Most már lehet fejőstehén?
Sokat gondolkodtam azon, hogy nem kegyeletsértő-e a Nagy Imre által 1956. november 4-én kimondott két mondatot most idézni. Remélem senki sem érti félre és nem az fogalmazódik meg az olvasóban, hogy én a mi apró harcainkat a forradalmárok hősiességével próbálom meg összemérni.
A hét belgrádi parlamenti eseményei tehát úgy foglalhatók össze, hogy: „csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van”. A két mondat egyforma fontosságú. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy a Parlament elfogadja a vasúti törvényre benyújtott módosítási indítványainkat. Azt is megpróbáljuk elérni, hogy a köztulajdonról szóló törvény értelmében Vajdaság visszakapja a területén levő vasút, közút –és csatornahálózat nagyobb részét, valamint az erdőket. Amihez szintén ragaszkodunk az a kollektív bűnösség elvének törlése a parlamenti eljárásban levő törvényjavaslatokból (a rehabilitálásról szóló rossz törvényjavaslatot már vissza is vonták). Komoly, de nélkülözhetetlen javaslatok, módosítási indítványok ezek.
Nem vitatható, hogy a kormány továbbra is a helyén van és ellátja feladatait. Azaz nem bukott meg. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert ugyan hétfőn a VMSZ a múlt héten elmondottakkal összhangban nem járult hozzá a vasúti törvény elfogadásához, de ezt nem romboló szándékkal tettük. Az, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselői azt nyilatkozták, hogy azért nem biztosítottuk a Képviselőház határozatképességét (azaz a kvórumot), mert a Kormány megbuktatása a célunk, nem felel meg a valóságnak. Magyarul: hülyeség. Ezt ők is pontosan tudják, csak hát parancsra cselekedtek. Meg tehetetlenségükben nem nagyon jutott más eszükbe. Nehéz lehet megmagyarázni otthon Újvidéken, Topolyán, a tartomány más városaiban, hogy miért árulták el a vajdaságiak érdekeit.
Azt követően, hogy vasárnap a ligások közleményéből kiderült, hogy ők biztosítani fogják a határozatképességet (és nemmel szavaznak), világossá vált, hogy csak úgy tudjuk megakadályozni a vajdaságellenes vasúti törvény elfogadását, ha nem megyünk be a terembe. Nem kellene butának nézni az embereket! Mindenki tudja, hogy abban az esetben, ha az ellenzék nem jár szavazni (és nálunk ez a helyezet), akkor a nemmel szavazás csupán annyit jelent, hogy néhány ellenszavazat mellett fogadja el a Parlament a törvényt. De elfogadja. A mi lépésünk után viszont elnapolták a szavazást és még mindig van arra remény, hogy a tartomány megkapja a területén levő vasúti hálózat nagyobb részét.
De nem mindenki teheti meg, hogy következetes legyen. Ha egyáltalán célja. Lehetnek az embernek más céljai is az életben. Pl., hogy a Playboyban szerepeljen. Most itt nem a hölgyekre gondolok. Vasárnap átlapoztam a magazin szerbiai kiadásának szeptemberi számát és azt láttam, hogy a Nagyinterjú Nenad Čanakkal készült. Kicsit meglepődtem, de végül is nincs ebben semmi különös. A Playboy rendszeres olvasói tudhatják, hogy a Nagyinterjú rovatban nem akárkiket szoktak megszólaltatni. Nyilatkozott már Zoran Živković miniszterelnök vagy a magyarországi kiadásban Kóka János miniszter is, de említhetném akár a világhírű magyar filmrendező Jancsó Miklóst vagy Milorad Pavić neves szerb írót is.
Elismerésre méltó dolog az, ha valakit tartanak annyira érdekes személyiségnek, hogy több oldalon át az életfilozófiájáról faggassák. Csak nem lenne baj, ha egy kicsit a munkájával is foglalkozna. Talán akkor nem maradnánk minden Vajdaság érdekében vívott harcunkban egyedül. Ha viszont a bátorság hiányzik az érdekek következetes képviseletéhez, akkor nem érdemli meg a Playboy figyelmét. Az ugyanis a bátor férfiak lapja.
