Szabadságot szerető nép

Az Aradi Vértanúk Emléknapja központi ünnepsége Eleméren

Vajdaság magyarsága tegnap a bánáti Eleméren, Kiss Ernő honvédtábornok, aradi vértanú sírjánál, gyászmisén és koszorúzással rótta le kegyeletét az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete emlékező beszédet mondott.

– A délvidéki magyarság igenis tiszteli a hőseit. Nemcsak azért, mert sokan kötődnek ehhez a tájegységhez, hanem azért, mert nagyon sokunk őse is valamilyen formában részese volt az akkori szabadságharcnak és az utolsó győztes csata is ebben a térségben, Kishegyesen történt. Ilyen értelemben azt gondolom, fontos az, hogy megemlékezzünk azokról az emberekről, azokról a vértanúkról, akik az életüket áldozták a szabadságért. A magyar nép egy szabadságot szerető nép, és nekünk ma, akik politikával foglalkozunk, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a közösséget képviselni tudjuk. Ehhez pedig összefogásra és a közösség támogatására is szükség van – hangsúlyozta Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete beszédében hangsúlyozta, hogy a 21. században szabadon élünk. Viszont ma is ki kell állnunk az erőközpontok önös és egyedi akarataival szemben.

– Ezért óriási jelentőségű, hogy az itt élő magyarok szabadon, a naptárban számukra piros betűs napon eljöjjenek és kifejezzék az együttlevést és az összetartozást. Különös jelentősége van annak is, hogy itt Szerbiában mindez lehetséges. Mert mind a ketten szabadságszerető nemzet vagyunk, és azt gondolom, hogy pont az ilyen megemlékezésen a vajdasági magyarság megjeleníti azt az összekötő kapcsot és azt a hidat, amely nélkül nem lehetünk sikeresek, sem magyarok, sem szerbek – mondta Magyar József.

Kiss Ernő dúsgazdag elmagyarosodott örmény család sarjaként látott napvilágot. A családnak hatalmas birtokai voltak, ő pedig katonai pályát választott magának. Karrierje szélsebesen haladt a ranglétrán. Negyvennégy évesen már ezredes volt. A forradalom letörése után orosz, majd osztrák fogságba került. Kivégzése után holtteste hat hétig az aradi temető jeltelen sírjában volt. Onnan Katalinfalvára, 16 esztendő után pedig Elemérre, a család által építtetett templomba szállították földi maradványait. Kiss Ernő volt a második aradi vértanú, akinek szobrot emeltek a Délvidéken és az egyetlen, akinek földi maradványai itt leltek örök nyugalomra. Az Emléktemplomban 1969 óta minden október 6-án Magyarország belgrádi nagykövete koszorúzott, a közvélemény kizárásával. A kilencvenes évek elejétől vannak szervezett megemlékezések.

A Szent Ágoston Emléktemplomban bemutatott tegnapi gyászmisét ft. Tapolcsányi Emánuel nagybecskereki plébános celebrálta. Az egybegyűltekkel megosztotta gondolatait nt. Kovács Csaba, magyarittabéi lelkipásztor is.

A megemlékezés szervezője a nagybecskereki Petőfi MME volt.

– Nagybecskerekhez két aradi vértanú is köthető. Minden október 6-a előestéjén az Emmanuel kamarakórus szervezésében városunk szülöttjére, Lázár Vilmosra emlékezünk a nagybecskereki székesegyházban, ahol a domborműve és az emléktáblája található. Itt viszont Eleméren, a Szent Ágoston-templomban, ahol Kiss Ernő földi maradványai nyugszanak, az ő családja által építtetett templomban reá emlékezünk – mondta Jenovay Lajos, az egyesület elnöke.

A tizenhárom aradi vértanúból négyet a Délvidék adott. Schweidel József zombori, Leiningen Westerburg Károly ugyan németországi születésű, de felesége révén törökbecsei nagybirtokos lett. Kettőnek, Lázár Vilmosnak és Kiss Ernőnek a sorsa pedig Nagybecskerekhez kötődik.

Az Emléktemplom előtt koszorúzott Magyarország küldöttsége, az MNT, a VMSZ, a VMMSZ, valamint a civil szervezetek és egyesületek képviselői. Kiss Ernő szentély alatti sírjánál Magyar József nagykövet, Fremond Árpád, az MNT elnöke és Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke helyezte el a kegyelet virágait.

K.I.

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)