Elfogadva és elfogva
„Hadžiću izađi, pobedio si!“
(hozzászólás a B92 honlapján)
Megkérdőjelezhetetlen az ország európai uniós irányultsága, mondja az államvezetés. És most valóban minden ezt támasztja alá. A Parlament szerdán elfogadta A képviselők megválasztásáról szóló törvény módosításáról szóló törvényt, csütörtökön pedig letartóztatták Ratko Mladićot.
Már „csak“ a pártfinanszírozási, a közvagyonról szóló és a vagyon-visszaszármaztatási törvényeket kell elfogadni, meg a a koszovóiakkal megkezdett párbeszédet kellene fölturbózni és decemberben meglesz a tagjelöltség. Teljesíthető. Az elsőként említett törvény meglesz még júniusban, a másik kettő pedig legkésőbb október első felében. Ezzel a Parlament teljesíti majd a házi feladatot. A párbeszéd „minősége“ persze már nehezebben mérhető. Azt követően viszont, hogy Mladić néhány nap múlva már a képen látható épületben ébred föl, nem hiszem, hogy azzal Brüsszelben különösebben foglalkoznak majd. Legalábbis decemberig. Mármint azzal, hogy mondjuk az anyakönyveket illetően egyezségre jutott-e Belgrád és Pristina.
Az államvezetésnek már csak arra a kérdésre kellene választ adnia (nem Európának, hanem nekünk), hogy hol tartanánk ma, ha Mladić nem akkor akadt volna horogra, amikor már a közvélemény is megtudta: Serge Brammertz hágai főügyész néhány napja negatív jelentést terjesztett be az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szerbia együttműködési szándéka ügyében. Hanem mondjuk 4 évvel ezelőtt. Vagy esetleg 2004-ben, amikor Boris Tadić államközösségi (SCG) honvédelmi miniszter volt.
Vajon jobbak lennének-e ma Szerbia gazdasági mutatói, több külföldi befektető érkezett volna-e az országba, alacsonyabb lenne-e a munkanélküliség és magasabb az életszinvonal, ha az államvezetés korábban teljesítette volna nemzetközi kötelezettségeit? Ehelyett folyamatosan azt kommunikálták, nem tudják hol tartózkodik Mladić és Hadžić, de ha megtudnák, azonnal letartóztatnák őket. Ezt hallgatjuk 10 éve. Aztán elkezdett kiderülni, hogy most ugyan éppen nem tudják, de néhány évvel korábban (pl. 2004-ben) tudták, csak nem tartóztatták le (őket).
Így nem lehet bizalmi viszonyt kialakítani és hiteles, szavahihető ország képét sugározni az európaiak felé. Ahogy azzal sem, hogy az ún. európai törvények némelyikét az elfogadás előtti utolsó pillanatban mégsem a leegyeztetett szöveggel fogadja el a Képviselőház. Mint ahogy pl. a szerdán elfogadott törvény esetében történt, amikor megszavazták a Szerbiai Egyesült Nyugdíjas Párt (PUPS) módosítási indítványát, amely értelmében a koalíciós listák esetében mégsem kell maradéktalanul betartani a sorrendet a mandátumok kiosztásánál. Ez megfelel mindazoknak a koalícióknak, amelyek a saját hátukon becipelnek a Képviselőházba 2-8 olyan pártot (melyik mennyit), amelyek képtelenek lennének аz önálló mandátumszerzésre. A kormánykoalíciót alkotó pártok közül csak a VMSZ szavazott az egyébként alkotmányellenes módosító ellen, amely azokat a pártokat részesíti előnyben, amelyeknek nincs bátorsága megmérettetni a választásokon. Szerdán tehát a kormánykoalíciónak újra sikerült kicsit átvernie az EU-t.
De ezzel az aprósággal most nem fognak Brüsszelben foglalkozni, mert csütörtökön „meglett” a boszniai szerbek volt katonai főparancsnoka. Ennyit arról, hogy nem volt kalkuláció azzal kapcsolatban, hogy mikor történik meg a letartóztatás. Majd az olvasó eldönti, hogy a véletlen műve-e az, hogy a tábornokot akkor fogták el, amikor a Parlamentben éppen befejeződött a rendes tavaszi ülésszak és június 7-ig nem lesz ülés (az ellenzék nem hőböröghet egyenes adásban) és amikor éppen Belgrádban tartózkodott Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Én nem hiszek a véletlenekben. De abban igen, hogy általában a siker titka a jó időzítés. Ezek szerint Tadić is.
De jó lenne már, ha a post első mondatában említett európai uniós irányultság őszinte lenne!
