Teltház fogadta Mága Zoltánt Újvidéken

A világhírű hegedűművész koncertje a Magyar–Szerb Kulturális Évad részeként zajlott

Telt ház fogadta szerdán este Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban. A világhírű művész koncertjére minden belépőjegy rövid idő alatt elkelt, ami jól mutatja, hogy Vajdaságban továbbra is nagy az érdeklődés a színvonalas kulturális események iránt.

A hangverseny a Magyar–Szerb Kulturális Évad programsorozatának részeként valósult meg, a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében. A koncert a szerb–magyar kulturális együttműködés egyik jelentős eseménye volt, amelynek keretében a vajdasági közönség ismét élőben hallhatta a nemzetközileg is ismert hegedűművészt.

A művész pályafutása során a világ számos rangos koncerttermében lépett már színpadra. Játszott többek között New Yorkban a Carnegie Hallban és a Lincoln Centerben, Los Angelesben a Walt Disney Concert Hallban, valamint a Vatikánban is. Koncertjeivel királyok, államfők, egyházi méltóságok és világsztárok előtt is fellépett, és rendszeresen szerepel a világ különböző operaházaiban és hangversenytermeiben. Nevéhez fűződik a budapesti újévi koncertek hagyományának megteremtése is, amely mára Magyarország egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált.

A koncert előtt dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszöntötte a közönséget. Beszédében kiemelte: különleges alkalom, hogy a Szerb Nemzeti Színház nagytermében magyar vonatkozású kulturális rendezvényre kerül sor.

– Az újvidékiek pontosan tudják, hogy itt a Szerb Nemzeti Színházban nem szoktak magyar előjelű művelődési rendezvényeket tartani, hiszen van nekünk is egy színházunk, az Újvidéki Színház. Ezért szeretném megköszönni szerb barátainknak és partnereinknek, hogy rendelkezésünkre bocsátották a Szerb Nemzeti Színház nagytermét – fogalmazott. Hozzátette, hogy a koncert a Magyar–Szerb Kulturális Évad része, amelynek keretében már számos esemény valósult meg, és a következő hónapokban is arra törekednek, hogy mindkét országban bemutassák a magyar és a szerb kultúra értékeit.

– Ez a mai este is a nemzeti összetartozásról szól, arról, hogy együtt legyünk itt Újvidéken, és közösen élvezhessük a zenét – mondta, majd jó szórakozást kívánt a közönségnek.

Az újvidéki koncerten a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok működtek közre. A közönség világhírű magyar zeneszerzők műveiből hallhatott válogatást, amelyet Mága Zoltán jellegzetes, több műfajt ötvöző előadásmódja tett különlegessé. Az est meglepetésvendége Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar frontembere volt, aki fellépésével tovább gazdagította a koncert hangulatát.

A vajdasági koncertsorozat Újvidék után Zentán folytatódik: csütörtökön a zentai sportcsarnokban lép fel a művész, ahol szintén jelentős érdeklődés övezi a hangversenyt.

Az esten több közéleti szereplő is jelen volt, köztük dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Vicsek Annamária európai parlamenti képviselő, Bájity Borisz, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke, Žarko Mićin, Újvidék polgármestere, valamint Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke.

TTT

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​