A mi feltételeink szerint?
Kétféle ügykezelési módszer tapasztalható a szerbiai politikai életben. Az egyik arról szól, hogy nehogy már a külföldiek, pontosabban az európaiak mondják meg, hogy milyen törvények szülessenek nálunk a Parlamentben. A másik nézet képviselői meg minden nehezen indokolható döntés meghozatala előtt az európaiakra hivatkoznak. Ha kell, ha nem. Pl. akkor is azt állították, hogy az EU-hoz történő közeledés nélkülözhetetlen feltétele az, hogy az elsőfokú bíróságok számát 137-ről 34-re csökkentsük, amikor ez nyilvánvaló hazugság volt. Ugyanis erre vonatkozó uniós szabvány nem létezik.
Nem nehéz kitalálni, hogy az első nézet hirdetői az ellenzéki, „hazafias” pártok soraiból kerülnek ki. Az ő esetükben érthető a képlet. A szavazóik nemzeti büszkeségét próbálják meglovagolni.
A második stratégia a legnagyobb kormánypártokhoz köthető. Az utóbbi években többször volt példa az európai integrációs folyamatokkal történő visszaélésre. Ennek az első bekezdésben említett eset volt az iskolapéldája.
Mindezt már megszoktuk, lehetőségeinkhez mérten harcolunk mindkét jelenség ellen és igyekszünk a jogharmonizáció tekintetében (is) kizárólag szakmailag megalapozott érvekkel operálni.
Viszont ami az elmúlt hetekben a képviselők megválasztásáról szóló törvény vonatkozásában történt, az döbbenetes. Bizonyos kormánypártok megpróbálták átverni az európaiakat. Meg saját magukat. És nem először.
A lényeg a következő. Mindenki számára világos, hogy a törvényt két ponton módosítani kell. Egyrészt meg kell határozni, hogy a parlamenti képviselő milyen feltételek mellett bocsáthatja pártja rendelkezésére a mandátumát (magyarul: el kell lehetetleníteni a biankó lemondónyilatkozatok intézményének gyakorlati alkalmazását), másrészt meg el kell azt érni, hogy a képviselők a választási listán meghatározott sorrend szerint kerüljenek be a Képviselőházba. Mindezt annak érdekében, hogy az emberek tudják kire szavaznak, meg, hogy a képviselők ne csak pártjuk, hanem választóik érdekeit is képviselhessék a Parlamentben.
Alakult a szerbiai Képviselőházban egy munkacsoport, amely összesen egy alkalommal összeült, majd elküldésre került a Jog a Demokráciáért Európai Bizottságnak (ismertebb nevén, a megalakulásának helyszínéről elnevezett Velencei Bizottságnak) egy törvénymódosítási tervezet. Az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó testülete a napokban közzé is tette véleményét a megküldött szövegről.
Nem tudom ki mennyire lepődött meg a szerbiai politikai szintéren, de szerintem a vélemény tartalma borítékolható volt. Pótvizsgázni kell. Tegnap újra összeült a parlamenti munkacsoport és a jövő kedden újabb ülés várható. Tegnap arról beszéltem, hogy a szerbiai politikai rendszer megreformálása nem az Európa Tanács vagy az Unió érdeke, hanem a mienk. És ami a legfontosabb: a szerbiai Alkotmánybíróság már pontosan egy éve kimondta: a biankó lemondónyilatkozatok nincsenek összhangban az alkotmánnyal, valamint az embereknek tudniuk kell kire szavaznak, tehát tiszteletben kell tartani a listasorrendet.
Nem értem miért kell megpróbálni átverni az európaiakat. Meg magunkat. A szerdai Magyar Szónak Predrag Simić egyetemi tanár (korábban az ország párizsi nagykövete) az alábbiakat nyilatkozta: „El kell mondanom, az európai csatlakozás ügyének előrehaladásában is jóval nagyobb érdemmel rendelkeznek az azon dolgozó nemkormányzati szervezetek, s néhány kisebb párt, mint a hatalmi gépezetben részt vevő nagy kormánypártok, melyek mindenkori céljukként csupán a hatalmi pozíció megtartását tűzték ki.” Hát igen.
