Potápi Árpád János: Ha nincs összefogás, a magyarság nem tud megfelelő érdekképviseletet kivívni

Ha nincs összefogás, ha nincs, ami összetartson bennünket, akkor a magyarság nem tud megfelelő érdekképviseletet kivívni magának – hangsúlyozta a XXI. Vajdasági Szabadegyetem megnyitóján csütörtökön Kishegyesen.

„A vajdasági magyarság példa arra, hogy mindig van lehetőség felemelkedni, még akkor is ha a közösség a legnehezebb helyzetben van” – tette hozzá, majd úgy folytatta, hogy ha van összefogás, van tenni akarás, akkor ki tud emelkedni a közösség. Az államtitkár megnyitóbeszédének a mottója az volt: „a magyarság csak akkor képes megmaradni a Kárpát-medencében, ha saját kezébe veszi a sorsát”.

A trianoni békeszerződés után az elszakadt magyarlakta területek között megszakadt a kapcsolat, a határon túli magyarok eltávolodtak egymástól, de továbbra is összeköti őket egyebek mellett a magyarságuk, a kultúrájuk, a nyelvük és a történelmük – hangsúlyozta. Hozzátette: a magyar kormány, azon belül a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága igyekszik minden magyar közösséggel kapcsolatot kialakítani és fenntartani. A programok során nagy figyelmet fordítanak a családra mint alapközösségre, hiszen a család építi fel a nemzetet – részletezte. „A programok jelentős része a gyerekekre és a fiatalokra épül, hiszen magyar jövő elképzelhetetlen magyar gyerekek és magyar fiatalok nélkül” – húzta alá. Ezeket a célokat különböző pályázatokkal is támogatják – tette hozzá, majd ezeket ismertette.

Az utóbbi hónapok szerbiai választásairól szólva Potápi Árpád János kiemelte, hogy a december 17-i előrehozott parlamenti és tartományi választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség jól szerepelt, hat parlamenti képviselője és nyolc államtitkára lett, és a tartományi parlament elnöke is ismét a VMSZ soraiból került ki Juhász Bálint személyében. Az európai uniós választásokra kitérve a nemzetpolitikai államtitkár kiemelte, hogy a külhoni magyar szavazók 90 százaléka a Fidesz-KDNP listáját támogatta.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a megnyitón kiemelte: a Vajdasági Szabadegyetem hiánypótló rendezvény, amely lehetőséget biztosít a vajdasági fiataloknak arra, hogy ismerkedjenek és tudást szerezzenek, ugyanakkor minden évben egy délvidéki kerekasztal-beszélgetés keretében vitathatják meg a térség vezetői az aktuális kérdéseket és gondokat.

A megnyitót követően tartott közéleti kerekasztal-beszélgetésen a vajdasági, a drávaközi és a muravidéki magyar közösség vezetői vettek részt. A szerbiai választásokról szólva Pásztor Bálint rámutatott, ezek eredménye ahhoz járult hozzá, hogy a vajdasági magyarság továbbra is hallathatja a hangját az ország parlamentjében. „Soha ne kerüljön a vajdasági magyarság olyan helyzetbe, hogy meg kelljen tapasztalnia, milyen legyen a közösség élete, ha nem lenne parlamenti képviselete” – fogalmazott a VMSZ elnöke.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egyesek arról beszélnek, hogy elfogy a vajdasági magyarság, és noha valóban gondot jelent az elvándorlás, a VMSZ erősödni tudott a belgrádi parlamentben, és meg tudta tartani államtitkárai számát. A szavazatok számát pedig még növelte is az előző választáshoz képest. A tartományi házelnöki tisztséget is sikerült a pártnak megőriznie, ami arról árulkodik, hogy a magyar közösség megbecsült szereplője, és egyik legstabilabb tagja a szerbiai belpolitikai palettának.

A VMSZ elnöke kitért a Magyarország és Szerbia közötti jó kapcsolatra, illetve arra, hogy ezt a 2013-as történelmi megbékélés tette lehetővé. Brüsszelben viszont erről keveset tudnak, így Vicsek Annamária, az VMSZ politikusa – aki a Fidesz-KDNP listáján került be az Európai Parlamentbe – erre a megbékélésre, illetve a Magyarország és Szerbia számára is fontos kérdésekre hívhatja fel a figyelmet. Emellett pedig az Európai Unióban kevés figyelem fordul az őshonos kisebbségekre, így erről is beszélhet ott a politikus – magyarázta.

Juhász Bálint, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke rámutatott, hogy minden választás sorsdöntő a vajdasági magyarság számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzati választásokon majdnem mindenhol az országos szinten is kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerzett abszolút többséget. Ezeken a helyeken az SNS megtehette volna, hogy egyedül vezeti a települést, mégis úgy döntött, hogy a VMSZ-szel közösen kíván irányítani. Ez pedig azt bizonyítja, hogy mekkora megbecsültsége van a legnagyobb délvidéki magyar pártnak országos szinten is – húzta alá.

Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke rendkívül fontosnak nevezte, hogy minden külhoni magyar közösség kezdje meg a nemzeti alapú politizálást. „Szoktassuk rá a közösségünket arra, hogy a magyarok minden lehetséges alkalommal magyarokra szavazzanak. Nem létezik ugyanis olyan körülmény, hogy a többségi nemzet jelölje jobb legyen egy ott élő magyarnak, mint egy magyar jelölt” – húzta alá.

Orbán Dusán, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának (MMÖNKT) elnöke szerint az EP-választás ismét bebizonyította, hogy Szlovéniában az emberek nem hajlandók elmenni szavazni, ha úgy gondolják, hogy nem a közvetlen életükről szóló döntésekről van szó, ezért nagyon alacsony volt a részvételi arány.

A Vajdasági Szabadegyetem résztvevői elsősorban a Vajdaságban élő és tanuló magyar fiatalok, frissdiplomások és fiatal vállalkozók, Magyarországon tanuló vajdasági magyar hallgatók, valamint együttműködő szervezeteik tagjai, aktivistái. A rendezvény egy-egy napján átlagosan 150 hallgató vesz részt.

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye