Nemcsak felvetéseink, hanem megoldásaink is vannak

A VMSZ programja magyar, de nem magyarkodó program, éppen ezért minden vajdasági magyar számára támogatható – Egy hónap alatt 300 kampányrendezvény

A VMSZ programja magyar program, de nem magyarkodó – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke pénteken szabadkai sajtótájékoztatóján, amelyen a párt választási programját mutatták be. A pártelnök szerint ez a program minden vajdasági magyar számára támogatható.

– Elsősorban a magyar kisebbség érdekeit képviseltük eddig is, és ezután is ezt fogjuk tenni. A mi választási programunk magyar választási program, de nem egy magyarkodó program. Ezért gondoljuk azt, hogy minden vajdasági magyar számára támogatható. Szeretnénk, ha minél többen, nagyon sokan, soha nem látott számban szavaznának erre a programra, mert azt bizonyították az elmúlt évek, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségen kívül állhatatosan a parlamenti csatározásokban senki más nem védi a vajdasági magyar emberek érdekeit. Akkor, amikor a szavazatokat kell besöpörni, akkor megjelennek, és elhúzzák a mézesmadzagot a polgárok orra előtt. A választás másnapján pedig elfelejtik, hogy egyáltalán erre jártak. Mi azoknak az érdekeit is képviseltük az elmúlt években, akik nem ránk szavaztak. De azok, akikre ők szavaztak, azok elárulták őket. Azt gondolom, hogy a többi között ezzel a realitással kell szembenézni és világosan fogalmazni. Ez egy magyar program, de nem magyarkodó. Amennyire magyar, annyira polgári is. Azok az elemek, amelyek nem a kisebbségi léthez, a kisebbségi egyéni és kollektív jogokhoz kötődnek, azok legalább annyira fontosak lehetnek a nem magyarok számára is, akik velünk egy településen vagy egy utcában élnek – mondta a pártelnök.

A legnagyobb délvidéki magyar párt választási programját Bátran, de felelősséggel jelmondattal hirdette meg.

– Azért választottuk ezt a jelmondatot, mert úgy gondoljuk, hogy tömören kifejezi a VMSZ működésének tartalmát és mikéntjét. Éppen ma van hét éve annak, hogy a 2007-es választásokat követően a VMSZ parlamenti párt lett. Bátornak lenni a politikában azt jelenti, hogy amikor arra szükség van, meg kell fogalmazni a mondanivalónkat, illetve az is bátorság, hogy szükség esetén önuralmat gyakoroljunk. Mi ezt az elmúlt hét évben sikerrel tettük. Soha sem versengtünk a nagyotmondásban. Mindig reális mondatokat fogalmaztunk meg. Ezt szeretnénk a jövőben is folytatni. A felelősség azt jelenti, hogy gondot viselünk a kisebbségi érdekekről, a polgári értékekről, a szélesebb értelemben vett értékekről, a realitásokról, és mindezt bátran tesszük – mondta Pásztor István.

A választási program a kisebbségi kérdések mellett általános, az országot érintő gondokkal is foglalkozik. A gazdasági, egészségügyi, szociális kérdések is helyet kaptak benne. Az emberek mindennapjait érintő kérdésekre válaszokat is ad a program.

– Miből lehet megélni, hogyan lehet biztonságban lenni, hogyan lehet egészségügyi ellátáshoz jutni? Ezzel kapcsolatban nemcsak felvetéseink vannak, hanem megoldásaink is. Olyan megoldások, amelyek egyrészről állami megoldásokat kell hogy jelentsenek, másrészről azt szándékozzuk, hogy akár a gazdasági szférában, akár a szociális gondoskodás szférájában önálló kanálisokat indítsunk el és építsünk. Erre megvan az esélyünk annak a beszélgetésnek és megállapodásnak az alapján, amelyet nem egészen egy hónappal ezelőtt Orbán miniszterelnök úrral folytattam, illetve elértem vagy elértünk – mondta a pártelnök.

Pásztor Bálint a pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ebben az országban a szegénység és a kilátástalanság egyre nagyobb teret nyer. A VMSZ szerint Szerbia nem egy élhetetlen ország.

– Mi úgy gondoljuk, hogy érdemes itt maradni, dolgozni, alkotni, de ez csak akkor lehetséges, ha a politika sokkal inkább a kisemberek felé fordul. Mi hozzá szeretnénk járulni ehhez a pozitív változáshoz, annak dacára is, hogy kisebbségi párt vagyunk, de regionális és polgári pártnak is tartjuk magunkat. Egy éve már, hogy egy 30 fős csapat dolgozik a gazdaságélénkítő programunkon. Nem vártuk a választásokat, nekünk már most vannak válaszaink, kezdeményezéseink az új kormány számára, hogy mit hogyan kellene csinálni, hogy az ország kijusson a kátyúból. Azt várjuk Szerbia új kormányától, hogy az eddigieknél sokkal többet ruházzon be a vajdasági infrastruktúrába. Teremtse meg a beruházásokhoz a feltételeket, támogassa a vajdasági infrastrukturális beruházási programokat. Azt gondoljuk, hogy mi itt, Vajdaságban is ugyanolyan adófizető polgárok vagyunk, mint akik Vranjeban, Nišben vagy más dél-szerbiai városokban élnek, és számunkra elfogadhatatlan az a válasz, hogy ott van nektek a vajdasági vezetőség, és oldjátok meg a gondjaitokat.

A szociális védelem és az egészségügy terén egy szolgálatot kívánunk létrehozni, az idős és egyedül élő emberek, továbbá a szociálisan rászoruló családok számára. Ezzel a kérdéssel eddig egyetlen párt sem foglalkozott programjában. Ha figyelembe vesszük a demográfiai adatokat, akkor egyértelmű, hogy ez milyen fontos kérdés, és a jövendőbeli kormánynak segítségünket kínáljuk ennek a kérdésnek a megoldásában – mondta Pásztor Bálint.

A mezőgazdaságból élő háztartások esetében a nyugdíj- és a az egészségügyi biztosítás megfizettetése is helyet kapott a VMSZ programjában. A párt azt szorgalmazza, hogy a járulékok összegét a megművelt terület nagyságával kell összehangolni.

– Nem humánus, hogy az, aki 10 hektáron vagy 100 hektáron gazdálkodik, ugyanakkora mértékű járulékot fizessen. A társadalmi igazságosság nevében törvénymódosítási indítványt szándékozunk benyújtani – fejtette ki a frakcióvezető.

A VMSZ az egyetlen párt, amely kezdeményezi a termőföld eladhatóságát szabályozó törvény megváltoztatását, mégpedig azzal a céllal, hogy megakadályozzák, hogy a külföldiek a hazai gazdákkal egyelő feltételek mellett vásárolhassanak termőföldet Szerbiában 2017. szeptember 1-től.

– Mi azt gondoljuk, hogy a termőföld természeti kincs, és nem lehet bagóért kiárusítani. Szerintünk a vajdasági, a szerbiai gazdákat meg kell védeni a nem lojális konkurenciától. Én remélem, hogy ez ügyben megértésre találunk az új kormánynál, és megvédhetjük a gazdáinkat az oligarcháktól meg a nyerészkedőktől is – hangsúlyozta Pásztor Bálint.

A pártelnök nyomatékosan kiemelte, hogy a VMSZ nem idegengyűlölő, de nem támogatja azt, hogy idegenek műveljék meg a vajdasági termőföldeket. Azt várja el, hogy azok a külföldiek, akik itt vásárolnak földet, legalább 5–10 év szerbiai tartózkodás után tehessék meg ezt, és mezőgazdasággal foglalkozzanak.

– De azt, hogy apró pénzért megvásároljanak 50–100 hektár földet puszta nyerészkedésből, ezt nem tudjuk támogatni. Semmi kifogásunk az idegenek ellen, de számunkra az a fontos, hogy azok, akik itt élnek, azok műveljék meg a földet, és abból tisztességesen meg tudjanak élni. Nem történhet meg többé az sem, ami a napokban Magyarkanizsán megtörtént, hogy több mint 2000 háztartásba, jobbára idős háztartásokba megérkezett a felszólítás, hogy fizessék ki az esetenként 2,5 millió dináros járulékhátralékukat. Az emberek el vannak keseredve. Az állam nem teheti ezt meg. Nem gördíthet ilyen akadályt az emberek elé, nem félemlítheti meg őket ilyen módon. Az adóbehajtásnak ilyen módját harácsnak hívják. De talán csak nem ott tartunk a 21. században, hogy a harácsolást erősítsük? – mondta Pásztor István.

Varga László, a VMSZ parlamenti képviselője az európai integrációs programcélokról beszélt a szabadkai sajtótájékoztatón. Varga szerint Szerbia számára a csatlakozási tárgyalások annak a tesztje lesz, hogy mindazokat a jogokat, amelyek az alkotmányban és a más törvényekben helyet kaptak, vajon a gyakorlatban is alkalmazza-e majd az ország.

– Szorgalmazni fogjuk az alkotmányba és a jogszabályokba foglalt kisebbségi jogokat. Vajdaság státuszával kapcsolatban is vizsga előtt áll Szerbia meg a szerbiai pártok. Az EU ezeket a kérdéseket a jogállam funkcionálása szempontjából kezeli: Szerbia mennyire áll készen a jogállamiság gyakorlására. A mi rövid távú célunk, hogy ezt az alkotmányon kívüli helyzetet megszüntessük minél előbb. Hosszú távon a mi célunk, hogy Vajdaság visszanyerje törvényhozó, végrehajtó és részben bírói hatalmát – mondta Varga László. Hozzátette, az ország EU-csatlakozásával kapcsolatban továbbra is elvszerű és higgadt politizálást várhatnak a választók a VMSZ-től.

A pártnak rekordidő alatt sikerült összegyűjteni a választási lista állításához szükséges több mint 13000 támogató aláírást. Sok nagy párt előtt, amelyek korábban hozzákezdtek az aláírások gyűjtéséhez. Ez a pártelnök szerint azt jelenti, hogy a VMSZ kis párt ugyan, de jól szervezett, stabil érdekképviseleti szerv, amelynek széles körű támogatottsága van azok körében, akiket képvisel.

A legnagyobb délvidéki magyar párt választási listáján 250 név szerepel. A listavezető Pásztor Bálint, az eddigi frakcióvezető. Az első öt helyet a párt a jelenlegi parlamenti képviselőinek adta, de mint ahogyan a pártelnök fogalmazott, két, három teljes listát is tudtak volna állítani, annyi értékes és a szakterületén kiváló tagjuk van, akik évek óta tesznek a közösségért.

A VMSZ a parlamenti többség része kíván lenni. De nem mindenáron.

– Ez nem jelenti azt, hogy eladtuk magunkat, hogy tülekedünk a bársonyszékekért, hanem azt jelenti, hogy készek vagyunk a teher egy részét viselni azon az úton, amíg Szerbia jobb társadalommá válik. Úgy gondoljuk, hogy csak ebből a pozícióból valósíthatjuk meg a programunkat. Az, hogy most ismét elkezdődött a VMSZ üldözése, a Szerb Haladó Párttal kapcsolatosan, ez annak a jele, hogy azok, akik ezt mondogatják, mást nem igen tudnak mondani. Mi nem kívánunk erre reagálni, nem kívánunk negatív kampányt folytatni, ha nem kényszerítenek bennünket erre – mondta a pártelnök.

A VMSZ Bátran, de felelősséggel meghirdetett kampánya során a következő egy hónapban mintegy 300 rendezvényt tart. Személyes találkozókat, kis konferenciákat és lakossági fórumokat, amelyeken ismertetik a programjukat, illetve elszámolnak azzal, hogy az eddig vállaltakból mit teljesítettek. Három kampánycsapat indul útnak, amelyeknek vezetői Pásztor István, Pásztor Bálint és Varga László.

KABÓK ERIKA

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)