Pásztor Bálint: A 30 éves Vajdasági Magyar Szövetség Szerbia egyik legstabilabb pártja

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 30 éves fennállásának egyik leginkább emberpróbáló időszaka áll a párt mögött, az utóbbi hét hónap tragédiái és négy választása azonban rámutattak, hogy a VMSZ továbbra is Szerbia egyik legstabilabb pártja – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a párt elnöke a VMSZ fennállásának 30. évfordulója alkalmából az MTI-nek.

Hozzátette: tavaly október végén a párt elveszítette elnökét, Pásztor Istvánt, két nappal később pedig megkezdődött az előrehozott parlamenti és tartományi választások kampánya. Decemberben ezeken, júniusban pedig az önkormányzati és az európai parlamenti választáson is sikeresen szerepelt a legnagyobb délvidéki magyar párt.

„Örülök annak, hogy sikerült megőrizni a közösséget, sikerült megőrizni a pártot, továbbra is a szerbiai belpolitikai színtér egyik legstabilabb pártja a Vajdasági Magyar Szövetség. Nem történt meg velünk az, ami rengeteg párttal az utóbbi időben – olyanokkal is, amelyek sokáig meghatározóak voltak -, hogy eltűntek a politikai süllyesztőben” – húzta alá.

Pásztor Bálint rámutatott: az utóbbi időszakban átlagosan másfél, kétévente volt választás, ezért bízik abban, hogy a következő időszak nyugodtabb lesz, és a valós munkáról fog szólni. Reményét fejezte ki, hogy a belpolitikai stabilitás hozzá tud járulni ahhoz, hogy az infrastrukturális projektek, illetve az egyes önkormányzatok fejlesztési elképzelései ki tudnak teljesedni a következő időszakban.

A politikus eddig a szabadkai városi közgyűlést is vezette amellett, hogy köztársasági parlamenti képviselő, frakcióvezető volt. A jövőben viszont a szabadkai tisztségről lemond, mert pártelnökként minden magyar önkormányzatra oda szeretne figyelni, ahogy azt Pásztor István is tette, és ahogy az egy pártelnök feladata. „Ezért nem vállaltam miniszteri tisztséget sem, noha felkínálták, de fontosabbnak tartottam, hogy nyolc államtitkárunk munkáját koordináljam, és a parlamentben is fel tudjak szólalni a fontos kérdésekben. Ezen feladatok mellett szeretnék minél többet az emberek között lenni” – írta körül feladatait.

A Vajdasági Magyar Szövetség 1994. június 18-án alakult meg Zentán. Politikai párttá pedig majdnem pontosan egy évvel később, 1995. június 17-én alakult át. Pásztor Bálint a VMSZ negyedik elnöke. Az évfordulóval összefüggésben kiemelte, hogy a VMSZ mindig a vajdasági magyar közösség mellett állt.

„Mindig számíthatott ránk a közösség” – húzta alá. A VMSZ-hez köthető a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvény, a Magyarország és Szerbia közötti stratégiai partnerség, illetve a két ország közötti történelmi megbékélés, valamint számos olyan jogszabály, amely a vajdasági magyar közösség hasznát szolgálta.

„Az utóbbi három évtizedben ez a közösség megtapasztalhatta a hiperinflációt, a szankciókat, a bombázásokat és a magyarveréseket. Csubela Ferencnek és Kasza Józsefnek háborús időszakban kellett irányítania ezt a pártot, és nekik köszönhető, hogy sikerült megőrizni a magyar közösséget, illetve az érdekképviseletet Szerbiában. Pásztor István elnöksége alatt mindez kiteljesült, és ő olyan új elemekkel bővítette a VMSZ politizálását, amely továbbra is kisebbségvédelemre koncentrált, de az egzisztenciateremtés irányába is kiterjesztette a párt tevékenységét. Ez volt az, ami hozzájárult ahhoz, hogy a VMSZ regionális és kisebbségi pártként versenyképes tudott maradni egy nehéz terepen” – elemezte az utóbbi 30 év tevékenységét Pásztor Bálint.

A pártelnök azt is megemlítette, hogy az előző elnököktől a határozott, kemény kiállást és a közösség érdekeinek az első helyre helyezését tanulta meg, de azt is, hogy a politikánkat önállóan kell definiálnunk, és önállóan kell megmérettetnünk magunkat a választásokon, de aztán szövetségeseket kell keresnünk a céljaink megvalósításához. A VMSZ stratégiai partnerséget épített ki a Szerb Haladó Párttal és a Fidesszel. A vajdasági magyarok és a magyarországi szerbek érzik ezt leginkább, ehhez azonban a korábbi vitás kérdések lezárására volt szükség.

Az alkalmazkodóképesség mindenképpen feltétele annak, hogy a 21. században egy regionális kisebbségi párt sikeres tudjon lenni – húzta alá, majd hozzátette: a másik fontos tényező a folyamatos párbeszéd az emberekkel, a társadalommal.

„Három évtizeddel ezelőtt is az volt a dilemma, hogy hogyan működjön együtt a politika az értelmiséggel, illetve a civil szervezetekkel. Már akkor is – Bányai Jánost idézve – a beszélgető társadalom fontosságáról volt szó, és most is ez a helyzet. (…) Nyitni szeretnék azok felé, akik nem VMSZ-tagok, de a közösség érdekében kívánnak tevékenykedni, és nem abból áll a tevékenységük, hogy a VMSZ-t kritizálják felszínes módon” – magyarázta.

A VMSZ fennállásának 30. évfordulóját kedden szűk körben ünneplik meg, szeptemberben viszont magyarországi és szerbiai vendégek részvételével szerveznek ünnepi akadémiát, jövőre pedig egy tudományos kötet is megjelenik a VMSZ három évtizedéről. Mindeközben megkezdte munkáját a Pásztor István Alapítvány, amely egyrészt a néhai elnök hagyatékának az ápolásával foglalkozik, másrészt pedig olyan célkitűzéseket kíván támogatni, amelyekért ő is síkra szállt. Ilyen a magyar nemzeti közösség megmaradása és fejlődése, a jó szerb-magyar kapcsolatok fenntartása, a magyarországi szerbek identitásért folytatott küzdelme, illetve azoknak a támogatása, akiknek a segítését az életében is kiemelten fontosnak tartotta, például olyan fiatal sportolók és tehetségek, akiket az intézményesített rendszer nem lát – magyarázta Pásztor Bálint. Hozzátette: létrehoznak egy díjat is, amelyet egy szerbiai és egy magyarországi személynek ítélnek oda, és az első kitüntetést már idén október 30-án, Pásztor István halálának az évfordulóján adják át.

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban