Van-e élet az utolsó után?
December végén a találgatások leggyakoribb témája az volt, vajon összeül-e még a Parlament ebben a ciklusban, vagy a költségvetés elfogadását követően szépen csendben kivárjuk a március tizedike környékét, a választások kiírásának legkésőbbi lehetséges időpontját. Akkoriban Mlađan Dinkić hangoztatta leghatározottabban, hogy a december 29-i ülésnap volt ebben az összetételben az utolsó.
Nem is lenne ebben semmi rendkívüli, hiszen az Alkotmány értelmében a Képviselőház rendes tavaszi ülésszaka március első munkanapján kezdődik (díszőrséggel, zászlókkal, himnusszal, vörös szőnyeggel, egyebekkel), addig pedig ha valami halasztást nem tűrő kérdést meg kell vitatni, akkor 84 képviselő vagy a Kormány javaslatára hívható össze az ülés. Ilyen kérdések meg Szerbiában ritkán szoktak adódni.
A (képen látható) elnök asszony persze rögtön hozzátette, amit mindig szokott: az, ha nincsenek plenáris ülések nem azt jelenti, hogy a Tisztelt Ház nem dolgozik. Üléseznek a bizottságok, közmeghallgatásokat tartunk (pl. január 30-án az európai integrációról), meg ilyesmi. Ez mind igaz. Nembeszélve a parlamenti diplomácia tárgykörébe tartozó feladatokról.
Amint az a mellékelt fényképen látszik, a héten a szerbiai Képviselőházba látogatott Gianfranco Fini, az olasz parlament alsóházának elnöke. Nemcsak az elnök asszonnyal állt szóba, ugyanis volt egy 3/4 órás találkozója velünk, frakcióvezetőkkel is.
Baráti hangulatban telt az is, viszont le kell szögeznünk, hogy a Nikola Pašić téren nem mindenki van mindenkivel ilyen jóban, mint elnök asszony és elnök úr.
Ez az oka annak, hogy lehet, mégis Dinkićnek lesz igaza. Pedig nem az volt a terv. Január végén kellett volna elkezdődnie annak az ülésnek, amelyen mintegy ötven napirendi pont szerepelt volna. Ezek közül a 4 oktatási törvény javaslatát, a levéltári tevékenységről szólót, valamint a Büntető törvénykönyv módosítását emelném ki.
Időben meg is kezdtük az előkészületeket (mármint a VMSZ). A tartományi oktatási titkársággal és az MNT-vel együttműködve elkészült 29 oktatási témában benyújtandó módosítási indítvány; leegyeztettük Predrag Marković kultuszminiszterrel a levéltári-témájú javaslatainkat; megbeszéltük Slobodan Homen igazságügyminisztériumi államtitkárral a kisösszegű lopások értékhatárának nagymértékű csökkentését.
Remélem ezeket még a választások kiírása előtt védhetjük a Parlamentben. Ehhez mindösszesen arra lenne szükség, hogy összehívják az ülést. Annak pedig az a feltétele, hogy a nyilvánosság választ kapjon, mondjuk az alábbi kérdésekre: az SPO-e az egyetlen párt, amely nem cserélheti le a saját miniszterét?; megoldódnak-e a jelenleg megoldhatatlannak tűnő problémák a Szerb Megújhódási Mozgalom-Demokrata Párt relációban?; van-e alsó határa a „kis koalíciós partnerek” földbetiprásának?
De ezeknél is van egy fontosabb kérdés: normális-e az, hogy fontos törvények és határozatok meghozatala attól függ, hogy az ún. európai frakción belül ki kit nyom le? Ugyanis a DS is és az SPO is ugyanarról a választási listáról jutott a Parlamentbe. Úgy hívták: Za evropsku Srbiju – Boris Tadić!
