Himnusz, szőnyeg, körzethatárok
Ezek jegyében telt a hét. Az egy hete elfogadott parlamentről szóló törvénnyel összhangban, március 2-án ünnepélyes keretek között vette kezdetét a képviselőház rendes tavaszi ülésszaka. Kaptunk is érte hideget-meleget.
A hadsereg (gárdának becézett) díszegységének 54 tagja sorfalat alkotott a Parlament főbejáratáig. Közöttük kellett méltóságteljesen bemasírozni az épületbe. A vörös szőnyegen. Az ülés kezdete előtt pedig a szintén legalább 54 tagúnak tűnő énekkar az ülésterem karzatán elénekelte a himnuszt. Ez követően kivonult a kórus is, meg a zászlókat tartó 2 gárdista is és kezdetét vette a 38 napirendi pontból álló ülés.
Világoskék egyenruhát viselő gárdistát egyébként utoljára jó 20 évvel ezelőtt láttam ilyen közelről, amikor szervezett osztálykiránduláson a Virágházban jártunk. Még mindig nem pislognak.
Sok elemző, publicista túlzónak itélte ezt a ceremóniát (hogy finoman fogalmazzak). A képviselők némelyike is kapva kapott az alkalmon, hogy a legócskább demagógiát terjesztve esetleg begyűjtsön néhány szavazatot, mondván hogy nem érdemelnek a képviselők ilyet. Ez csak minisztereknek és államfőknek jár.
Én sem vagyok híve a teátrális szertartásoknak a politikában, de azzal nem tudok egyetérteni, hogy a Képviselőház (mint intézmény) alacsonyabbrangú, kisebb jelentőségű mint pl. a kormány. És el is érkeztünk a lényeghez, amiről múlt heti parlamenti felszólalásomban is beszéltem. A Képviselőház tekintélyének növekedése nem attól függ, hogy kivonul-e a gárda, felcsendül-e a himnusz vagy a képviselők némelyike ismételgeti-e: „nem vagyunk mi ehhez méltók”, hanem attól, hogy a sokak által csak választópolgárként emlegetett emberek azt érezhetik-e, hogy a parlamenti képviselők valóban az ő érdekeiket képviselik.
Hogy a Vajdaságból érkező képviselők a költségvetési szavazásnál a tartományban élők érdekeit tartják-e szem előtt vagy a belgrádi pártközpontukét? Hogy az ott ülők kizárólag szavazógépezetként viselkednek-e vagy esetleg néha fel is szólalnak, követelve egy-egy ügy megoldását. Egy intézmény tekintélye mindig az emberek hitelességétől, nem pedig a külsőségektől függ.
Vagy vegyük a legfrisebb példát: azokban a percekben, amikor kedden a belgrádi Parlament üléstermében felcsendült a Bože pravde, Magyarkanizsán a községi képviselő-testület elfogadott egy határozatot, amellyel újra követeli a szerbiai kormánytól a normális közigazgatási körzethatárok visszaállítását. Az indítvány indokoltságát többtíz gazgadási érvvel alátámasztva.
Mi a Parlamentben már többször követeltük Kanizsa, Zenta és Ada visszahelyezését az északbácskai körzetbe. Mindig egyedül maradtunk. A Magyarkanizsai KKT-ben viszont a döntés most egyhangúlag született meg. Másképp fogalmazva: az ellenzéki Demokrata Párt tanácsnokai is megszavazták. Vajon a tiszamenti demokrata párti magyar parlamenti képviselők most végre fölvállalják a saját községeik érdekeinek képviseletét vagy hallgatnak és nyomogatják a gombokat mint mostanáig? Mellém állnak-e majd, amikor a hónap utolsó csütörtökén, a képviselői kérdések számára fönntartott ülésnapon megkérdezem a miniszterelnököt, hogy mit kell még tenni annak érdekében, hogy a kormány tudomást vegyen arról, hogy Kanizsa, Zenta, Ada nem Bánátban van, vagy szemlesütve ülnek?
Ezekhez hasonló dolgoktól függ a Parlament tekintélye, nem a kékegyenruhások jelenlététől.
