Pásztor Bálint: A szabadkai magyarságban van még tartalékerő

Megduplázta mandátumainak számát Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség. Ha a négy évvel ezelőtti eredményekhez viszonyítjuk a mostaniakat, akkor a legnagyobb mértékben a VMSZ-nek sikerült javítania pozícióin. Ez a megállapítás még akkor is érvényes, ha a győztes a Szerb Haladó Párt lett, amely azonban elvesztett 3 képviselői helyet.

A trendfordítás Szabadkán tehát sikerült, amiről Pásztor István pártelnök célként a választások előtt beszélt. Átgondolt, okos politikai döntésekkel, az esetleges korábbi hibákat korrigálva újra egységbe lehet kovácsolni a szabadkai magyarokat, s talán akkor 2024-ben ismét lehet a városnak magyar polgármestere.

- Mit tervez második legerősebb pártként a VMSZ Szabadkán, s mindenekelőtt hogyan értékelik a vasárnapi eredményeket? A kérdéseket dr. Pásztor Bálintnak, a VMSZ szabadkai listavezetőjének tettük fel.

- Ennek a sikernek az első számú magyarázata a munka. A vajdasági magyarok felismerték a VMSZ-ben azt a pártot, amelyik folyamatosan az emberek gondjaival foglalkozott, nemcsak a néhány hétig tartó választási kampányban tette ezt, hanem évekre visszamenőleg és ezt honorálták a szavazataikkal. Másrészt pedig úgy gondolom, hogy azt a becsületes hozzáállást díjazták, ami jellemző volt ránk, nemcsak a kampányban, hanem azt megelőzően is. Nem tettünk fellengzős ígéreteket, csak arról beszéltünk, ami megvalósítható, nem végeztünk sárdobálást senkivel kapcsolatban. Mi az egységet jelenítettük meg és ezt a határozottságot díjazták a szabadkai és nemcsak a szabadkai választópolgárok.

- Van-e még tartalékerő a szabadkai magyarokban? Itt már a négy év múlva esedékes újabb választásokra gondolok.

- Nagyjából a lakossági arányoknak megfelelő szavazatszámot sikerült a VMSZ-nek produkálnia ezen a választáson, de én azt gondolom, hogy ennek ellenére is vannak még tartalékok és megpróbálunk a munkánkkal városi szinten is rászolgálni arra, hogy négy év múlva még jobb választási eredményt érjünk el. Ugyanakkor azt is el kell mondani, és az is változhat négy év alatt, hogy a szerb választótestület, ugyanúgy, ahogy a magyar is most egységesen szavazott, csak egy másik pártra. Ha a szerb választótestület megosztott lett volna, ha Szerbiában kétpólusú rendszer lenne, úgy, hogy lenne egy erős ellenzéki tömörülés is Belgrádban a Szerb Haladó Párt mellett, akkor ez a 30 százalékunk lehet, hogy sokkal több mindenre elég lett volna, mint ahogyan így nem lett elég.

- A választások hétvégéjén az Interneten olyan tartalmak keringtek, hogyha Pásztor Bálinton múlna, akkor Szabadkát Magyarországhoz csatolná. Ismeretlenek ugyanakkor sms-ben felszólították a szavazókat, hogy nagy a veszélye annak, hogy a magyarok átveszik a hatalmat a városban, ezért mindenkinek szavaznia kell. Hogyan kommentálja mindezt?

- Én azt gondolom, hogy ezek az eszközök megengedhetetlenek, és mi senkit sem pocskondiáztunk, főleg nem a személyében és nem a nemzeti hovatartozása miatt. Nem állítottunk senkiről valótlanságot. Aki a VMSZ-nek az elmúlt 10-13 évét figyelemmel kísérte, akármilyen távolról is, az pontosan tudja, hogy milyen nézeteink vannak, és mi a realitás talaján mozgó, kétségtelenül magyar párt vagyunk, ami az autonómiáért küzd és azért, hogy a magyaroknak a sorsa minél jobb legyen Szerbián belül.

- Vállalni fogják azt, hogy az elkövetkező időszakban is együtt irányítsák Szabadkát a választásokon győztes Szerb Haladó Párttal, még annak ellenére is, hogy e párt listavezetője, polgármesterjelöltje nagyon népszerűtlen az itteni magyarok körében?

- Azt gondolom, hogy a szabadkai magyaroknak nem érdeke az, hogy ne legyen képviselőjük a hatalmi koalíción belül, hiszen ez azt jelentené, hogy azok a városrészek, azok a települések, azok a helyi közösségek, ahol főleg magyarok élnek teljes mértékben leszakadnának, mert nem lenne, aki képviselje az érdekeiket. Éppen ezért megpróbálunk megegyezni. A politika nem a szerelemről szól, és az, amit mi a kampányban mondtunk, azt fenntartjuk most is, de együtt kell működni azzal a párttal, amely a szabadkai szerbek döntő hányadának a támogatását élvezi, mégpedig úgy, hogy a tartományhoz és az országos szinthez hasonlóan nincs alternatívája.

- Ilyen körülmények között sikerült-e Szabadkát visszavezetni, persze átvitt értelemben, Közép-Európába, ahogyan azt a kampány során ígérték?

- Mi azon leszünk, hogy a programunkat megvalósítsuk, de úgy, hogy nem a miénk a polgármesteri tisztség, ez sokkal nehezebb. Viszont sokkal nagyobb lesz a mozgásterünk már csak abból kiindulva is, hogy az előző mandátumban 11 képviselői hellyel rendelkeztünk, most pedig ennek a duplájával.

NÉMETH ERNŐ

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)