Politikai marketing vagy decentralizáció

Megkezdődött az önkormányzatok finanszírozásáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája

A Szerbiai Képviselőház szerdán megkezdte az önkormányzatok finanszírozásáról szóló törvény módosítási javaslatának megvitatását. A beterjesztő Szerbiai Egyesült Régiók szerint a változtatások jelentős mértékben hozzájárulnak az ország decentralizációjához és a régiók között egyenlőtlenségek kiigazításához. A jogszabályt nemcsak az ellenzék támadja, hanem a hatalmi koalíció pártjainak soraiból is néhány, sőt közgazdász berkekből is kritikák hangzottak el. Pásztor Bálint szerint ez egy választás előtti törvény.

A törvényjavaslat értelmében az önkormányzatok a területükön befizetett jövedelmi adó 80 százalékát kapnák vissza, nem pedig 40 százalékát, mint eddig. A transzfer eszközök az állami büdzséből változatlanok maradnának, újdonságnak számítana viszont a szolidaritási transzfer. Ennek függvényében Belgrád a jövőben nem kapna transzfer eszközöket a költségvetésből, hiszen azt az összeget szolidaritási transzfer címén kiosztanák a többi önkormányzat között.

Pavle Petrović, a Szerbiai Nemzeti Bank Költségvetési Tanácsának az elnöke aggályait fejezte ki az indítványozott megoldások kapcsán.

– Egy ily módon megfogalmazott törvényjavaslat miatt az idén 10 milliárd dinárral növekedne a költségvetési hiány, ami jövőre 40 milliárd dinárt tenne ki. A törvényjavaslatban egyetlen olyan terv sincs, amely magyarázatot adna arra, hogy az állam miből fedezné a hiányt. Ha ezt a hiányosságot nem pótolják, akkor a törvényjavaslat elfogadása és alkalmazásának megkezdése után nemcsak a költségvetési hiány növekszik majd, hanem a közadósság és a makrogazdasági bizonytalanság is – magyarázta Petrović.

Ugyanígy vélekedik MilojkoArsić közgazdász is, aki szerint a jogszabály végrehajtásához szükséges állami takarékoskodást nehéz lenne kivitelezni. Ha az állam végre szeretné hajtani a törvényt, akkor erre egyedül a közalkalmazottak béreinek és a nyugdíjaknak a befagyasztása, a nagyobb költségvetési hiány és az eladósodás által lesz lehetősége, hangsúlyozta a közgazdász.
Arsić úgy véli, ha az önkormányzatoknak több pénze lesz, azzal helyi szinten tovább burjánzik az ésszerűtlenség, és növekszik az adminisztráció.

Mlađan Dinkić, a SZER elnöke cáfolta az SZNB Költségvetési Tanácsa elnökének az állításait. A tanács számításai komolytalanok, felületesek és egyoldalúak, szögezte le Dinkić, valamint hozzátette, hogy a tanács csupán az állami költségvetés hiányáról beszél, közben pedig megfeledkezik az önkormányzatok költségvetésének a hiányosságairól.

A SZER elnöke szerint az önkormányzatoknak átutalandó transzfer eszközöket illetően az állam már évek óta megszegi az érvényben lévő törvényt, mivel kevesebb pénzt juttatnak az önkormányzatoknak, mint amennyit kellene.

– Az általunk javasolt finanszírozási modell az eddiginél sokkal nagyobb pénzügyi önállóságot szavatol az önkormányzatoknak. Ezzel csökkenne az önkormányzatok fejlődésére gyakorolt politikai befolyás is. A beterjesztett törvényjavaslat az első komoly lépés az ország pénzügyi decentralizációja az irányába. A következő lépés az lenne, hogy az önkormányzatok maguk határozzák meg a jövedelemadót. Pártunk szerint az önkormányzatok felhatalmazásainak a körét nem kellene bővíteni, mivel a mostani felhatalmazásokat elegendőnek tartjuk – részletezte Dinkić.

A Demokrata Párt módosítási indítványban kérte, hogy a szolidaritási transzfer legnagyobb részét a legkevésbé fejlett önkormányzatok kapják. A demokraták módosítási indítványának értelmében az ország önkormányzatait négy csoportba sorolnák be fejlettségi szintjük alapján.

Egy másik módosítási indítványban a DP azt javasolta, hogy a több pénz miatt a helyi projektumokat az önkormányzatok egyedül fizessék, közölte Nada Kolundžija, az Európai Szerbiáért frakció vezetője.

– Az önkormányzatok természetesen pályázhatnának köztársasági szerveknél vagy nemzetközi alapoknál, de a helyi projektumokat egyedül kellene finanszírozniuk. Azt is javasoltuk, hogy Belgrád mint az ország legfejlettebb önkormányzata ne a jövedelmi adó 80, hanem csak 70 százalékát kapja vissza – foglalta össze Kolundžija.

Pásztor Bálint, a kisebbségi frakció vezetője választások előtti törvényként jellemezte a szóban forgó jogszabályt. A beterjesztett módosítási javaslatban sokkal több a negatívum, mint a pozitívum, véli Pásztor.

– Jó, hogy az önkormányzatok az eddigi 40 százalék helyett a jövedelmi adó 80 százalékát kapnák vissza. Az azonban valóban nagy kérdés, hogy hogyan sikerülne így a mostani szinten tartani a költségvetési hiányt. A módosítási indítványból egyébként Belgrádnak származna a legnagyobb haszna, mivel ott van a legtöbb közalkalmazott – hangsúlyozta Pásztor, majd aggályát fejezte ki, hogy a módosítás után Vajdaság nem kapná meg az alkotmányban is szavatolt 7 százalékot a költségvetésből. Válaszként erre a feltételezésre Dinkić annyit mondott, hogy a törvényjavaslat semmiféle módon nem rövidítheti meg Vajdaságot.

Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke a nagyobb költségvetési hiányra hivatkozva kérte a javaslat visszavonását a parlamenti eljárásból.

Velimir Ilić, az Új Szerbia elnöke szerint Dinkić csak a politikai marketing miatt terjesztette be a javaslatot.

– A decentralizáció lényege nem az, hogy több pénzt adjunk az önkormányzatoknak, hanem hogy több felhatalmazásuk legyen. A büdzsét nincs miből feltölteni, és már most sem sikerül finanszírozni az önkormányzatokat. Az igazi decentralizációhoz erősebb gazdaságra és aktívabb termelésre van szükség. A javaslat elfogadásával a kormány szívességet tesz Dinkićnek, annak fejében, hogy ne vonja meg támogatását a kormánytól – magyarázta Ilić.

A Szerbiai Demokrata Párt szerint mindez csak hamis decentralizáció. Egy decentralizált országban decentralizált hatásköröknek kell lenniük, nyilatkozta Miloš Aligrudić, az SZDP frakciójának a vezetője.

PESEVSZKI EVELYN

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató