Csütötökön reggel nem hittem a szememnek. A Magyar Szó internetes kiadását „lapozgatva” ráfutottam egy fényképre a Belföld rovatban. Elegáns úr idősebb hölgy vérnyomását méri, a fal mellett többen várakoznak. Az asztalon valami szóróanyag, amelynek egyik részén a vajdasági magyarság szimbóluma (a címeres magyar zászló), a másik részén meg kék-sárga színkombinációban egy nagy kettes.
A fényképhez cikk is tartozott. Címe: Több támogatást a szórványnak, alcím: Újvidéken is bemutatkozott a Humentis.
Rögtön világossá vált minden. Ez az a választási lista, amely szerint a vajdasági magyarság most fog Európába indulni. Választási klippjükben így zárul: „Menjünk együtt Európába”. Én úgy tudtam, hogy már legalább 1100 éve ott vagyunk. Sőt, szerb tudósok is ezt állítják.
Pl. tegnap volt Sava Babić író, egyetemi tanár Mađarska civilizacija c. könyvének bemutatója a belgrádi Vuk kultúrközpontban. Márai Sándor, Hamvas Béla, Krúdy Gyula (hogy csak a kedvenceimet emeljem ki) zseniális fordítójának most bemutatott művében is megtalálható az adat, miszerint a magyarok a VIII. és IX. század fordulóján érkeztek a Kárpát-medencébe (17. oldal). A könyvbemutató egyébként fantasztikusan jól sikerült, külön blogbejegyzést érdemel, de most vissza a cikkhez.
Szóval, miután túltettem magam a megdöbbenésen a fénykép láttán és elolvastam a címet és az alcímet, végigfutottam a Humentis kampányrendezvényéről szóló írást. Hát, a fénykép is zseniális, de az egyik jelölt nyilatkozata jelentette igazán a felüdülést. A Demokrata Párt listáján előkelő 5. helyen szereplő jelölt szó szerint a következőket nyilatkozta: „Gazdasági munkakörömből kifolyólag a kultúra vagy az oktatás témaköréhez nem sokat szólhatok hozzá, azonban azt szeretném, ha minket, újvidékieket, vagyis a szórványmagyarságot jobban támogatnának”.
Mondja ezt egy ember, aki a magyar kultúrális autonómia legfőbb szervébe szeretne bekerülni. Abba a testületbe, amely oktatási, művelődési, tákékoztatási és hivatalos nyelvhasználatot érintő kérdésekben rendelkezik hatáskörökkel. Mit mondjak, konkrét elképzelései vannak.
A gazdasági munkakörben dolgozó, oktatáshoz és kultúrához saját bevallása szerint nem sokat értő jelölt tehát ingyenesen méri nemzettársai vérnyomását és vércukor szintjét és most indul Európába. Azt olvastam, hogy még néhány településen szerveznek „találkozásokat az emberekkel egészségügyi felügyelet mottóval”.
Hát így is lehet kampányolni. Ha már nincs elkötelezettség, program vagy korábbi teljesítmény, meg lehet próbálkozni ingyenes vércukorszint –és vérnyomásméréssel is. Csakis Európa jegyében, természetesen.