Vajdasági napok Belgrádban
Nagyon elcsépelt szólás az, hogy a türelem rózsát terem. De tényleg így van. Több mint 13 hónapja vártunk a vajdasági statútum javaslatának belgrádi vitájára. Persze a várakozás nem passzív üzemmódban zajlott. Minden nap követeltük az alkotmány tiszteletben tartását, a választási ígéretek betartását.
Sajtóhírek, parlamenti felszólalások, cikkek, interjúk százai tanúskodnak arról, hogy az elmúlt bő 1 évben (egyesek szerint pontosan 397 napban, amíg a vajdasági alapszabály Újvidéktől Belgrádig utazott) ki mit tett és mondott. Voltak pártok, amelyek bebizonyították, hogy csak választási kampányokban Decentralizáció-Pártiak. Olyanok is akadtak, akik hosszú hónapokra álomba zuhatnak, majd fölriadtak, tettek néhány hangzatos nyilatkozatot, aztán újabb néhány hónapra elaludtak. Aztán gratuláltak, hogy Újvidék főváros. (Vagy mégse?)
Meg voltunk mi. Mármint a VMSZ. És velünk együtt nagyon sok civil szervezet, értelmiségi, szakértő, akik folyamatosan, kitartóan ugyanazt mondtuk.
Így érkeztünk el november 24-én a statútum és a hatásköri törvény javaslatának parlamenti vitájához. Végre újra visszatért az élet a köztársasági képviselőház padsoraiba. Elszakadás, szeparatizmus, szecesszió, alkotmányosság, decentralizáció, regionalizáció, EU. Ezek a címszavak jellemezték a még most is tartó vitát.
Én úgy döntöttem, hogy nem szükséges részletesebben védeni a statútum rendelkezéseit. Most már védjék azok, akik több mint egy évig hallgattak. Vagy pedig arról beszéltek, hogy Újvidék és Belgrád 7 percre van egymástól és egy államban nem lehetnek egymástól 7 percnyire autonóm tartományok.
És teljesült is a vágyam. A demokraták „egymásnak adva a mikrofont” védték a tartományi javaslatokat. Az egyik DP-s fiatal kolléga odáig ment, hogy kijelentette: „ő nem vajdasági, hanem kragujevaci, szerb nemzetiségű, pravoszláv vallású, szeret cirill betűkkel írni, és mégis szivesen szavaz majd a Statútumra, hiszen ez Szerbia érdeke”. Akkor meg hol voltak az elmúlt 13 hónapban?!
Én csupán annyit mondtam a szerdai felszólalásomban, hogy Bojan Pajtić vajdasági kormányfő a javaslat tartományi elfogadásának éjszakáján felkiáltott: „Jó reggelt, Vajdaság!”. Ha én hozzá hasonló módon hajlamos lennék a patetikára, most azt mondanám: „Jó napot, Szerbia!”. Úgy gondoltam, ezt minden képviselőtársaim úgy érti majd, ahogy akarja. Volt is csodálkozás. Mindkét oldalon.
A radikálisokra nem haragszom. Úgy értem, nem bántottak meg azzal, hogy államellenségnek kiáltották ki azokat, akik a Statútum elfogadásáért szállnak síkra. Ők legalább következetesek, az álláspontjuk pedig világos. Nem az aktuális havi közvéleménykutatás eredményei alapján szokták alakítgatni a nézeteiket a legfontosabb kérdésekben is. Persze a cipődobálás az én ízlésem szerint kicsit sok, de ha szerintük a szavazótáboruk ettől gyarapszik, ám legyen. Háborúban, szerelemben mindent szabad, mondták a rómaiak.
Hétfőn szavazunk. Január elsejétől pedig a tartományi kormány és parlament elkezdheti gyakorolni a 153 új hatáskört. Mi pedig elővesszük a következő témát, amit sikerre vihetünk.
