„Gondolok, akire gondolok”
Ezen a héten eredetileg a statútum jóváhagyásáról, a hatásköri törvény elfogadásáról és a „veszélyes temerini magyarokról” terveztem írni. Meg arról, hogy a 2 jogszabály elfogadását követően már el is indult a médiában az említett dokumentumok bagatelizálása. Nem is hoz semmi újat a statútum és a törvény, többször kifacsarták őket és végül nesze semmi, fogd meg jól-tipusú akármi lett belőle – írják jó tollú belpolitikai újságírók, befolyásos politikai elemzők is.
Ezekkel a véleményekkel gondoltam egy kicsit vitába szállni itt a blog oldalain. Aztán tegnap délután hazafelé jövet Belgrádból, az Internetet böngészve megakadt a szemem egy híren: Boris Tadić köztársasági elnök Prokupljeban járt.
Ha nem a saját szememmel olvasom, miket mondott ott, nem hiszem el. De biztos nem képzelődtem, mert tegnap este az összes országos TV híradójában vezető hírként idézték köztársasági elnökünket.
Tehát: azt mondta az elnök úr a dél-szerbiai városban, hogy élete politikai célja az infrastruktúra kiépítése. Mármár történelmi feladata. Emellett párhuzamosan modernizálni kell a vasutat, harcolnunk kell a szervezett bűnözés és a korrupcó ellen és csak ezután következik az európai integráció. Én eddig másképp tudtam.
Eddig úgy volt, hogy köztársasági elnökünk „történelmi feladata” az, hogy bevigye az országot és a népet az Európai Unióba. Most meg jön ez az infrastruktúra-téma. Csupán egy logikus magyarázata lehet ennek: új közvélemény-kutatási eredmények birtokába juthatott a Demokrata Párt. Ezek meg arról tanúskodhatnak, hogy jelen pillanatban az emberek többségének prioritási listáján előrébb van az úthálózat fejlesztése. Persze nem mintha ez ellentétes lenne az EU csatlakozási törekvésekkel. Éppen ellenkezőleg. De mégis, ugye célszerű az emberek kedvében járni.
De jó-e az, ha komoly emberek esetében időről időre változnak az életcélok? Még ha ezek nem is feltétlenül egymást kizáróak. A gyakorlati nehézségekről nem is beszélve. Eddig Tadićék ZES-ként (Za evropsku Srbiju) indultak a választásokon. Ezentúl akkor ZSOI-ként (Za Srbiju sa odličnom infrastrukturom) szerepelnek majd a szavazólapokon?
És itt még az elnöki nyilatkozatnak nem volt vége. A lényeg még csak ezután következett. Persze tudom én, hogy a közvélemény gyakran félreérti a politikusokat. Mondataikat kiragadják szövegkörnyezetükből, elferdítik, félremagyarázzák. Még a legnagyobb formátumú államférfiak is néha erre a sorsra jutnak. De elnökünk kb. a következőt nyilatkozta (ide is teszem a videó linkjét a hozzám hasonló kételkedők kedvéért): „nem dolgozik az összes miniszter egyformán jól. És az összes polgármester se. Meg minden FÜGGETLEN INTÉZMÉNY se”. Nem árulta el melyek ezek. Gondol, akire gondol, mondta. Ad nekik (ő Boris Tadić) még egy esélyt hogy „megjavuljanak” (!?)
A következő kérdések fogalmazódhatnak meg a jóérzésű állampolgárok fejében, párthovatartozástól függetlenül: Parlamentáris köztársaság-e Szerbia? Ki nevezi ki a minisztereket? Van-e ennek az országnak miniszterelnöke? Mitől függetlenek azok az intézmények (az ombudsmanra, Állami Számvevőszékre, Alkotmánybíróságra, hasonlókra gondolhatott az elnök úr), amelyek munkáját bármely tisztségviselő (legyen az akár a köztársasági elnök) nyilvánosan kritizálhat, nyomást gyakorolva rájuk?
Az Egyesült Királyságban a kormányt hivatalosan úgy hívják: Őfelsége Kormánya. És más országokban is van, történelmi okokból ilyesmire példa. Meg vannak államok, amelyek elnöki rendszerűek. Szerbia nem tartozik ezek közé. Legalábbis jogilag, az Alkotmány értelmében nem.
És ezek a messianisztikus nyilatkozatok csak egy nappal azután hangzottak el, hogy a köztársasági elnök a szabálysértési bírónál bűnösnek vallotta magát és példás büntetést kért magára, mert pezsgővel koccintott a Zvezda stadionjában a válogatott VB részvételét ünnepelendő, „megsértve” ezzel egy törvény rendelkezéseit. Hiszen – mint mondta - ő is olyan állampolgár mint bárki más és rá is ugyanúgy vonatkoznak a törvények. Valóban? Minden politikai marketing egy kicsit.
Mindenesetre, még mindig elég furcsa hely Szerbia. És abban az országban, amely így működik, nem kellene lebecsülni a meghozott Statútum rendelkezéseit. Komoly csatákat kellett vívni minden betűjéért. A „demokrácia védelmezői” ellen is.
