Híd
Gergely József fotomontázsa szemlélteti legjobban mi történt a héten. A zentai és az adai városháza, valamint a magyarkanizsai római katolikus templom (ha jól látom) átkel a Tiszán. Hazamennek.
A kilencvenes évek egyik népszerű Animal Cannibals-zeneszáma szerint: „hazafelé az út veszélyes...”. Vagy legalábbis rögös és hosszú. A 3 község 1992-ben úszta át a Tiszát, Bánát felé véve az irányt. Világcsúcsot döntve, hiszen egy pillanat műve volt ez. Egy kormányrendelet volt az úszógumi.
Miloševićék úgy gondolták célszerű 2 részre osztani a magyar választótestületet, lévén, hogy akkor még léteztek választókerületek. A magyarok kisebbségben maradtak a szabadkai körzetben is, meg a nagykikindaiban is. Ugyanez történt a szandzsáki bosnyákokkal és a presevó-völgyi albánokkal.
Kizárólag nacionalista okai voltak ennek. A választási rendszer már régen megváltozott, egész Szerbia egy választókerület. Időközben viszont mindenkinek megtetszett ez a természetellenes megoldás. A 2000. óta hivatalban levő kormányoknak is. Egy sor törvény rendelkezései épültek rá erre a rendszerre. A természetellenes körzethatárok logikáját követték a gazdasági kamarák, a rendőrségi igazgatóságok, az egészségbiztosítási alap fiókintézetei, a rendszámtáblák...
A 3 álbánáti község képviselő-testületei többízben fogadtak el határozatot, amellyel kezdeményezik a normális rend visszaállítását. Ezek, annak ellenére, hogy elküldték őket az éppen aktuális kormányfőnek, minisztereknek megválaszolatlanok maradtak. El se értek a címzettekig.
Amikor 3 éve bejutottunk a Parlamentbe, egyik legfontosabb célunként a körzethatárok megváltoztatását tűztük ki. Rengeteg felszólalás van mögöttünk, amelyek vagy teljes egészében vagy részben erről szólnak. Ennek ellenére 2 héttel ezelőtt az Újvidéki Rádió betelefonálós műsorában az egyik zentai hallgató azt mondta, hogy ezt még soha senki nem kezdeményezte.
A valóság az, hogy fokozatosan épül le a közel 20 évvel ezelőtt földrajzi, gazdasági, logikai szempontokat figyelmen kívül hagyó rendszer. Persze nem véletlenül. A Parlamentben már mindenki tudja, hol van Kanizsa, Ada és Zenta. Az elfogadott mósosítási indítványunkkal sikerült tavaly rendbe tenni a gazdasági kamarák rendszerét, ezen kívül Magyarkanizsának lesz külön rendszáma (KA), most pedig a fejlesztési térségek kérdését. Engem is meglepett amikor a szerdai 20 perces felszólalásomat követően Mlađan Dinkić szót kért és bejelentette: a kormány elfogadja a módosítási indítványunkat. Nem mintha nem szólna minden érv az indítványunk mellett (amelyeket ismertettem is). De ez így volt a korábbi 18 évben is.
Persze már kezdenek megnyilatkozni a kételkedők és a kákán is csomót keresők. Nem is olyan fontos ez, mondják. Meg egyébként is: hányszor ígért már Dinkić fűt-fát, ingyenrészvényt...
De van másfajta vélemény is. Tegnap ezekkel a szavakkal állított meg a Képviselőházban az egyik ellenzéki vezető, ironikus mosollyal az arcán: „szóval visszavittétek Adát, Zentát Kanizsát? Hogy van az, hogy nektek minden sikerül, nekem meg semmi?” Persze nem pont így van, de elgondolkodtató.
