A Parlament tekintélyéről
A Képviselőháznak soha nem volt kisebb a tekintélye mint most. Már-már olyan közhangulat uralkodik, hogy a parlamentet meg kell szüntetni. A képviselői fizetesék és napidíjak kérdése uralja a közbeszédet. Van toplista is. Meg álszentség, meg képmutatás. Nézzük sorban.
Nem szándékom a magyarázkodás. Nem fogok arról írni, hogy mióta nem emelték a képviselői fizetéseket, hogy milyen jogszabály alapján mire jogosultak a képviselők. Annak ellenére sem, hogy rengeteg téves információ jelent meg az utóbbi hetekben, hónapokban.
Annak aki szerepet vállal a politikában, tudnia kell hogy okkal vagy ok nélkül támadni fogják. Mivel lenne egyszerűbb, mint a pénzzel, juttatásokkal? És ezt el kell viselni.
De most már sokkal súlyosabb kérdésről van szó. Azzal, hogy az ország legfőbb törvényhozói és képviseleti szervét 250 arcátlan, lebzselő, mihaszna ingyenélő összességeként próbálják bemutatni, magát az intézményt, a Parlamentet aknázzák alá.
És nem a média, illetve az újságírók a hibásak. A belgrádi sajtó egy része egymáson átgázolva próbál nagyobbnál nagyobb képviselői visszaéléseket „leleplezni”. És ha ilyen nincs, akkor talál. Vagy kitalál. Nem lehet őket ezért elítélni. Én 12 szerb nyelvű napilapot olvasok minden nap. A gazdasági válság egyre nagyobb, a példányszám meg egyre kisebb. Az újságírók csak a munkájukat végzik.
A Parlament tekintélyének aláásásáért azok a képviselőtársaim a hibásak, akik a napidíjak eltörlésének korszakalkotó ötletével próbálják pártjuk népszerűségét növelni. Egyébként nem sikertelenül. Hetente egyszer-kétszer megjelennek a 70-80 ezer eurós dzsippjükkel, adnak néhány interjút arról, hogy a képviselők fölveszik az utiköltség-térítést is és a szállásköltséget is (ami jogilag egyébként lehetetlen, de kit érdekel?!) és hazamennek.
Abba pedig nem gondolnak bele, hogy az ócska demagógiával frissen szerzett néhányezer szavazat nem ér annyit, hogy parlamentellenes hangulatot teremtsenek. Nem gondolnak arra, hogy az intézmény mindig fontosabb az egyénnél. A Képviselőház előttük is létezett és utánuk is működni fog. Nem kellene megpróbálni tönkreverni.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy a képviselőnek minden megengedett. De látni kell azt, hogy egyik európai államban se minimálbért vagy az országos átlagnak megfelelő fizetést kapnak a képviselők. Még a Szerbiától szegényebb országokban se.
Most mégis sok embertől hallottam: "szükségünk van-e parlamentre? Drága, eredménytelen, fölösleges."
A demokrácia pénzbe kerül. A demagógok pedig szaporodnak. Az ország legerősebb pártjának, a Demokrata Pártnak nem álszerénynek kellene lennie és visszafizettetnie egyes képviselőivel a törvénnyel összhangban felvett napídíjakat, hanem pl. a fenti érvek ismertetésén kellene elgondolkodnia. Nem mindig a pillanatnyi népszerűséget kellene hajszolni, asszisztálva a demagógoknak. A politikusnak az a feladata, hogy formálja a közvéleményt, nem pedig hogy féljen tőle.
Milyen ország és Parlament az, amelyik megengedi azt, hogy volt elnökét (jelenleg ellenzéki képviselő), néhány 10 ezer, legálisan felvett dinár miatt, médialincsnek tegyék ki?
Ezek a gondolatok foglalkoztattak a héten. Annak ellenére is, hogy rólam nem jelent meg elmarasztaló cikk. Még.
Az elmúlt bő két évben kereken 60 parlamenti fölszólalásom volt. Ha nem lenne Parlament, nem beszélhettünk volna Vajdaság és a magyarság autonómiájáról, a körzethatárokról, a mezőgazdaságról és számtalan más témáról.
De úgy tűnik jobb is ezekről a kérdésekről elterelni a figyelmet. Csak ez sokba kerülhet. Mármint a figyelem-elterelés. Többe, mint a képviselők.
