Vajdasági magyar fiatalok és az aktuálpolitika

A VMSZ Ifjúsági Fóruma kétnapos konferenciát tartott neves előadókkal Adán

A hétvégén a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma kétnapos konferenciát rendezett aktuálpolitikai kérdésekről negyven vajdasági magyar fiatal részvételével Adán, a Park Hotelben. Az ifjúságpolitikai konferencián a fiatalok neves vajdasági és anyaországi politikai és közéleti személyektől hallhattak előadásokat, valamint megvitathatták és megoszthatták nézeteiket az aktuálpolitikai kérdésekben. A rendezvény megnyitóján a házigazdák nevében Tóbiás József, a VMSZ Ada községi elnöke és Kiss Nándor, a VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke köszöntötte a résztvevőket.

– A fiatalok híresen nehezebben állnak hozzá a politikához, és ennek a rendezvénynek az a célja, hogy olyan közéleti szereplőket hozzunk el hozzájuk, hogy ne csak az újság hasábjai vagy az internetes oldalokon találkozzanak velük, hanem élőben is. Személyesen tudjanak velük beszélgetni, meghallgatni őket, hogy elmeséljék, mik azok az aktuális ügyek, amelyek foglalkoztatják a vajdasági magyarokat. A fiatalokban idővel általában kialakul, hogy amint a tanulmányaik vége felé járnak, vagy a munkavállalásba belefognak, olyankor elkezdik szép lassan úgymond fogyasztani azt a politikai és közéleti tartalmat, ami az ő életükre is kihatással szokott lenni. Azt lehet mondani, ahogy az idő halad előre, annál jobban és jobban kinyílik az érdeklődésük ezen témák iránt – nyilatkozta Kiss Nándor, a VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke, a VMSZ parlamenti képviselőjelöltje.

A kétnapos konferencián többek mellett előadást tartott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke és a párt választási listavezetője is. Mindketten fontosnak tartották, hogy a magyar fiatalok részt vállaljanak az aktuálpolitikában, mert újszerű szemléletükkel, rugalmasságukkal és lendületes hozzáállásukkal a vajdasági magyarság számára fontos közéleti és aktuálpolitikai ügyeket szolgálhatnak. Pásztor István elmondta, hogy jelenleg nagyobb számban vannak jelen fiatalok, akik politikai szerepet vállalnak a párt tagjaiként, mint ami a sokéves átlag. Sokan közülük fontos szerepet játszanak listákon, közéleti szerepvállalásban, önkormányzatokban, kisközösségekben, de vannak köztük parlamenti képviselők és tisztségviselők is.

– A fiatalság azért is fontos, mert az, amit csinálunk, az végül is őmiattuk van. Elsősorban miattuk van, és azért is fontosak, mert szerintem ők kell, hogy belevigyék a politikába azt a lendületet, azt az elkötelezettséget, azt a vagányságot, ami nélkül nem lehet sikeres politikát csinálni és ilyen szempontból ez nem generációs kérdés a klasszikus értelemben, mert a fiatalság nemcsak években, hanem lelki frissességben is mérhető, mérendő. Fontosnak tartom, hogy folyamatosan foglalkozzunk a fiatalokkal, hogy megpróbáljuk átadni azokat a tapasztalatokat, amelyeket szereztünk, és megvilágítani a saját nézőpontunkból a különböző kérdéseket. Legalább annyira fontos az is, hogy meghalljuk, hogy ők mit gondolnak, mert másként gondolkodnak, mást látnak, mást tartanak fontosnak, mint amit mi gondolunk, vagy amit mi fontosnak tartunk – mondta Pásztor István.

Dr. Pásztor Bálint szintén a fiatalok politikai és közéleti szerepvállalásának fontosságát hangsúlyozta, hiszen mindez az ő érdeküket szolgálja.

– Sok olyan intézkedést valósítottunk meg az elmúlt években, amelyek a fiatalok életminőségének a javítását célozták és szolgálták az ösztöndíjrendszertől kezdve a házvásárláson keresztül a különböző start up támogatási rendszerekig. Ezenkívül fontos, hogy a fiatalok közvetlenül is részt vegyenek a politikában, ne mások döntsenek róluk, a sorsukról, az életükről, hanem közvetlen módon legyen lehetőségük bekapcsolódni a közéletbe, ami alatt nem csak politikát, nem csak politikai tisztség betöltését kell érteni, de azt is. A Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt 15 évben folyamatosan szerepet biztosított a fiataloknak, helyet adott nekik. Mi is nagyon fiatalon kezdtük a parlamenti képviselőséget, csak megöregedtünk közben, itt az ideje annak, hogy olyanok is bekerüljenek a parlamentbe, akik most huszonévesek vagy a harmincas éveik elején járnak, ez így volt az elmúlt időszakban is – nyilatkozta dr. Pásztor Bálint.

CSIN

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése