Sokan döntöttek az itthon maradás mellett

Pásztor Bálint: Korszerűbb szoftverrel kellene gyorsabbá tenni a határátlépést

A szerb–magyar határszakaszon uralkodó állapotokról, a határátlépési nehézségek kezelésével kapcsolatos kezdeményezésekről, reményekről és elvárásokról, továbbá a mezőgazdaságban jellemző kihívásokról, valamint oktatási témákról is beszélt tegnap a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik című műsorában dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A középiskolai beiratkozás tekintetében kifejtette, az elmúlt 8 hónapban jellemző körülmények és folyamatok ellenére nem csökkennek jelentős mértékben a beiratkozási mutatók.

Rámutatott arra, hogy ezt komoly küzdelem révén sikerült elérni, minden gyermekért harcolni kellett, a családokkal folytatott párbeszéd révén. Amiatt, hogy volt is tanítás meg nem is, megtörténhetett volna, hogy a szülők tömegesen a magyarországi középiskolai tanulmányok mellett döntenek – emelte ki Pásztor. Szavai szerint a Magyar Nemzeti Tanács és a VMSZ egyaránt településről településre, családtól családig járva beszélgetett az emberekkel az elmúlt hetekben és hónapokban.

Ugyanez mondható el a felsőoktatásról is, a magánegyetemeken már befejeződött a felvételi vizsgáztatás és a beiratkozás, az állami alapítású karokon a napokban kezdődik meg ez a folyamat, ám a jelentkezési mutatók bizakodásra adnak okot, hangsúlyozta Pásztor: „A vajdasági magyar közösség döntő hányada minden körülmény ellenére az itthon maradásban és a szülőföldön boldogulásban látja a megoldást.”

NAPIRENDEN TARTJÁK AZ ORSZÁGHATÁR ÁTJÁRHATÓSÁGÁT

A magyar–szerb határszakasz átkelőin uralkodó állapotok, azaz a határhelyzet tekintetében Pásztor elégedetten nyugtázta, hogy folyamatosan bővülnek az átkelők kapacitásai, ugyanakkor rámutatott arra, hogy nem egyszer elmondták már: elsősorban nem a kapacitásokban keresendő a probléma gyökere.

– Az elsődleges probléma az, hogy hányan és hogyan dolgoznak a határátkelőkön. Az elmúlt héten katasztrófaközeli állapotok uralkodtak, főleg a hétvégén. Nem áll szándékomban bárkit is mentegetni, azt viszont figyelembe kell venni, hogy a szerb–magyar határszakasz a legforgalmasabb Európában. Egyrészt azért, mert egész Európából ezen haladnak keresztül a nyaralóhelyek irányába utazók, másrészt pedig a nyári szabadság ideje alatt a származási országukba hazalátogató vendégmunkások miatt. Annak köszönhetően, hogy a helyzet az elmúlt hónapokban is rendre téma volt, amikor a VMSZ politikusai a szerbiai és a magyarországi kormányzat képviselőivel tárgyaltak, a legforgalmasabb nyári hétvégéket leszámítva a közúti határátkelők többsége egészen jól átjárható. A helyzet természetesen nem ideális. Mi továbbra is azt tehetjük, hogy elsősorban a magyarországi és a szerbiai kormányzati tisztségviselőkkel tárgyalva minden alkalmat megragadunk arra, hogy követeljük a határátkelés gyorsított lebonyolítását. Elsősorban az ingázók kapcsán szokott felmerülni annak az igénye, hogy valamilyen korszerűbb szoftverrel, arcfelismerés révén gyorsabb legyen ez a folyamat. Ebbe az irányba megyünk majd, első lépésben az ingázók esetében, majd reményeim szerint ez a módszer mindenki más tekintetében is alkalmazható lenne – fejtette ki Pásztor.

A VMSZ elnöke arra is emlékeztetett, hogy lesz Horgos–Röszke 3, valamint Kelebia–Tompa 2. Rámutatott, a szerb és a magyar kormány között a VMSZ hozzájárulása révén kialakított kapcsolatok eredményeképpen az elmúlt tíz évben sikerült megduplázni a közúti határátkelők számát.

KÖZÖS ERŐVEL A KÖZÖS KIHÍVÁSOKKAL SZEMBEN

A mezőgazdasági termelők helyzetét megnehezítő szerbiai és globális kihívások, illetve az élelmiszer drágulásának vonatkozásában elhangzó kérdésre válaszolva Pásztor közölte, az említett problémák orvoslása kormányzati feladat. „Örülök annak, hogy például a sertéspestis tekintetében a kormány azonnal reagált. Bejelentették, hogy megtérítik a gazdák kárát” – jegyezte meg.

A folytatásban Pásztor kiemelte, a globális időjárási és éghajlati tendenciák Vajdaságban sem kedveznek a mezőgazdaságnak. Csak azoknak sikerül fennmaradniuk ezen a téren, akik képesek alkalmazkodni. Példaként Királyhalmot említette, itt korábban elsősorban almát termesztettek, ám az időjárási körülmények változásának következtében kénytelenek voltak átállni a burgonyatermesztésre, mivel az említett növény ellenállóbb.

– Az elmúlt hetekben már beszélgettem magyarországi kormányzati szereplőkkel arról, hogy teljes vízügyi projektrendszert kellene közösen felvállalnia a két ország kormányának. Ami probléma Magyarország déli térségében, az probléma Vajdaság északi részében is. Mindent megteszek azért, hogy a két kormányzat szintjén ez a projektum kiemelt jelentőséget kapjon és megvalósuljon – nyilatkozta Pásztor.

A SZAKMA DÖNT A FORGALOM MEGINDÍTÁSÁRÓL

A Budapest–Belgrád vasútvonal Újvidék–Szabadka szakaszának vonatkozásában Pásztor nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mikor indul el a teher-, majd a személyforgalom: „Amikor a szakma – nem pedig a politikusok – azt mondja, hogy teljes egészében biztonságos a Belgrád–Budapest vasútvonal Belgrád–Újvidék, Újvidék–Szabadka, illetve az országhatárig terjedő szakasza, akkor elindul a forgalom.”

Arról is szó volt, hogy július elején nyílt meg a pályázás lehetősége a Pásztor István Alapítvány támogatásaira négy kategóriában. Tegnap Pásztor Bálint arra kérte az érintetteket, hogy éljenek a lehetőséggel. A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottsága július 4-ei ülésén döntött arról, hogy támogatási felhívást intéz a nehéz egészségügyi és egzisztenciális helyzetben lévők felé, azok megsegítésére, nehéz helyzetük enyhítésére. Az alapítvány ebből a célból elfogadott négy szabályzatot, amelyek a rászoruló, egészségi gondokkal küszködő gyermekek segítésére, a vis maior káresetet elszenvedők megsegítésére, a tehetséges fiatalok támogatására és az egzisztenciálisan vagy egészségileg rászorulók megsegítésére vonatkoznak. A július 4-én elmondottak értelmében bárki benyújthatja kérelmét a Pásztor István Alapítvány honlapján. A pályázás lehetősége folyamatos. A támogatások egyszeri juttatások, tehát nem havi rendszerességgel járó segélyről van szó.

P.E.

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 25.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde