Nyárig megvalósul a zéró tolerancia?

Az első jelek szerint mindenki kedvezően fogadta a VMSZ javaslatait

A Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti képviselői március 8-án nyújtották be a közrendről szóló törvény és a büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslataikat, amelyek lopás esetén a már sokat emlegetett zéró toleranciát szorgalmazzák.

Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője telefonbeszélgetésünk során elmondta, hogy Vajdaság-szerte (s valószínűleg az egész országban is) az egyik legnagyobb probléma a katasztrofális közbiztonsági helyzet.

— Egy intézkedéscsomag segíthetne az ügy megoldásában, de ennek elengedhetetlen feltétele a jogszabályi háttér módosítása. Ebben az országban még három hónappal ezelőtt is szabadon lehetett lopni 15 ezer dinárig. A törvény persze nem így fogalmazott, hanem úgy, hogy a 15 ezer dinár alatti érték eltulajdonításakor az állam hivatalból nem indít eljárást. A károsultak magánvádat emelhettek, de azoknak az embereknek, akiket kiraboltak, megloptak, sem idejük, sem pénzük nincs ilyen drága és hosszadalmas procedúrára. Erre számítva harapózhattak el ilyen nagy mértékben a betörések, hiszen az elkövetők tisztában voltak azzal, hogy a jogszabályi háttér nem életszerű.

Mi körülbelül egy éve kezdtük meg a küzdelmünket azért, hogy csökkenjen az úgynevezett kis lopások értékhatára. A sikert az év végén könyvelhettük el, decemberben ugyanis az addigi 15 ezer dinárról 5 ezerre módosult ez a határ. Az kezdettől fogva világos volt, hogy a zéró tolerancia olyan formában nem lehetséges, hogy akár egy rágógumi ellopásáért is büntetőeljárás induljon, mert ez az államnak nagyon költséges lenne. Ezzel szemben, miután feltérképeztük az európai gyakorlatot, azt láttuk, hogy számos olyan ország van (köztük Magyarország és Litvánia is), ahol egy bizonyos értékhatárig hivatalból szabálysértési, felette pedig büntetőeljárás indul.

* Ezt a gyakorlatot vették alapul a törvénymódosítási javaslataik megfogalmazásakor.

— Igen. Március 8-án nyújtottuk be azt a két törvénymódosítási javaslatunkat, amelyeknek lényege az, hogy a szerbiai jogrendbe is bekerüljön a zéró tolerancia elve, vagyis hogy az emberek vagyona teljes mértékben élvezze az állam védelmét. Ehhez a büntető törvénykönyvet és a közrendről szóló törvényt kell módosítani. Azt ajánlottuk, hogy 5 ezer dinár alatti, tehát akár egy dinár értékű tárgy eltulajdonítása esetében is, az állam hivatalból kezdeményezzen szabálysértési eljárást, ez feletti értékek ellopása esetén pedig büntetőeljárás induljon.

Ily módon kikerül a szerbiai jogrendből az úgynevezett kis értékű lopások fogalma. Szabálysértésre a legsúlyosabb büntetést javasoltuk: 30 ezer dinár vagy 60 nap börtön. Ezt a szabálysértési bíró mérlegelheti, de 5 ezer dinár feletti lopás esetén, vagyis bűncselekmény elkövetésekor a büntető törvénykönyv előírásai lépnek érvénybe.

A megoldáscsomag második része, hogy növelni kell a rendőri jelenlétet. Erről beszélgetett nagyjából egy hónappal ezelőtt a VMSZ elnöke és a miniszterelnök, s egy razziasorozat lett az eredménye Horgoson, Tornyoson és más településeken. Ha a jogszabályi háttér már nem védi a tolvajokat, és a rendőrség is hatékonyabban lép fel a terepen, akkor számíthatunk arra, hogy javul a közbiztonság.

* Milyen reakciókat váltottak ki a benyújtott módosítási javaslatok?

— Tárgyalásokat folytattunk a szerbiai parlament frakcióvezetőivel — rajtunk kívül jelenleg 13 frakció működik —, valamint beszéltem a képviselőház elnökével is. Mindenki nagyon pozitívan reagált: vagy azt a választ kaptuk, hogy számíthatunk a támogatásukra, vagy azt, hogy logikusnak tűnik a javaslatunk, és majd megvizsgálják. Néhány héttel ezelőtt találkoztunk az igazságügyi miniszterrel és a belügyminisztérium államtitkárával is, akik szintén kedvezően nyilatkoztak erről a témáról.

Ez azért fontos, mert a kormány támogatása nélkül nem számíthatunk sikerre. Az elmúlt években ugyanis a szerbiai parlamentben az ellenzéki képviselői csoportok törvénymódosítási javaslatai napirendre sem kerültek, az elfogadásról nem is beszélve. Most viszont az egyeztetések alapján reálisnak tűnik, hogy nyárig a parlament jóváhagyja a törvénymódosítási javaslatunkat és — a magyarországi modellhez hasonlóan — megvalósul a zéró tolerancia elve Szerbiában is.

* A nyár egy kicsit messzinek tűnik, az emberek türelme véges… Nem gondoltak arra, hogy a módosítási javaslatokat sürgősségi eljárással nyújtsák be?


— Tudom, hogy a polgárok türelmetlenek és igazuk is van. Pontosan tudjuk, milyen a közhangulat, hiszen folyamatosan részt veszünk a lakossági fórumokon, falugyűléseken. Zenta községben Pék Zoltán és Fremond Árpád követte végig ezeket az összejöveteleket, én nemrégiben Kishegyesen jártam.

Azért nyilatkozom ilyen óvatosan, mert a parlament működési dinamikája nem tőlünk függ. Természetesen minden ülésen elmondtuk, hogy ezt a törvényt a lehető leggyorsabban kellene elfogadni. Rendes procedúrában két hétig kell a törvényjavaslatnak eljárásban lennie, mielőtt napirendre tűzik, vagyis megvan annak a jogi lehetősége, hogy március 20-a után már megtárgyalásra kerül. Az viszont, hogy az indítvány napirendre kerül-e, és mikor, a parlament elnökétől, a kormánykoalíciót alkotó képviselőcsoportoktól, valamint a kormánytól függ. Felelőtlenség lenne azt állítani, hogy néhány héten belül elfogadják, de mi azon leszünk, hogy ez így történjen.

* Ön azt nyilatkozta, hogy most a Vajdasági Magyar Szövetség tulajdonképpen beváltotta a választási ígéretét.

— Azért helyezünk ekkora hangsúlyt erre a kérdéskörre, mert a gazdasági nehézségeken kívül a közbiztonsági problémákat érezzük a legnagyobb gondnak. Tárgyaltunk az előző kormánnyal is, de felvetésünkre azt a választ kaptuk, hogy nem is olyan rossz a közbiztonság, és egyébként is, hogy képzeljük mi, hogy 15 ezer dinár alatt az állam hivatalból járjon el… Örülök, hogy ezt az értékhatárt nagymértékben sikerült csökkentenünk.

A választási programunkban nem is volt benne a zéró tolerancia, mert a korábbi megbeszélések alapján ez nem tűnt reálisnak. Emlékeztetnem kell az olvasókat arra, hogy ötünkön kívül még legalább 121 képviselőnek kell ezt megszavaznia. A kormányváltás és az, hogy az új kormány igazságügyi minisztere nyitottnak mutatkozott a kérdés rendezésére, felbátorított minket. Ha létrejön a zéró tolerancia, akkor több minden megvalósul, mint amit a választási kampányban ígértünk. Ez egy atipikus helyzet, de úgy gondolom, nem baj az, ha egy párt többet teljesít, mint amennyit kilátásba helyezett.
 
TÓTH LÍVIA

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató a VMSZ-ben

2024. április 20.

09,00 - Szabadka - Találkozó dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadóval

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Keresztény Értelmiségi Szövetség közéleti fórumán