Támogatás a magyar közösséget megtartó szervezeteknek

Több mint 14 millió dinárnyi szerbiai költségvetési eszközökhöz jutottak magyar szervezetek és médiumok

Palicson a Vigadóban írták alá ünnepélyes keretek között a szerződést a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) hagyományos, művelődési egyesületek, civil szervezetek és a kistérségi média számára meghirdetett támogatási pályázatainak idei kedvezményezettjeivel. A jelenlevőket dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Fremond Árpád, az MNT elnöke köszöntötte.

A kistérségi médiumok számára meghirdetett pályázatra 18-an jelentkeztek, közülük 17-en nyerték el a támogatást. Az általános kulturális pályázaton 188-an pályáztak, a támogatottak száma 126. Kiemelt rendezvény megszervezésének a támogatását 59 pályázó igényelte sikeresen. A civil szervezetek számára meghirdetett pályázatra 201-en jelentkeztek, a támogatott szervezetek száma 90. Az MNT oktatási pályázatainak nyertes intézményeivel pénteken Szabadkán írják alá a szerződést. Az összes említett kategóriában 363 pályázó nyerte el támogatást, több mint 20 millió dinár összegben. A palicsi Vigadóban a támogatottak több mint 14 millió dinár értékben írtak alá szerződést.

Az MNT hagyományos pályázatainak nyertes pályázóival tavaly szervezték meg először alkalmi rendezvény keretében a szerződés-aláírást. Fremond Árpád szavai szerint ezt a gyakorlatot mindenféleképpen hagyományként szeretnék megőrizni, mivel az együttműködés megerősítésének a lehetőségeként tekintenek rá. „Szeretnénk, ha ez az esemény különleges lenne, hiszen az Önök munkája, a közösségi értékek életben tartása és a nemzeti kultúra megőrzése terén tett lépéseik rendkívül fontosak számunkra. Az MNT pályázatainak célja nem kizárólag az anyagi támogatás biztosítása egy-egy rendezvény számára, hanem egyben annak az elismerése, hogy a civil szervezetek, a művelődési egyesületek és a kistérségi médiumok kulcsszereplői közösségünk működésének. Önök mindannyian tudatosan, fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy magyar közösségünket erősebbé és összetartóbbá tegyék. Munkájuk nélkülözhetetlen, ezért hálával tartozunk mindannyiuknak” – fogalmazott Fremond Árpád. Aláhúzta, a forrásokat kizárólag a Szerb Köztársaság költségvetéséből biztosították, két évvel ezelőtt sikerült növelni a támogatási keretösszeget, a továbbiakban is ez lesz a cél. Fremond Árpád elmondta, a pályázatokat az MNT szakbizottságai bírálták el, elnökként nem befolyásolta döntésüket, de ugyanígy járt el a Végrehajtó Bizottság is.

Pásztor Bálint szavai szerint a civilek és az egyesületek munkája a közösség lelkiismerete, a civilek ott segítenek, ahol a figyelem megfogyatkozik, ott építenek, ahol mások csak romokat látnak. „Ez a nap az Önök munkájának, kitartásának és szívósságának az ünnepnapja. Ez a nap annak is bizonyítéka, hogy a vajdasági magyar közösség hogyan működik.” – hangsúlyozta Pásztor Bálint.

– Közösségünk, nemzetrészünk nem lehetne sikeres, ha a civil szervezetek, az intézmények és történelmi egyházaink vezetői, képviselői nem működnének együtt napi szinten az MNT-vel, a közösség kisebbségi önkormányzatával és a VMSZ-szel, a közösség legitimitással és parlamenti képviselettel rendelkező politikai pártjával. Az, hogy közösségünk sikeres tud lenni, annak köszönhető, hogy mindannyian egy irányba húzunk. Ez nem azt jelenti, hogy diktatúra van, vagy azt, hogy nincs mindenkinek joga személyes meggyőződésére, azt azonban jelenti, hogy egy csapatként kell lélegeznünk, gondolkodnunk és működnünk, ha jót akarunk a vajdasági magyar közösségnek. A mi közösségünkben ezek a dolgok immár lassan két évtizede magától értetődőek, de három évtizedet is mondhatnék. Azért, mert az MNT megalakulása óta ez így működik. Továbbá, az elmúlt közel három évtizedben a Vajdasági Magyar Szövetségen kívül egyetlen politikai párt sem tudott magyar színekben országos szinten mandátumhoz jutni. Éppen ezért mi egymásra vagyunk utalva és együtt is kell működnünk. Ez nincs így minden nemzeti közösség esetében Szerbiában, Vajdaságban, ezért kell nekünk ezt az együvé tartozást, az egy irányba húzást megbecsülnünk és fenntartanunk – fogalmazott Pásztor Bálint.

A rendezvény folytatásában Horváth Dorka, az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola tanulója, aki nemrégiben első helyezést nyert el az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén (ÁMV) az 5–6. osztályosok mezőnyében a prózamondás kategóriájában, előadta Nógrádi Gábor Tengerimalac című prózáját.

P.E.

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából