Franciának lenni Szerbiában
Veszélyes dolog az, ha egy országnak sikeres sportolói vannak. Elképzelhető ugyanis, hogy más országok válogatottai vagy klubcsapatai érkeznek „vendégségbe”. Vendéglátónak lenni pedig tudni kell.
Van eset, amikor egy város objektív okokból nem lehet jó vendéglátó. Pl. azért, mert az adott város csapata „nagyobb” mint saját stadionja. Ez történt a Debrecennel. Az ilyen esetek könnyen megoldhatók. A klub nem saját pályáján, hanem pl. a budapesti Puskás Ferenc Stadionban fogadja mondjuk a Levszki Szófiát, a Fiorentinát vagy a Liverpoolt. Nem lehet egyszerű otthon is „idegenben” játszani, de ha a szurkolók megfelelő mértékben vérmesek és elkísérik a csapatot, akkor a siker nem marad el.
Vannak viszont olyan esetek is, amikor egy városnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy jó vendéglátó legyen és mégis „másképp alakul”.
2009. 09. 09-én este 9-kor, Belgrádban a Zvezda stadionjában a szerb-francia sorsdöntő VB selejtezőn, a köztársasági elnök, a francia nagykövet és a fél kormány jelenlétében úgy kifütyülték a francia himnuszt, hogy szerintem a TV előtt ülők szégyelték magukat. Pontosabban, a stadion fele fütyült, a másik fele meg kényszeredetten elkezdett tapsolni, elnyomandó a füttyöt. Az utóbbi csoportba tartoztak a fenn említett tisztségviselők is. Henryék meg zavarodottan tekintgettek, mert ilyet még nem láttak.
Civilizált országban nem szokás a himnuszokat végigtapsolni se, mint a bécsi újévi koncerteken a Radetzky indulót, meg kifütyülni se. A francia himnuszt meg pláne nem. Én objektív okokból nem vagyok frankofil. De a Marseillaise több mint egy ország himnusza. A Marseillaise az újkori európai kultúra egyik alappillére. Közös kincs. Szerbiáé is lesz, ha majd egyszer csatlakozik a közös Európához.
Meg kellene végre érteni, hogy az Unióhoz történő csatlakozásunk dátuma elsősorban attól függ, hogy mikor honosítjuk meg az európai értékrendet. Amibe nem fér bele pl. más országok himnuszainak, több tízezer ember általi kifütyülése. Ezzel kellene inkább foglalkozni, ahelyett, hogy a tagjelölti kérelmünk átadásának dátumáról gondolkodunk, úgy hogy tudjuk, a formális feltételeknek se tettünk még eleget.
Az európai értékrendbe persze az se fér bele, hogy az ominózus himnuszkifütyülés után egy héttel, a Partizan-Touluse meccs előtt, Belgrád szívében, fényes nappal félholtra verik a francia szurkolók némelyikét. A franciák úgy gondolták, hogy egy teljes hetet töltenek Belgrádban, körbejárják annak az országnak a fővárosát, amely hazájuk stratégiai partnerének számít.
Minden nap az Irish pubban üldögéltek, Touluse-mez helyett többen a szerbiai válogatott piros mezét viselték és barátságosan csevegtek a járókelőkkel. Ennek ellenére csütörtökön a kétszeres létszámfölényben levő hazai „szurkolók” baseballütőkkel és vasrudakkal támadtak rájuk. Az egyik francia ma is életveszélyes sérülésekkel fekszik az egyik belgrádi kórházban.
Futtballhuligánok persze mindenhol vannak, de itt a gondoknak mélyebb a gyökerük. Amíg az állam vezetői közül senki se botránkozik meg különösebben a himnusz kifütyülésén, addig olyasmik is megtörténhetnek, mint pl. a Touluse-szurkolók megverése.
