Világi állam?
Vasárnap Amfilohije érsek, elcsukló hangon, könnyeivel küszködve bejelentette, hogy Pál pátriárka, a Szerb Pravoszláv Egyház (SPC) vezetője távozott az élők sorából. Ezt követően 4 napra megállt az élet.
A Kormány 3 napos országos gyászt hirdetett, összeült a SPC Szent Érseki Szinódusa (az egyházi kormány) és megkezdődött a temetés előkészítése. A Szinódus ülésén Boris Tadić köztársasági elnök is részt vett (?!). Ezt követően (kamerák kíséretében) sorban érkeztek a ravatalhoz az állami vezetők, a köztársasági elnökkel az élen. A tegnapi napon, a Kormány ajánlása értelmében nem dolgoztak az iskolák, fizetett szabadnapot kérhettek a munkavállalók, nem ülésezett a Parlament.
A temetésen állítólag 600 ezer ember vett részt, végigvonulva Belgrád utcáin a rakovicai kolostorig, ahol a pátriárkát örök nyugalomra helyezték.
Pált, az akkori raška-prizreni püspököt 1990-ben választották meg pátriárkává. Ő lett a SPC 44. vezetője. Történt mindez még az előző pátriárka életében, hiszen az idős Germán a gazimestani népgyűlésről hazatérve elesett, eltörte csipőjét és képtelenné vált az egyházvezetői feladatok ellátására.
Az új pátriárka az egyház fejeként is mindvégig szerzetesi, az aszkézishez közelítő életmódot folytatott. A püspökeivel ellentétben, akik a minisztereket is megszégyenítő autócsodákkal közlekedtek, ő gyalog és trolival járt. Semmilyen vagyona nem volt, állítólag a végrendeletében is csak egy ébresztőóráról rendelkezett. Élő szent volt, mondják sokan a napokban.
Nem voltak pátriárkai ambíciói se, de az apostoli szavazás őt emelte trónra. (Érdekes azon elgondolkodni vajon mi lenne, ha pl. a köztársasági elnököt is úgy választanák, hogy a 3 legtöbb szavazatot szerzett jelölt között sorsolás döntene). Nem érdekelte a hatalom. Az emberségesség, a tolerancia, a felebaráti szeretet vezérelte és a derű jellemezte.
Viszont nem jellemezték ezek az értékek a SPC minden érsekét, püspökét, papját az elmúlt 20 évben. Emlékszünk még a boszniai háborúban a szerb szabadcsapatok tagjait megáldó papokra, vagy a SPC idei megnyilvánulásaira a vajdasági statútum javaslatával, vagy a Diszkrimináció-ellenes törvénnyel kapcsolatban. Pál pátrárka szent életű, jóhiszemű ember volt, aki nem tudta kordában tartani azokat, akiknek az egyházi hieararchia szerint felettese volt. Ezért avatkozhatott bele az Egyház a legdurvább módon az állam ügyeibe, pl. a törvényhozásba.
A világi hatalom birtokosai pedig (Kormány és ellenzék egyaránt) egymáson átgázolva igyekeztek a SPC kedvében járni. Persze az állam vezetői ezt önös érdekektől vezérelve tették (az országban működő intézmények közül évek óta a SPC élvezi a legnagobb bizalmat a polgárok körében). A temetés is arról szólt, hogy a pátriárka elveivel teljesen ellentétes módon, némelyek politikai tőkét próbáltak kovácsolni az eseményből. Szerintem nem is sikertelenül.
A gond csak abban van, hogy az ország Alkotmányának 11. szakasza értelmében „a Szerb Köztársaság világi állam. Az egyházak és a vallási közösségek elkülönülnek az államtól. Egyik vallás sem emelhető államvallássá vagy kötelezővé.”
Az elmúlt évek történéseit végignézve és a mögöttünk levő hét tapasztalatain elgondolkodva, adódik a kérdés: vajon így van-e ez? Erre a kérdésre viszont majd nem az új pátriárkának, hanem mondjuk a köztársasági elnöknek kellene választ adnia.
