Araszolás és karikázás
Nem, a karikázás alatt nem biciklizést kell érteni. De egyébként is haladjunk sorjában. Hétfőn nemzetközi vasútfejlesztési konferenciát szerveztünk Királyhalmon. Előadást tartott Ódor Bálint, Magyarország EU ügyekkel megbízott helyettes államtitkára és Milan Vučinić, a Szerbiai Vasutak vezérigazgatójának tanácsadója is.
A vasúti infrastruktúra fejlesztését illetően továbbra is a Szeged–Röszke–Horgos–Szabadka–Csikéria–Bácsalmás–Baja vonal újjáélesztése az egyik legfontosabb feladat. Ez nemcsak a személyszállítás gördülékenysége miatt lenne fontos, hanem azért is, mert jelentős mértékben csökkentené a teherszállítás költségeit.
Hihetetlen, hogy mi mindenre lehet átváltani azt a 62 milliárd dinárt, amit a belgrádi kormány az elmúlt öt év alatt kivett a vajdaságiak zsebéből. Pl. kétszer kiépíthettük volna a fenn említett vasútvonalat. Döbbenetes!
De mivel nem tehettük meg, továbbra is több mint 2 óra az út Szabadkáról Szegedre. Úgy értem vasúton. Vagyis az araszoló Ezüstnyíllal. A Magyar Szóban megjelent fénykép arról tanúskodik, hogy mi is fölkapaszkodtunk a „szerelvényre”. Az Ezüstnyílon kaptam eddigi politikusi pályafutásom legkülönösebb ajándékát. Milan Vučinić egy talpfából kivett, elmondása szerint legalább 60 éves szöget nyújtott át nekem, arra kérve, hogy tegyünk meg mindent a vasútfejlesztés érdekében.
Az ajándékot, ami azóta is az iróasztalomon van, nem jelentettem be a Korrupcióellenes Ügynökségnek. Remélem egyikünknek se lesznek kellemetlenségei emiatt. Milan Vučinićtyel egyébként nem most beszéltem először. Már tavaly is értekeztünk egymással, amikor azért küzdöttünk, hogy a vajdasági vasúti infrastruktúra nagyobb része átkerülhessen a tartomány tulajdonába. Ha nem tudtuk volna a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot megtorpedózni, most nehezen lehetne bármilyen vasútfejlesztésről beszélni.
Az araszolás után 3 nappal a B92 Rádióban „karikáztam”. A Zaokruživanje című választási-politikai műsor vendége voltam. Mivel előző nap végérvényesen kiderült, hogy az olcsó demagógia Szerbiában mindent visz és akár a burek ingyenessé tételével is lehetne kampányolni, a műsor nagy része az elnökválasztásról szólt. Teljesen újszerű tapasztalat volt, hogy a stúdióban folyamatosan láttam a Facebookon, meg a Twitteren beérkező hozzászólásokat, kérdéseket és ezek egy részét a szerkesztő nekem is szegezte (hogy maradjunk ennél az eszköznél).
Jó, hogy valaki föltette az örökzöld, elcsépelt kérdést: mi lenne az első intézkedésem, ha én lennék a köztársasági elnök. Majdnem mondtam, hogy ingyenessé tenném a burekot, de aztán inkább kifejtettem, hogy visszapaszíroznám magam oda, ahol a helyem van. Az utolsó elnökkel, meg az előzővel, meg az őt megelőzővel ellentétben (mert e tekintetben semmi se változott) nem lennék miniszterelnök a miniszterelnök helyett, miniszter a miniszterek helyett, képviselő a képviselők helyett...
Most Húsvét van, amit másokkal ellentétben nem fogunk olcsó politikai poénszerzésre használni. De aztán újra aláírásgyűjtés és elnökválasztási kampány (is). Bízunk az emberek segítségében a karikázásnál. Hogy a jövőben ne csak araszoljunk.
