Párbeszéd, intézmények, átláthatóság

Dr. Pásztor Bálint: Javult a kisebbségi jogi keret, az alkalmazáson még dolgozni kell

A Vajdasági Magyar Szövetség álláspontjáról a Szerbiában az utóbbi hónapokban történt eseményekkel kapcsolatban, a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós megállapodás tartalmáról, Szerbia és Magyarország kapcsolatainak fejlődéséről, valamint a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény fontosságáról beszélt a Dnevnik újvidéki  napilap  ünnepi  számának  adott  interjújában  dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, parlamenti frakcióvezetője. A koalíciós szerződés egyik alapja – mondta – a folytonosság, ilyen módon dolgozik együtt a haladókkal a VMSZ 2014 óta mind a mai napig. A Szerb Haladó Párttal aláírt koalíciós megállapodás teljes szövege megjelent szerb és magyar nyelven is a Vajdasági Magyar Szövetség hivatalos honlapján – mutatott rá –, bárki elolvashatja a teljes tartalmát, így könnyen nyomon követhető, hogy mi valósult meg a megállapodásban foglalt célokból. A másik alapja az együttműködésnek elmondása szerint az, hogy ezáltal bevezették az abszolút átláthatóság normáját a politikai életbe.

– A megállapodás nagyon konkrét, több tucat infrastrukturális projektet és egyéb prioritást tartalmaz, ami a pontok túlnyomó többségét teszi ki, a szöveg mindössze néhány százaléka utal a „klasszikus” politikai kérdésekre, szerintem ez jelentős különbség a nálunk megszokott koalíciós megállapodásokhoz képest, amelyek főként a politikára összpontosítottak – fejtette ki.

A beruházások kapcsán arra a kérdésre, hogy van-e ezek között olyan, amelyik különösen jelentős a magyar nemzeti kisebbség szempontjából, Pásztor azt válaszolta, ha új vasútvonalakról, ökológiáról, infrastruktúráról, a nyugdíjrendszer reformjáról, mezőgazdasági intézkedésekről beszélünk, ezek mind olyan témák, amelyek az országban élő összes állampolgárt érintik. – Talán a Szabadka–Szeged vasútvonal felújítása tekinthető a magyar közösség számára kiemelten jelentős projektnek, de valójában ennek hatása is sokkal szélesebb körű, mivel megkönnyíti, tehermentesíti a határátkelést minden utas számára.

PÁSZTOR ISTVÁN HAGYATÉKA

A Magyarország és Szerbia közötti kapcsolat fejlődéséről szóló számos kijelentésre utaló kérdésre válaszolva közölte, annak tartalma ma már történelmi tény. – Sokan gondolják Szerbiában és Magyarországon is, hogy Pásztor Istvánnak köszönhetően történt nagy előrelépés országaink kapcsolatában, amely most valóban nagyon magas szinten van. Neki ez volt az elképzelése, ezt a célt tűzte ki maga elé, és ezért kezdeményezte Szerbia és Magyarország vezetőinek találkozóit, ragaszkodott a kapcsolatok javításához. Természetesen ugyanolyan fontos az is, hogy mindkét oldalon kézfogásra talált – Vučić és Orbán együttműködő készségére, egyértelműen sikerült elindítania a történelmi megbékélés folyamatát. Azt, hogy mennyit fejlődött Szerbia és Magyarország kapcsolata, az bizonyítja, hogy 10-15 évvel ezelőtt Magyarország Szerbia tizenhetedik külkereskedelmi partnere volt, ma pedig a negyedik – húzta alá.

KÉT KORMÁNY KÖZÖS JAVASLATA?

A magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban kiemelte, a VMSZ évtizedek óta harcol a parlamentben azért, hogy a jogi keret minél jobb legyen. – A VMSZ képviselői által a különböző törvényjavaslatokra benyújtott számos módosítást elfogadták, ezért ma elmondhatjuk, hogy a jogi keret kielégítő, talán még dolgozni kell a végrehajtáson, de mindenképpen sokkal jobb ma a magyar és más kisebbségek helyzete, mint a korábbi időszakokban, amikor szinte naponta történtek nemzeti alapú incidensek. Amin még lehet dolgozni, az a nemzeti kisebbségek nagyobb jelenléte a végrehajtó szervekben és intézményekben.

Szorgalmazta a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény elfogadását is, melyet – mint emlékeztetett – 2008 végéig kellett volna meghozni, a mulasztás azonban nem csak a jelenlegi kormánykoalícióra vonatkozik. – Úgy gondolom, az lenne a legjobb, ha a köztársasági és a tartományi kormány közös javaslata lenne a jogszabály, a VMSZ-ben ezt nagyon szívesen támogatnánk – értékelte.

MÁSUTT ILYEN NINCS

Az aktuális társadalmi-politikai krízis kapcsán közölte, kitart azon véleménye mellett, hogy egy hangos politikai kisebbség hónapok óta terrorizálja a polgárokat. – Természetesen senki sem kérdőjelezi meg a békés gyülekezéshez, a különböző politikai álláspontok kifejezéséhez való jogot, de ami nálunk már fél éve történik, ilyen nincs sem Nyugat-Európában, sem Amerikában, mert ezt nem tűrnék el. A VMSZ-ben kezdettől fogva úgy véljük, hogy a problémát az intézményeken belül, párbeszéddel kell megoldani – fogalmazott.

Személyes hangvételű kérdésekre válaszolva Pásztor Bálint elmondta azt is, hogy már gyerekkora óta vegetáriánus, miután egy disznótorban látottak miatt „elment a kedve” a húsevéstől, de kitért arra is, hogy jelenleg az apjától örökölt gépkocsit vezeti, ha egyáltalán vezet, s hogy lelkes Real Madrid-szurkoló, s rendszeres résztvevője a maratonoknak, itthon és külföldön egyaránt.

V-ÁR

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása