1944/45.
A szerbek és Szerbia más állampolgárai ellen elkövetett gaztettek elítéléséről szóló határozatról vitázik a Parlament. Valamikor estére szavazás is lesz. Remélem nem hajnali negyed 1-kor, mint márciusban, amikor a srebrenicai népirtás (a hivatalos terminológia szerint: gaztettek) elítélése szerepelt napirenden.
Nyugodtabb hangulatban folyik ma a vita, mint márciusban. Kevesebb az indulat. De azért nem feszültségmentes a mai ülésnap.
Jó, hogy még májusban a parlamenti kollégium ülésén sikerült elfogadtatni az észrevételeinket a szövegre vonatkozóan. Hiszen a kilencvenes évek háborúiban, amelyekben „Szerbia sohasem vett részt”, ezen az oldalon nem csak szerbek haltak és sebesültek meg. A fronton szabadkai magyar kerülhetett szembe baranyai magyarral vagy zombori horvát szlavóniai horváttal. Sokakat kényszerítettek egyenruhába. Ezek a magyarok, horvátok, mások megérdemlik, hogy a parlamenti határozat róluk is szóljon. Mégha így kicsit hosszú is lett a dokumentum címe.
Azért „jók” ezek a különböző gaztettek elítéléséről szóló parlamenti határozatok, mert lehet beszélni a 44/45-ös vérengzésekről. Kegyeleti okokból és jóízlésből soha nem tettük ezt a kérdést olcsó napi politikai témává, de amikor a kilencvenes évek mészárlását ítéli el a Képviselőház, akkor teljes joggal várjuk el, hogy a magyarellenes vérengzésekről is megemlékezzen a Parlament. Hiszen a történelem nem a kilencvenes években kezdődött.
Azt tapasztaljuk folyamatosan, hogy amíg az újvidéki razziáról mindenki mindent tud (ami nem baj), a 44/45-ös atrocitások fehér folt a szerb közvélemény hatalmas többsége számára. Tabula rasa. Ezért kell erről a Képviselőházban beszélni. Ezért jó, hogy a Magyar Koalíció pártjainak javaslatára Boris Tadić és Sólyom László megegyezett a történészekből álló vegyesbizottság megalakításáról. Még közel egy évvel ezelőtt. A magyarországi fél még tavaly kinevezte a történészeket. De csak ők. Így nem kezdődhet meg a tényfeltárás.
Tényfeltárás nélkül meg nem lesz a bűnök elkövetését kölcsönösen elismerő közös parlamenti határozat. Természetesen tudjuk mi, hogy mi történt jó hatvan évvel ezelőtt, de a parlamenti határozat elfogadása csak a tudományos alapon elvégzett kutatómunka elvégzése után reális. Ahogy ez a vajdasági Parlamentben történt még 2003-ban.
Hiszen az akkori eseményekről Belgrádban alig tud valaki valamit. Ezért kell minden alkalommal beszélni a fél millióról néhány ezerre zsugorodott vajdasági német közösségről, a mintegy 20 ezer ártatlan magyar áldozatról, Csúrogról, Zsablyáról és Mozsorról, a járeki haláltáborról...
Ez a mai téma. Remélem 8 után szavazhatunk. És azt is, hogy a kilencvenes évek után sorra kerülnek a negyvenes évek is. Sokan várnak erre.
Ma délelőtt volt egy jó, baráti hangulatú találkozónk az ombudsmannal is. Fontos gyakorlati kérdésekről, nehézségekről beszélgettünk a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítására vonatkozóan. De erről majd máskor. Meg Belgrád és Genova szétveréséről is.
