Damjanich és Petőfi egy normális Szerbiában
Nagyon felemelő hét áll mögöttem. Hétfőn tartalmas, jó hangulatú beszélgetést folytattunk történelmi egyházaink püspökeivel, amit követően Tordán, majd Zentán a választási programunk javaslatáról folytattunk párbeszédet mintegy 250 civil szervezeti vezetővel.
Kedden délben, illetve 14 órakor május 6-ra kiírták az önkormányzati, a tartományi és a parlamenti választásokat. (Az elnökválasztásról, azaz a burek áráról egyelőre nincs hír.)
Aznap délután Hódságon voltunk a VMSZ helyi szervezetének alakuló ülésén. Több mint ötvenen voltak jelen és közel kilencvenen fognak a következő napokban itt belépni a Vajdasági Magyar Szövetségbe. Magyarok, szerbek és németek. Egy újabb település kerül le arról a listáról, amelyen azok a falvak és városok vannak, amelyben nem vagyunk politikailag jelen.
Az esti órákban Zomborban folyattuk le a nyugat-bácskai civil szervezetekkel a választási programmal kapcsolatos konzultációt. A Kaszinó zsúfolásig megtelt. A jól ismert velencei tükrök alatt jó volt arról beszélni, hogy tevőlegesen szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Szerbia, az az állam, ami a mi országunk is, normális állammá váljon.
Szerdán Adán és Péterrévén vettünk részt március 15-i ünnepségeken. Előbb a Damjanich dombormű megkoszorúzására került sor, majd a városháza nagytermében érdekes, sőt izgalamas, nem könyvszerű- és szagú előadást tartott Dr. Zakar Péter a szabadságharcról. Visszatérve a Damjanich-domborműre, szégyen és gyalázat, hogy a község Demokrata Párt szineiben megválasztott polgármestere nem mert részt venni az eseményen. De a tartományi, meg a köztársasági parlamenti képviselőjük se. Hát igen, ki tudja hogyan értékelnék a belgrádi pártközpontban, ha közös fényképük lenne Damjanich Jánossal. Vagy mit szólna a Kurir napilap. Esetleg az Obraz.
A péterrévei ünnepség a valós, minden kompromisszumot nélkülöző összefogásról szólt. Az ünnepi műsort közösen szervezte meg négy helyi művelődési egyesület, illetve intézmény. Ez a szemléletmód valóban méltó a negyvennyolcasok emlékéhez.
Nemzeti ünnepünk napján is ebben a községben indult a program. Magán Óbecsén. Dr. Réthelyi Miklós, Magyarország nemzeti erőforrás minisztere felavatta, Szarapka Tibor alkotását, Petőfi Sándor első vajdasági egész alakos szobrát. Kezében könyv, oldalán kard. „Inkább költő volt, mint harcos”- nyilatkozta a szobrász. Valóban. De mint tudjuk – még ha közhelyszeűen is hangzik – a kard és a toll rokonszerszámok. Soha nem láttam még ennyi embert Óbecsén. Apróságnak tűnhet, de nem az: együtt koszorúztak a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör eddigi elnökei. Megható volt az ünnepség. Az egyik legszebb, amelyen az elmúlt kilenc és fél évben részt vettem.
Délután Bácskossuthfalván koszorúztunk, majd Szabadkán a Népkörben elindítottuk a Vajdasági Magyar Szövetség választási kampányát. Vajdáságért – egy normális Szerbiában jelmondattal.
Azt hiszem van keresnivalónk a választásokon. Az elmúlt napokban (is) kitapintható volt a közösség tagjainak támogatása. Büszkén ünneplő, eredményeit megbecsülő, elvárásait pontosan megfogalmazó és azok teljesülését – nagyon helyes módon – számonkérő közösség vagyunk. Ezt éreztem a héten.
