Történelmi fontosságú eredmények Vajdaságban

Megtartották a már nagy hagyománynak örvendő nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetést Tusnádfürdőn

A Kárpát-medencei magyarság stratégiai kérdéseiről, a közösségi felelősségvállalásról és az összetartozás megélésének lehetőségeiről szólt a Nemzetpolitikai kerekasztal – Ránk számíthatsz! című panelbeszélgetés, amelyet a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében rendeztek meg pénteken. A Tusnádfürdőn megtartott eseményen a külhoni magyar szervezetek vezetői, valamint a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős képviselői vettek részt, hogy közösen értékeljék az elmúlt időszak eredményeit, és megosszák egymással az aktuális kihívásokra adott válaszaikat.

A kerekasztal-beszélgetést Zsigmond Barna Pál, Magyarország Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára moderálta. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke felszólalásában elsők között emelte ki, hogy a Tusványos idei szlogenje – Ránk számíthatsz! – nemcsak üres jelszó, hanem a Kárpát-medencei magyarság mindennapi tapasztalatát fejezi ki. Mint fogalmazott, ez a gondolat három szinten is érvényes.

 – Egyrészt mi, határon túli magyarok számíthatunk Magyarország nemzeti kormányára, másrészt mi, határon túli nemzetrészek is számíthatunk egymásra, és ami legalább ennyire fontos, közösségeink tagjai számíthatnak ránk, a mi szervezeteinkre – kizárólag ránk. Ezt elmondhatják a Felvidéken, Kárpátalján, a Drávaszögben, az Őrvidéken, és elmondhatják Vajdaságban is – hangsúlyozta a VMSZ elnöke. Felszólalásában ismertette, hogy a VMSZ az elmúlt évtizedekben több olyan kezdeményezéssel élt, amelyek meghatározó jelentőségűek lettek nemcsak Vajdaságban, hanem a teljes magyarság számára.

Dr. Pásztor Bálint kiemelte, hogy a kettős állampolgárság gondolata Vajdaságból indult el, és ennek kapcsán Ágoston András nevét emelte ki. A másik történelmi jelentőségű eredményként a szerb–magyar történelmi megbékélést hozta fel.

– Ha ez 2013–14-ben nem valósul meg, ma egészen más állapotokról kellene beszélnem. Pásztor Istvánnak ebben elévülhetetlen érdemei vannak, nemcsak a vajdasági magyar közösség, de a magyar nemzetpolitika szempontjából is – tette hozzá. Dr. Pásztor Bálint emlékeztetett arra is, hogy Aleksandar Vučić kormánya eltörölte az 1944–45-ös kollektív bűnösségről szóló partizánhatározatokat, ami szintén a történelmi igazságtétel fontos lépése volt. Beszédében külön kitért a kulturális autonómiára, amely a Magyar Nemzeti Tanács formájában vált gyakorlattá, és amely immár több mint 25 éves múltra tekint vissza. A VMSZ elnöke a gazdaságfejlesztés ügyét szintén történelmi sikernek nevezte.

– Több mint 16 ezer sikeres pályázóról tudunk beszámolni Vajdaságban, amelyek összesen mintegy félmilliárd euró értékben valósultak meg, ebből 250 millió euró vissza nem térítendő magyarországi támogatás volt. Ezek a sikerek egy nagyobb nemzetpolitikai stratégia részeként értelmezhetők, amelynek célja a magyar közösségek megerősítése és önrendelkezésének szavatolása – húzta alá dr. Pásztor Bálint. Hozzátette, a gazdaságfejlesztési program új fázisa jelenleg kidolgozás alatt áll, a 2026–2033 közötti időszakra vonatkozó tervezet az év végére el fog készülni.

A VMSZ elnöke a jelenlegi szerbiai belpolitikai helyzetre is kitért. Ismertette, hogy tavaly novemberben tragikus esemény történt Újvidéken, amely 16 ember halálát követelte. – Ezt követően a szerbiai liberális ellenzék, külföldi segédlettel, az anarcholiberalizmus elveit követve, a bolsevizmus bizonyos elemeivel fűszerezve, próbálja megdönteni a legitim módon megválasztott szerb kormányt. Az ellenzék eleinte a választások bojkottját hirdette, majd másnap, miután megalakult az új kormány, máris követelni kezdte azok megtartását. Módszeresen építik le a saját államukat és intézményeiket. Ez az ő döntésük, de ennek kárvallottjai vagyunk mi is, vajdasági magyarok, mert ugyanabban az országban élünk. Nekünk az a dolgunk, hogy kimaradjunk ezekből a konfliktusokból. Meg kell őriznünk a saját magyar intézményeinket, iskoláinkat, érdekképviseletünket – szögezte le dr. Pásztor Bálint.

HERCZEG ZSOLT teljes írását a Magyar Szó honlapján olvashatja, a következő linken:

https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.336322/Tortenelmi-fontossagu-eredmenyek-Vajdasagban

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)