Összehangolás
A héten azon dolgoztunk, hogy a képen látható helyzetekre a jövőben ne kerülhessen sor. Persze nem álltunk forgalomirányítónak – másról van szó.
Szerbiában igencsak elterjedt az elmúlt évtizedekben az a gyakorlat, hogy a különböző jogszabályok összeütközésben (kollízióban) vannak egymással. Ennek az esetek túlnyomó többségében nem figyelmetlenségből eredő, jogtechnikai, hanem súlyos politikai okai vannak.
Az ilyen helyzetek különösen veszélyesek, amikor a kisebbségi jogok valamely szegmensére vonatkoznak. Minden újságolvasó vajdasági magyar tudja, hogy a nemzeti tanácsokról szóló, 2009. augusztus 31-én meghozott törvénnyel nincs összhangban néhány oktatási, művelődési, tájékoztatási kérdéseket szabályozó törvény. Ilyesmi előfordulhat Szerbiánál régebbi demokráciákban is – ez önmagában véve még nem lenne gond, ha maradéktalanul érvényesülne az az alkotmányos elv, hogy a szerzett jogok szintje nem csökkenthető. Más, később meghozott törvényekkel sem.
A gyakorlat azonban mást mutat. Egyes miniszterek (tisztelet a kivételnek), önkormányzati vezetők, meg vezetőcskék visszaélnek a kollízióból adódó helyzettel, lehetőségként értelmezve azt, és tudatosan javasolnak olyan törvényeket vagy hoznak olyan intézkedéseket, amelyek a nemzeti kisebbségekre nézve kedvezőtlenek.
Az ilyen rosszindulatú, az alkotmány betűjével és szellemével (ahogy azt a jogászok mondják) ellentétes hozzáállás úgy lenne eliminálható a közéletből, ha megszűnne a nemzeti tanácsi hatáskörök többféle értelmezésének a lehetősége.
Ezen a ponton áttérhetünk az aktuális eseményekre. A héten folytatta le a Parlament a Könyvtári törvény, valamint az Oktatási kerrettörvény módosításainak általános vitáját. Az egyikkel kapcsolatban kedden, a másikkal kapcsolatban meg szerdán beszéltem 20 percet a plénumon. Összesen 6 módosítási indítványt nyújtottunk be. Amíg két évvel ezelőtt az Oktatási, valamint a Kultúráról szóló törvények esetében is az volt a célunk, hogy nagyjából bekerüljenek ezekbe a jogszabályokba a nemzeti tanácsok (akkor még várható) hatáskörei (és ennek érdekében kénytelenek voltunk kompromisszumokat is kötni), addig most nem fogjuk tolerálni a kollízió legjelentéktelenebbnek tűnő esetét sem.
Két évvel ezelőtt ugyanis a nemzeti tanácsokról szóló törvény ugyanazon az ülésen szerepelt napirenden, amelyen az előbb említett 2 kerettörvény is. Egy jogszabályjavaslat (konkrét esetben a NT törvény javaslata) akkor - jogi értelemben - nem lehetett hivatkozási alap. Azóta viszont a javaslatból hatályos törvény lett, amely komoly nemzeti tanácsi hatásköröket irányoz elő pl. az intézményalapításra –és irányításra (iskolák, könyvtárak...) vonatkozóan is.
Nincs okunk arra, hogy ne követeljük azokat a hatásköröket, amelyeket egy másik jogszabály már biztosított a nemzeti közösségek kulturális autonómiája legfőbb szerve számára. Ha pl. a többségében magyar oktatási intézmények igazgatója kinevezésére vonatkozóan a NT törvény azt írja, hogy a nemzeti tanácsi hatáskör előzetes jóváhagyás (tehát vétójog), akkor az nem lehet csupán véleményezés. Ezt elmondtuk az okatatási és a kultuszminiszternek is. A tárgyalások folyamatban vannak.
Újra bebizonyosodott: az autonómiaépítés hosszú, komoly nehézségektől sem mentes folyamat. De nincs jogunk a megtorpanásra. Utat mutathatunk az egész Kárpát-medencének. Most újabb szakaszhoz értünk. Ha sikerrel vesszük a mostani akadályokat, akkor egyes, kicsinyes szándékoktól vezérelt önkormányzati vezetők nem árthatnak a jövőben az ügynek. Vagy inkább: az Ügynek.
