Tisztességes nyugvóhelyet érdemelnek
Magyarkanizsán a Nagytemetőben tartottak megemlékezést
A községben a hét elején Adorjánon, Martonoson, Horgoson, szerdán pedig Magyarkanizsán emlékeztek meg az ártatlanul halt magyarokról, akiknek egyetlen bűne a nemzeti hovatartozásuk volt. Az 1944/45-ös események kapcsán minden évben alkalmi műsorral, katolikus szertartással, emlékező beszéddel és koszorúzással hajtanak fejet az ártatlan áldozatok emléke előtt.
A Nagytemetőben megtartott megemlékezésen a Cifraszűr vegyes kórus előadásában felhangzó Himnusz után Horváth Ákos káplán szertartása következett, majd Asztalos Alfréd zenetanár alkalomhoz illő dalt játszott, és dr. Forró Lajos mondott beszédet, melyben felidézte a 78 évvel ezelőtt Magyarkanizsán történteket, és hangsúlyozta az ártatlan magyarok tisztességes nyugvóhelyének, eltemetésének a fontosságát.
– A világháború végén, a front közeledtével megszaporodtak a magyarkanizsai Tiszavidék újságban a haditudósítások. Ez természetesen kihatott a város lakóinak lelkiállapotára is. Sokak előtt már ekkor felrémlett a szörnyű jövő képe. Hiába ajánlotta fel a várost Sommer Károly plébános az Úr Jézus szentséges szívének és a Boldogságos Szűz Mária szeplőtlen szent szívének, ez már nem segített. A város határában 1944. október 7-én megjelentek a szovjet bakancsok, melyek másnap már a város utcáin masíroztak. Velük érkeztek a partizánok. Az első polgári áldozat Magyarkanizsán valószínűleg Teleki Béla molnár volt, akit október 8-án hajnalban lőtt le egy szovjet katona. Reggel öt és hat óra között megjelent az utcán egy jelzés nélküli tank. Később kiderült, hogy szovjet. Nyolc-kilenc óra tájban már jöttek a gyalogosok is. A szovjet egységekkel karöltve szerb nemzetiségű partizánok is érkeztek Kanizsára. A honvédség a kaszárnya védelmére hátrahagyott tizenegy honvédet, akik a partizánbevonulást követően megadták magukat. A szovjetek lelőtték és a kaszárnyában elásták őket. A gyilkosságokat a városházán folytatták, ahol lelőtték az egyetlen itt maradt rendőrt: Sipeki Pált. Az igazi randalírozás azonban éjszaka kezdődött. A szovjetek a helyi visszaemlékezők szerint számos nőt megerőszakoltak, ezért sokan bujkálni kényszerültek. A kanizsai magyarok sorsáról egy helyi szerbekből álló tízes tanács döntött. Ők szabták meg, hogy a helyi magyarok közül kiket kell összeszedni, és bezárni a városháza pincéjébe. Az elfogottak nagy részét a pincében agyonkínozták. Őket éjszakánként hordták ki a Tisza menti erdőbe, tetemeiket tömegsírba dobálták. A sírokat be sem temették, csak mésszel öntötték le – emlékezett vissza a szörnyűségekre a téma kutatója, dr. Forró Lajos, aki elmondta, hogy mai napig nem végleges az áldozatok száma, de az eddigi ismeretek szerint hetvenre tehető. Hangot adott elégedetlenségének és felháborodásának amiatt is, hogy az áldozatok a mai napig jelöletlen tömegsírokban, méltatlanul nyugszanak. Több százan. Azt is hosszan taglalta, hogy a közelmúltban a parlamentben az ellenzéki képviselők az újvidéki emlékmű kapcsán kihasználták a lehetőséget, és továbbra is megbélyegezték hozzátartozóinkat. Ugyanakkor Magyarkanizsáról küldte köszönetét Pásztor Bálintnak, aki felszólalásában visszautasította áldozataink lefasisztázását, és kijelentette, hogy emlékmű márpedig lesz!
Az emlékezés koszorúit az önkormányzat, a szabadkai magyar főkonzulátus, a Magyar Nemzeti Tanács, a magyarkanizsai helyi közösség képviselői, a VMSZ helyi szervezete, a Délvidék Kutatóközpont, az oktatási intézmények képviselői helyezték el az emlékműnél, majd a temető másik szegletében lévő, I. világháborús áldozatok parcellájánál a közelmúltban felújított kereszt szentelése következett, és itt is koszorúikat helyezték el az elöljárók.
JK
