(Ön)értékelés
Az önértékelés kétélű dolog. Sose jó, ha az ember / szervezet / közösség saját magát értékeli. Annak csak álszerénység vagy öndicséret lehet a vége. De ha az ember / szervezet / közösség felett „ítéletet” mondanak, az lehet jó. Főleg, ha ezt egyhangúlag teszik.
November 5-én ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet. Nem szándékom a Máért-üléssel részletesen foglalkozni, de a magyarországi és határon túli magyar parlamenti pártok, szervezetek ülésén készült zárónyilatkozattal igen.
A zárónyilatkozat a vajdasági magyarságra vonatkozóan a következőképpen fogalmaz: „Az ülésen elhangzottakat összegezve a Máért tagjai az alábbi elvekben és célokban állapodnak meg: - Üdvözlik a közvetlen demokratikus választás útján megalakult új vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot. A kulturális autonómia ezen szervének létrejötte előremutató és bíztató jel az egész Kárpát-medencei magyarság számára. A konferencia résztvevői remélik, hogy az MNT a gyakorlatban is érvényesítheti a törvényben előírt jogosítványait, és megkapja az ehhez szükséges költségvetési támogatásokat.”
Vajdaságból a VMSZ és a VMDP kapott meghívást a Magyar Állandó Értekezlet IX. ülésére. A dokumentumot, amelyből az előbb idéztem, az összes tagszervezet elnöke/képviselője aláírta. A magyarországiak is és a határon túliak is. Az MNT-t 8 éve folyamatosan illegálisnak vagy legalábbis illegitimnek bélyegző Ágoston András is (!).
Még egy idézetet szeretnék itt a blogban közzétenni. A Magyar Nemzet napilapban november 8-án megjelent Újrakezdés c. cikkében Pataky István így fogalmaz: „Olyan magyar jövőképre van szükség, amely megállíthatja a demográfiai hanyatlást, a felerősödött önkéntes asszimilálódást. (...) Sikeres magyarok kellenek Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján – ehhez kell megtalálni a leghatékonyabb stratégiát. Nem könnyíti a nemzetpolitika helyzetét, hogy három szomszédos országban is mélyponton, de legalábbis válságban van a határon túli magyar érdekképviselet. (...) Az önbizalmat adó újrakezdés tehát mindenkire ráfér. Pozitív példának pedig ott van a Vajdasági Magyar Szövetség, a délvidéki magyar kulturális autonómia képviseleti szervének vezető politikai ereje. A Vajdaságban működő önrendelkezési forma létrejötte azt üzeni a Máért résztvevőinek: a nehézségek ellenére mindenhol van esély a magyar autonómiára.”
Nem szeretném a többi határon túli magyar szervezet helyzetét, eredményeit, otthoni tekintélyét elemezni. Nem ismerem kellő mélységében az erdélyi vagy a felvidéki állapotokat. Nem szeretném túlértékelni a zárónyilatkozat vagy a cikk jelentőségét sem. Egyet azonban leszögezhetek, mégha fellengzősen hangzik is: az, amit az elmúlt években mi, vajdasági magyarok elértünk, az nemzetpolitikai jelentőségű. Ha úgy tetszik: példaértékű.
Így értékeli a teljesítményünket a többi jelentős határon túli magyar szervezet. (Erről tanúskodnak a közelmúltban Tőkés László és Schöpflin György európai parlamenti képviselőkkel Belgrádban folytatott megbeszéléseink is.) Mindez azonban nem azt jelenti, hogy nincs már tennivalónk. Sőt! De az elért eredményekre és értékelésre büszkén kell visszatekintenünk.
