Valós?

Valós decentralizáció vagy Dinkić kampányfogása? Így fogalmazható meg a Parlament eheti tevékenységével kapcsolatos (költői) kérdés.

Szerdán bonyolítottuk le a (Dinkić-féle) önkormányzatok pénzeléséről szóló törvény módosításairól szóló törvény javaslatának általános vitáját. Az elmúlt hetekben a komplett belgrádi sajtó arról írt, hogy üres az ülésterem, dacára annak, hogy jelentős, az EU tagjelölti státusának megszerzéséhez fontos törvényekről tárgyal a Képviselőház.

Hát most nem így volt. Az aznapi munka arra az időszakra emlékeztetett, amikor valamivel több mint 4 évvel ezelőtt először ültünk be az egykori szövetségi parlament nagytermébe. (Azt az apróságot leszámítva, hogy most már Dinkić is „csak” képviselő.)

Parázs vita alakult ki a Szerbia Egyesült Régiói (lánykori nevén G17+) törvényjavaslatáról. Nem is csoda, hiszen mindenki érzi, hogy ez csak azért kerülhetett napirendre, mert Mladjo tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot (hogy a Keresztapából idézzek) a kormánykoalíció többi pártjának.

Ők szorgalmasan alá is írták a rendkívüli ülés összehívására vonatkozó kezdeményezést, amely napirendjén ez az 1 törvényjavaslat szerepel.

Szerdán megint mi lógtunk ki a sorból. Nemcsak, hogy a VMSZ nem írta alá a javaslat napirendre tűzésére vonatkozó kezdeményezést, hanem a kételyeinket is megfogalmaztuk. Először Fremond Árpi a Képviselőház Önkormányzati Bizottságának ülésén, majd én a plénumon.

Itt csak vázlatosan utalok a lényegre: igaz, hogy az önkormányzatok első lépésben több pénzt kapnának, de minden jel arra utal, hogy ennek az lenne a következménye, hogy a köztársaság a továbbiakban nem pénzelne ún. lokális jelentőségű infrastrukturális projektumokat. Ez kb olyan, mintha egy szülő azt mondaná a középiskolát befejező gyerekének, hogy: „fiam/lányom, megnövelem a zsebpénzedet 1000-ről 1300 dinárra, és ebből fedezd az egyetemi továbbtanulásod költségeit (lakást, kaját, tandíjat, könyveket, miegymást)“. Lenne olyan, aki föltalálná magát, keresne magának munkát és valahogy túlélné, meg olyan is, aki nem. Így lesz az önkormányzatokkal is. Ezt nem engedhetjük.

Persze ezek a gubancok csak a választások után derülnének ki, azt követően, hogy a decentralizáció legújabb élharcosa újra átlépte (mit átlépte - átugrotta) a választási küszöböt. Legalábbis ez a törvényjavaslat rendeltetése.

Az se mellékes, hogy a törvényjavaslat (jelenlegi formájában) gyakorlatilag lehetetlenné tenné azt, hogy Vajdaság a következő években megkapja legalább azt a nevetséges, Alkotmányban garantált 7%-ot. Annak ugyanis, hogy az országos költségvetési hiány többtíz milliárd dinárral megnövekedne a javaslat hatására, ez lenne a következménye. Bezzeg, amikor 2 hete a mezőgazdasági termelőkkel tárgyalt a Kormány, akkor arra hivatkoztak, hogy azért „teljesíthetetlenek” a követelések, mert megnő a deficit és összeomlik a költségvetés.

Ezekre az érvekre nem nagyon érkezett válasz Dinkić részéről a parlamenti vitában. Pedig 2 kör replikám is volt vele (ahogy Čedo Jovanovićtyal is, de az más téma).

Meglátjuk Mladjo meggyőz-e bennünket esetleg a szavazásig hátralevő mintegy 10 napban. Esélyt kell neki adni, de egy biztos: mi csak a valós decentralizációt támogathatjuk.

comments powered by Disqus

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése