Tovább bővül Szabadka gázhálózata

Január elsejétől 11 százalékkal drágább a gáz

A szabadkai városi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a város közvállalatainak idei évre vonatkozó működési tervét. A Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat a tervek szerint 2023-ban is folytatja a gázhálózat bővítését, ugyanakkor 500 új fogyasztónak a hálózatra való csatlakoztatása is megtörténik. Minderről, és a gázműveket érintő egyéb kérdésekről Horvát Tímeával, a közvállalat igazgatójával beszélgettünk.

A 2022-es évben megnövekedett a szabadkaiak által felhasznált gázmennyiség.

– Tavaly 400 háztartást tudtunk csatlakoztatni a gázhálózatra. Négyszáz kérvény érkezett, és ezek közül mindnek eleget tudtunk tenni. A kérvények 40 százalékában a polgárok éltek a részletfizetés lehetőségével, amit tavaly tettünk először lehetővé dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnökének kezdeményezésére. A Szabadka területén lévő fogyasztóknak tavaly 26,5 millió köbméter gázt szállítottunk a Szerbiagázon keresztül, ami hét százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, annak ellenére, hogy az energiahordozók piacán sok a bizonytalanság. Ebből a mennyiségből 10,5-öt az ipari fogyasztóknak szállítottunk, míg a fennmaradó mennyiséget a háztartások használták el, és ez a 16 millió egymillióval több, mint egy évvel korábban. A közvállalatunk az infrastrukturális minisztérium partnere a vasútfejlesztés terén, és bizonyos operatív feladatok elvégzése a mi feladatunk. Decemberben egy nagy horderejű operatív munkában vettünk részt, aminek során megtörtént a régiről az új vezetékekre való átkötés. Ezen munkálatok hat helyszínen történtek, és egy nap alatt sikerült befejezni azokat, viszont utólagos munkálatokat igényeltek, és a technikai osztályunk három napon keresztül 24 órás szolgálatban volt. Köszönjük a polgárok megértését a munkálatok miatt a gázszolgáltatásban keletkezett fennakadások okán. A vasút felújítása miatt a közeljövőben is lesznek még operatív feladatok, de ez jelentette a legnagyobb kihívást – mondta Horvát Tímea, akitől azt is megtudtuk, hogy a gázműveknek jelenleg körülbelül 12 000 felhasználója van, és ebből több, mint tízezer magánfogyasztó, míg az ipari fogyasztók száma 1600.

Szabadka Város gázhálózata az idén 21 kilométerrel bővül, és ezen beruházás értéke több, mint negyvenmillió dinár.

– A 2023-as évben előirányoztuk a gázvezeték-hálózat bővítését 21 kilométer hosszúságban. Ennek nagy részét Ludason valósítjuk meg 14 kilométer hosszan. A Makkhetes helyi közösség területén 5,4 kilométer hosszan, a Jovan Mikić, Brács, Darinka Radović, Lukács György, Lermontov, Ante Butorac, Celje és a Szegedi utcában, míg az Újfalu helyi közösségben 80 méteren az Antun Suturović utcában lesz elérhető a vezetékes gáz. Kisradanovácon egy kilométer hosszan bővül a gázhálózat, a Kaszárnya előtti részen, míg Palicson a 240 méteren a 41. Új utcában. Ezen beruházások értéke áfa nélkül több, mint 40 millió dinár. Emellett 500 új fogyasztó hálózatra való csatlakoztatását tervezzük. A munkálatok április elsején indulnak, kivitelezőjük pedig a közbeszerzési pályázatunkon nyertes helybeli Terax cég lesz. A hálózatra való csatlakozást a polgárok az idén is tudják részletekben fizetni – fogalmazott a gázművek vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy a közvállalat az idén elkészíti a gázhálózat további 20 kilométernyi bővítésének tervdokumentációját.

A gáz tavaly megdrágult, és ára 2023 januárjától tovább emelkedik, ugyanakkor tavaly az elszámolás módja is megváltozott.

– A gáz ára 2017 óta nem változott, viszont a tavalyi évben sor került egy nyolcszázalékos áremelkedésre, ami azt jelenti, hogy a polgároknak októbertől köbméterenként körülbelül három dinárral kellett többet fizetniük a gázért. Januártól további 11 százalékot emelkedik a gáz ára. A felhasznált energia elszámolása köbméter helyett kilowattórában történik, és ez most 3,56-ról 3,93 dinárra növekedett. Az árat és az elszámolás módját a Szerbiai Energetikai Ügynökség metodológiai számításai és rendeletei alapján határozzák meg. Az, hogy a háztartások fogyasztását köbméter helyett kilowattórában számlázzuk, nem járult hozzá további dráguláshoz – nyilatkozta Horvát Tímea.

B.EM

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​