Számonkérhető kötelezettségek

Az aktuális összetételű, immár ügyvezető kormány utolsó ülésén a Szerbia és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalások 23-as fejezetének akciótervéhez tartozó külön kisebbségi akciótervet is elfogadták. Ez egyebek mellett azért volt különösen fontos, mert megtörténhetett volna, hogy az előrehozott választások után megalakuló kormány ha nem is a dokumentum újraírása, de esetleg felülvizsgálata mellett döntött volna.

Az akcióterv 75 oldalas, és 112 külön tevékenységet tartalmaz. A korábbi elmondások szerint egyebek mellett a következőket írja elő: a nemzetiségi hovatartozásról szóló nyilatkozás lehetővé tételét és ennek az adatnak a nyilvántartását a születési anyakönyvi kivonatokban; a külön kisebbségi választási névjegyzék állandó frissítését; a gyűlöletbeszéd és más etnikai alapon elkövetett bűncselekmények kapcsán indított bírósági eljárások hatékonyságának növelését; a kisebbség nyelvén történő tájékoztatásra való jog biztosítását; a kulturális programok és projektumok finanszírozását; a bírósági eljárások kisebbségi nyelven történő lefolytatását; fordító szolgálatok létrehozását; a kisebbségi nyelven történő oktatás minőségi és mennyiségi fejlesztését; az oklevelek honosítását;

A Magyar Szónak öt köztársasági, tartományi és uniós tisztségviselő fejtette ki véleményét az akciótervről.

Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár:

„Az akciótervet kidolgozó munkacsoport tagjaként magam is, és Hajnal Jenő, az MNT elnöke is azon dolgoztunk, hogy olyan szöveg szülessen meg, amely hosszú távon, a csatlakozás napjáig, előírja, mit kell Szerbiának tennie nemzeti kisebbségi ügyben. Feladatokat, határidőket tartalmaz. Az akcióterv biztos alapja annak, hogy változás álljon be a részarányos foglalkoztatás terén. Jelentős törvénymódosítások is születtek ebben a témában, az akcióterv pedig meghatározza, hogyan kell véghez vinni a teendőket. Lesz egy pontos nyilvántartásunk arra vonatkozóan, hogy a magyar kisebbség tagjai milyen arányban vannak jelen a közszférában. Tudjuk, hogy rosszul állunk, de mostantól intézkedéseket lehet foganatosítani, a pozitív diszkriminációt tartalmazó lépések ideje következik, amelyek révén előnyt élvez a kisebbségi közösség tagja munkahely létesítésekor.”

Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke:

„Ezek után olyan új lehetőségek kínálkoznak a vajdasági magyarság és az MNT számára, amelyek garantálják a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok hatékonyabb végrehajtását és számonkérhetőségét. A kisebbségi jogérvényesítés problémája a csatlakozási folyamat legelejétől annak végéig megkerülhetetlenné válik. A vajdasági magyarság szempontjából a terv kidolgozása során különösen a közszférában foglalkoztatottak nemzeti összetételére vonatkozó uniós ajánlásra kellett nagyon odafigyelnünk, de nem kerülte el figyelmünket az az uniós ajánlás sem, amely a kisebbségek nyelvén tájékoztató média anyagi támogatásának a kérdésére figyelmeztet. Egyébként a 2014. évi alkotmánybírósági döntést követően újra kell fogalmazni a nemzeti tanácsok hatásköreit, továbbá megerősíteni azokat. Itt is egy jelentős előretörés valósítható meg.”

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke:

„Politikai és tartalmi szempontból is fontos állomás a kisebbségi akcióterv elfogadása. Politikai szempontból azért lényeges, mert az akcióterv elkészítése a VMSZ és az SZHP közötti koalíciós megállapodás egyik kulcsfontosságú eleme volt. Sokat dolgoztunk rajta. Arra kértem a kormányfőt, hogy még a választások kiírása előtt, azaz a kormány ügyvezetői fázisba lépése előtt kerüljön a dokumentum a kormány asztalára. A partnerség megerősítése és a szavahihetőség igazolása szempontjából tartom fontosnak, hogy nem egészen 24 órával a választások kiírása előtt erre sor is került. Tartalmi szempontból azért lényeges az akcióterv, mert az uniós csatlakozási tárgyalások 23-as fejezetének kisebbségi vonatkozásban egyik fontos elemét jelenti. Egy olyan dokumentum, amely a kollektív és egyéb kisebbségi jogok hosszú távú építése szempontjából iránytűt jelent.”

Deli Andor európai parlamenti képviselő:

„Az EU tagság felé vezető csatlakozási tárgyalásokon számos ország túl van, Szerbia esetében fogalmazódott meg első ízben azonban az az elvárás, hogy egy külön akciótervet fogadjon el a nemzeti kisebbségek jogainak előmozdítása vonatkozásában. Ezért ennek precedens értéke van. Az EU a csatlakozási tárgyalások során, nyomon követi és számonkéri a kisebbségeket érintő jogszabályok átültetését a gyakorlatba. Sokszor találkozhattunk azzal a meglátással, hogy az EU intézményei túlbürokratizáltak. Ami a jó hír, hogy az akciótervnek köszönhetően bekövetezett az a pillanat, amikor ezeket a technokratikus eszközöket végre nemcsak gazdasági kérdések vonatkozásában alkalmazzák, hanem olyan területen is, mint amilyenek a nemzeti kisebbségek jogai. Számunkra ez a fajta szemléletváltás létfontosságú lehet az elkövetkező időszakban.”

Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője:

„Fontos, hogy a Vajdaság Autonóm Tartomány és a nemzeti tanácsok képviselői is aktívan részt vettek a szöveg kidolgozásában. Nyilas Mihálynak és Hajnal Jenőnek nagy érdeme van abban, hogy a magyar közösség érdekei visszatükröződnek a dokumentumból. Az is lényeges, hogy az MNT szakértők, politikai pártok képviselőinek részvételével két körben közvitát tartott a dokumentumról. A részarányos foglalkoztatás és a nemzeti tanácsok jogi státusza, illetve hatásköreinek problémája talán azok a kérdéskörök, amelyeket a legfontosabbnak tartok, a dokumentum azonban a kisebbségi jogérvényesítés minden szegmensét felöleli. Az akcióterv számonkérhető feladatokat szab meg az államvezetőséggel szemben, ez pedig azt eredményezi, hogy a kisebbségi, és ezen belül a magyar érdekek visszaköszönnek majd a jogszabályokból.”

P.E. , v-ár

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma