Újabb 55 szabadkai áldozat neve kerül fel a 44-es névsorra

A bosszú napjaiban, 1944 őszén és 1945 elején Szabadkáról és környékéről 19 helységből hurcolták el Tito partizánjai az embereket és végezték ki őket ártatlanul. Szabadkán, a Zentai úti temető mellett, az egykori téglagyár gödrében a feltételezések szerint mintegy kétezer embert hantoltak el a jeltelen tömegsírokban. Közülük eddig 1067 áldozat nevét sikerült beazonosítani, az utóbbi egy évben újabb 55 személy azonossága vált ismertté, köztük egy 12 éves bajmoki kislányé. Az ő nevét is felolvasták hétfő délután, a Vergődő madár emlékműnél megrendezett megemlékezésen.

- Halottak napja van, s ismét itt vagyunk, hogy emlékezzünk, s tesszük ezt immár három évtizede – mondta Némedi Imre, a megemlékezés vezetője. – A halálraítélteket teherautóval szállították ide, a kivégzés helyszínére. Sok volt közöttük a nő. A mészárlás hetekig tartott, öt-hat fegyveres kísért 10-12 fős csoportokat. A szabadkai vasútállomáson is mindenkit igazoltattak, s aki nem tudta magát igazolni, azok közül is sokan fekszenek itt. A szabadkai vérengzés is a legfelsőbb polgári és katonai vezetés tudomásával zajlott. A kivégzett magyarokon kívül áldozatul estek itt horvátok, baranyai németek, illetve kisebb számban bunyevácok és szerbek. Az áldozatok száma megközelíti a kétezret.

A Kegyeleti Bizottság által összeállított névsorból ezúttal is felolvasták néhány áldozat nevét.

- Itt nyugszik Szabó Sípos Imre 56 éves szíjgyártómester, aki Szabadkán, az akkori János utca 9-es szám alatt lakott. A bűne pedig csupán az volt, hogy amikor 1941-ben a nagytemplomban, a szentmise végén felhangzott a magyar himnusz, egy emberre rászólt, hogy még ne menjen ki, mert nem illik a himnusz alatt kimenni a templomból.

Tavaly még 1012 áldozatról beszélhettünk, azóta 55 névvel bővült a gyászos lista. Az 1067 áldozat között 51 olyan fiatal is van, aki még 20 éves sem volt, de a lista sajnos még korántsem végleges. Az utóbbi egy év kutatásai során azonosították be a bajmoki Kujundzsity Klára nevét, a kislányt 12 éves korában végezték ki, mondta Némedi Imre.

Még néhány újabb név felolvasása után ökümenikus szertartás következett, majd doktor Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke mondott alkalmi beszédet.

- Azon áldozatok emléke előtt tisztelgünk, akiket az erőszak ragadott el az önbíráskodás legkegyetlenebb eszközeivel, akiket csak titokban gyászolhattak hozzátartozóik, a veszteség fájdalmát pedig a rettegés tette még elviselhetetlenebbé.

Pásztor Bálint kiemelte, hogy Vajdaság-szerte tartanak ezekben a napokban ilyen megemlékezéseket mezőkön, gyárgödrökben, folyópartokon. Sokáig jelöletlenek voltak ezek az emlékhelyek, majd hosszas küzdelmek árán kerülhetett oda egy-egy fakereszt. Már az is eredménynek számított, ha azokat nem tépte ki, vagy nem rongálta meg valaki.

- Azért vagyunk itt minden évben, hogy elmondjuk, nincs jó vagy rossz nemzet, hanem csak jó és rossz emberek. A kollektív bűnösség fogalma nem állja, nem állhatja meg a helyét soha, semmilyen társadalmi, politikai rendben. A kizárólagosság, a megtorlás nem lehet módszere egyetlen politikai meggyőződésnek sem, a megtörtént borzalmak elhallgatása pedig azokat nem teheti meg nem történtté.

Pásztor Bálint elmondta, mindent megtesznek, hogy feltárják a tényeket, hogy a múltat az igazságnak megfelelően le lehessen zárni, hogy akár személyes érintettként, akár közösségként is tovább tudjunk lépni.

- Így értük el, hogy 2009-ben megalakult a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság, amelyet a két ország köztársasági elnökei hoztak létre. Négy év után a szerb parlament határozatban ítélte el a vajdasági magyar civil lakosság ellen elkövetett atrocitásokat. A két ország államelnökei közös főhajtáson vettek részt a csúrogi vérengzések áldozatainak akkor felavatott emlékművénél. Egy évvel később, 2014-ben kormányrendelet helyezte hatályon kívül a kollektív bűnösség terhét, és a szerb kormányfő lerótta tiszteletét itt, a 44-es parcellán a kegyelet virágával – emlékeztetett Pásztor Bálint.

Az alkalmi beszéd után megkoszorúzták a Vergődő madár emlékművet. A szabadkai önkormányzat nevében Pásztor Bálint, az Észak-bácskai Körzet nevében Dragi Vučković, a tartományi parlament képviseletében Pásztor István koszorúzott, de elhelyezték virágaikat az emlékmű talapzatán a magyar és horvát diplomácia, a pártok és a nemzeti tanácsok képviselői is, köztük Hajnal Jenő, az MNT elnöke.

NÉMETH ERNŐ

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​