Számok
Napra pontosan egy hónapja kezdte meg a szerbiai Képviselőház az idei évi pótköltségvetés vitáját. Az október 18-án elfogadott jogszabály részévé vált a VMSZ módosítási indítványa is. Igen, újra „megzsaroltuk” az „európai” kormánykoalíciót, most is csak akkor voltunk hajlandók megszavazni a költségvetés módosítását, ha a köztársasági Kormány elismeri: tartozik Vajdaságnak.
Az elfogadott módosítási indítvány lényege az volt, hogy a Köztársaság 3 egyenlő részletben (november 1-jén, november 15-én és december 1-jén) törleszti a Tartományi Nagyberuházási Alap irányában fennálló tartozását. A nyáron többször beszéltünk a Vajdaságot megalázó mértékben ellehetetlenítő helyzetről. Annak ellenére, hogy az Alkotmány egyértelműen fogalmaz a Köztársaság kötelezettségeire vonatkozóan, pénzhiány miatt hónapok óta áll az építkezés számos vajdasági településen. Addig amíg nincs a Tartomány önálló bevételi forrásait szabályozó jogszabálya Szerbiának, Vajdaság a mindenkori szerbiai Kormány jóindulatának a kiszolgáltatottja.
A legegészségesebb vajdasági építőpari kivitelező cégek kerültek az idén a csőd (az ezekben alkalmazott emberek meg a fölmondás) közelébe, hiszen befektették eszközeiket vagy bankhitelt vettek föl annak érdekében, hogy a nagyberuházási alap által jóváhagyott projektumok munkálatai, ha lassuló ütemben is, de haladjanak. A tartományi Kormány adóssága a kivitelezők irányában a pótköltségvetés képviselőházi vitájának idejében meghaladtta a 3 milliárd dinárt.Vajon azért-e, mert a vajdasági kormányzat hanyag és könnyelmű volt?
A fenti kérdésre szolgáljon válaszul az az adat, amely szerint októberig, a köztársasági költségvetésből a tartományi nagyberuházási projektumok pénzelésére összesen 1 milliárd dinár érkezett. 500 millió március 2-án és újabb fél milliárd június 6-án.
Ezek a számok voltak aktuálisak október 18-án is, azon a napon, amelyen a Parlament elfogadta a pótköltségvetést, benne a VMSZ módosítási indítványával. November 1. volt az első céldátum, amikor meg kellett érkeznie „Újvidékre” az első részletnek. Legnagyobb meglepetésemre a belgrádi Kormány nem késett egy napot sem. Átutaltak 667, majd tegnapelőtt újabb 330 milliót. Ehhez hozzá kell tenni a november 7-én – a tavaly nyugdíjba vonult vajdasági tanügyi dolgozók végkielégítére – átutalt 136,5 millió dinárt is. Ez az a pénz, amely kifizetését július 26-án, képviselői kérdés formájában számon kértem a mininszerelnökön, azzal érvelve, hogy mégsem normális az, hogy a végkielégítést a szűkebb-szerbiai pedagógusok már régen megkapták, a hónapok óta ugyanabban a cipőben járó vajdasági kollégáik meg türelmesen várnak. Ha már az ország területe egységes és oszthatatlan.
Milyen következtetéseket vonhatunk le a fenti számtengerből? 1) A VMSZ kitartó „követelőzésének” eredményeként az elmúlt 10 napban több pénz érkezett a Tartományba, mint az év első 10 hónapjában összesen. 2) Nem lehetünk elégedettek, hiszen ez a pénz még mindig sokkal kevesebb, mint amennyi az Alkotmány értelmében minimálisan járna. 3) Ha Čanak és Pajtić is fontosnak tartaná Vajdaság gazdasági fejlődését és legalább nagyritkán kérni mernék azt, ami jár, akkor nem itt tartanánk. 4) Várjuk november 15-ét, amikor újra jönnie kell „a pénzszállító autónak“.
