Regionális fejlesztés

Az ellenzék szerint a törvénytervezet csupán ámítás – Pásztor Bálint: Semmilyen újdonságot nem hoz a törvény

Nem támogatja a parlamenti ellenzék a regionális fejlesztésről szóló törvénytervezetet, ugyanis véleményük szerint az nem vezetne az ország decentralizációjához. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője szerint a törvénytervezet nem nyújt semmi újat Vajdaság számára, helyette inkább a tartomány hatásköreiről szóló törvénytervezettel kellene foglalkozni. A regionális fejlesztésről szóló törvénytervezetre vonatkozó vita előtt a Szerbiai Képviselőház az előző rendkívüli ülésén szereplő napirendi pontokról szavazott.

 A Szerbiai Képviselőház tegnap elfogadta a jövedelmi adó módosításáról szóló módosítási javaslatot, amely szerint csökkenni fog a szerzői tiszteletdíj után fizetendő adó, valamint engedélyezte a Szerbiai Katonaság és a Védelmi Minisztérium professzionális szanitéctagjainak a részvételét az ENSZ csádi és közép-afrikai köztársasági békemissziójában. A misszió egy éven át fog tartani, az állami költségvetés fogja állni és a Szerbiai Katonaság tagjai a norvég kontingenshez fognak tartozni. Ezt követően a képviselők különféle kérdésekkel fordultak a kormányhoz, majd megkezdték a regionális fejlesztésről szóló törvénytervezet vitáját. A parlamenti ellenzék szerint a törvény elfogadásával nem történik meg Szerbia decentralizációja és a tervezet visszavonását követelték. A törvény megalkotója Mlađan Dinkić gazdasági és regionális fejlesztési miniszter ugyanakkor az ellenkezőjét állította és a decentralizáció egyik fontos lépéseként minősítette a napirenden lévő jogszabályt, míg Pásztor Bálint szerint még első lépésként sem lehet értelmezni azt.

– Semmilyen újdonságot nem hoz a törvény a regionalizáció tekintetében, ugyanis a szóban forgó 7 régió csak statisztikai régió lesz, vagyis nem lesz hatásköre, terve, vagyona és bevételi forrása sem – fejtette ki véleményét lapunknak a VMSZ parlamenti képviselője.

Pásztor Bálint, a Szerbiai Képviselőház kisebbségi frakciójának vezetője szerint a regionális fejlesztésről szóló törvénytervezet nem tekinthető a decentralizáció és a regionalizáció első lépéseként sem, mivel az előirányzott régióknak semmilyen hatásköre nem lesz. Véleménye szerint ahelyett, hogy a gazdasági miniszter egy teljesen technikai jelentőségű törvényjavaslatot terjesztett be a parlament elé, inkább Vajdaság statútumával és a tartomány hatásköreivel kellett volna foglalkoznia, valamint a kormánynak el kellett volna fogadnia azt a törvénytervezetet, amely alapján az önkormányzatok visszakapnák vagyonukat.

– Szerbiai az egyetlen ország Európában, amelyben az önkormányzatoknak és az autonóm tartománynak nincsen saját vagyona – nyilatkozta lapunknak Pásztor Bálint.

A parlamenti képviselő szerint ez tarthatatlan állapot és nem lehet gazdasági regionalizációról beszélni, ha az önkormányzatok még csak saját vagyonnal sem rendelkeznek. Vajdaság tekintetében így semmilyen újdonságot sem hoz a beterjesztett jogszabály, még a határokon átívelő regionális együttműködés tekintetében sem, ugyanis a tartomány 10 éve tagja a Duna–Tisza–Kőrös–Maros Eurorégiónak is.

– Az új jogszabálynak csupán annyi a jelentősége, hogy a szóban forgó hét régió könnyebben fog pályázni az Európai Unió előcsatlakozási alapjaiban – véleményezte a törvénytervezetet a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője.

Arra a kérdésre, hogy Vajdaság statútuma és a tartomány hatásköreiről szóló törvénytervezet mikor kerülhet parlamenti eljárásba, Pásztor Bálint lapunknak kifejtette, hogy elfogadása csupán politikai akarat kérdése. Mint megjegyezte, Mlađan Dinkić gazdasági miniszter szerint a kormány technikailag befejezte a szóban forgó jogszabályokat és már a következő ülésszakon elfogadásra is kerülhetnek. Hogy a következő ülésszak vajon az őszi ülésszakot jelenti-e, a parlamenti képviselő lapunknak elmondta, hogy elméletben sor kerülhetne rá a nyári rendkívüli ülésszak keretében is, de ez egyenlő lenne a politikai csodával. Mindemellett a VMSZ képviselői nem értenek egyet Boris Tadić államfő vasárnapi kijelentésével sem, miszerint Szerbia regionalizációja két lépésben történne meg, az első 2013-ban, a második pedig 2020-ban, a törvénytervezet pedig azért jó, mert lehetővé teszi, hogy a gazdagoktól elvéve a szegényebb régiók fejlődjenek.

– Nem értjük, hogy miért kell ennyit várni, valamint azt sem, hogy mi fog történni 2020-ban. A Robin Hood-i eszme helyett pedig a kormánynak inkább arról kellene gondolkodnia, miképpen tudja befektetésbaráttá tenni az országot – mondta a képviselő.

FONTOS LÉPÉS

A regionális fejlesztésről szóló törvény elfogadása a második fontos lépése Szerbia regionalizációjának és decentralizációjának, nyilatkozta tegnap Mlađan Dinkić gazdasági miniszter.
– Az első lépés az önkormányzatok pénzeléséről szóló törvény meghozatala volt, a harmadik pedig az önkormányzatok vagyonának visszaszármaztatásáról szóló törvény lesz – mondta a gazdasági miniszter.

A törvénytervezet szerint Szerbiát hét statisztikai régióra osztanák: Vajdaságra, Belgrádra, Közép-, Kelet-, Nyugat- és Dél-Szerbiára, valamint Koszovóra. A gazdasági miniszter szerint a fejletlen régiók megsegítésének érdekében nagy szükség van törvény meghozatalára, mivel nagy különbségek vannak a fejlett és a fejletlen községek között. A törvénytervezet szerint a régiókat, valamint az önkormányzatokat fejlettségük alapján fogják osztályozni és így határozzák meg, kinek milyen mértékű segítségre van szüksége. A régiókat 2 csoportja osztják, arra, amelynek az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem köztársasági átlaga 75 százalék felett, illetve alatt van. Az önkormányzatokat fejlettségük szerint 4 csoportra osztják, amelyek közül az utolsó hármat fogja támogatni a kormány.

– A szerbiai önkormányzatok 40 százaléka a negyedik csoportba tartozik – fejtette ki Dinkić.

ELLENZÉKI NEM

A Liberális Demokrata Párt és a népnemzeti koalíció kijelentette tegnap, hogy nem támogatja a törvénytervezetet, ugyanis nem fog megvalósulni általa a tényleges decentralizáció, valamint a törvénytervezettel csak ámítják a polgárokat. Čedomir Jovanović, az LDP elnöke szerint vissza kell vonni a tervezetet, és az állam hatékonyságát nem lehet csupán statisztikai regionalizációval növelni. Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt elnöke ugyanakkor egyetértett Jovanović azon kijelentésével, hogy a bemutatott törvénytervezettel a kormány csupán menekülni próbál Vajdaság statútumának kérdése elől.

DIÓ

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 20.

12,00 - Hajdújárás - IX. Rózsa Sándor Fesztivál

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye