Szabadság előtt
Az utolsó blogbejegyzést azzal zártam, hogy remélem a jövő héten arról írhatok, van nemzeti tanácsokról szóló törvényünk. Nem így lett.
Persze ennek a törvénynek az elfogadása nem került veszélybe. Lefolytattuk az általános vitát és a héten a részleteset is a 173 módosítási indítványról. Az ellenzék (liberális és jobboldali egyaránt) elmondta azt, amire számítani lehetett, Svetozar Čiplić miniszter pedig úgy viselkedett, ahogy egy miniszternek kell. Nemcsak végigülte a vitát, hanem szinte minden észrevételre azonnal válaszolt. Ami pedig a legfontosabb: egyetlen olyan módosítási iondítványt se fogadott el, ami csorbítaná a nemzeti tanácsok törvényjavaslatban megfogalmazott hatásköreit.
A törvényjavaslatot már visszavonni nem lehet, tehát előbb-utóbb szavazni fogunk róla. És pont itt van a probléma. Hogy ez utóbb lesz. Augusztus 31-én. Ez önmagában véve nem lenne nagy katasztrófa. Ha várhattunk 6 évet a nemzeti tanácsos törvényre, akkor már 1 hónapon nem múlik.
De a nyári szabadságot keserű szájízzel kezdem meg. Az elmúlt két hét alatt 24 törvényjavaslatot és közel 1500 módosítási indítványt vitatott meg a képviselőház. Dolgoztunk éjszaka, szombaton és vasárnap. És sikerült teljesíteni a lehetetlennek tűnő feladatot. 13 nap alatt a végére értünk. Ennek a munkának az elvégzéséhez az előző parlamenti ciklusban legalább 3-4 hónapra lett volna szükség.
Az hogy ma, a tervvel ellentétben nem szavazunk, kizárólag a Tájékoztatási törvénynek „köszönhető”. Illetve annak, hogy ebben a pillanatban nincs többsége. De úgy is fogalmazhatnék, ahogy a mai belgrádi napilapok többsége: Dačić csatát nyert Dinkić ellen. A Szocialista Párt kitartott hetek óta hangsúlyozott álláspontja mellett, hogy nem szavazza meg a tájékoztatási törvényt.
Szerintem rosszul tették. A 2 héttel ezelőtti kormányjavaslatot Draškovićék se támogatták. Aztán a kormány lényegesen változtattott saját javaslatán és az SPO bejelentette: így már elfogadható. Szerintem a szociknak is ezt kellett volna tenniük. A saját sikerükként elkönyveltetni Dinkićék kényszerű visszakozását.
Közben az ellenzék (látván az esélyt) mozgósított. A radikálisok, haladók, déeszeszesek hazarendelték a Korfun, Isztriában, egyéb helyeken nyaraló képviselőket. Nyilvánvalóvá vált, hogy Dačićék szavazatai nélkül az ellenzék kerül többségbe. Az 1. napirendi pontként szereplő tájékoztatási törvény parlamenti bukását követően pedig mindenképp félbeszakadt volna a szavazás.
Ezt elkerülendő következett be az egy hónapos halasztás. Időközben biztosan meglesz a megoldás. Már látszanak a körvonalai. Persze nem nehéz előrelátni, hogy majd lesznek olyan vélemények is, hogy a nemzeti tanácsos törvény a késlekedés oka. Hogy mégsem lesz belőle semmi. Pedig lesz.
A G17-es parlamenti alelnök, Nikola Novaković nyilatkozata meg „mindent megmagyaráz”. Amikor tegnap az újságírók azt kérdezték tőle, mivel magyarázza, hogy a parlament éjt nappallá téve sürgősségi eljárásban 2 hét alatt megvitatott 24 törvényjavaslatot és a szavazás mégis csak 1 hónap múlva lesz (az újvidéki Dnevnik szerint), letörten ennyit mondott: „ Ovo je zemlja Srbija” (ez Szerbia).
Most pedig következik a keserű szájízzel megkezdett „szabadság”. Azért így idézőjelben, mert az elkövetkező hetekben lehet olyasmikkel foglalkozni, amikre a belgrádi hónapokban nincs elég idő. Pártépítés, rendezvények, ilyesmik. De közben a fiunk is megszületik, úgyhogy egyáltalán nincs okom panaszkodásra. Azzal kapcsolatban talán nem lesz 1 hónapos halasztás.