Mi értjük meg leginkább a szerb nemzetet

INTERJÚ PÁSZTOR BÁLINTTAL, A VMSZ ALELNÖKÉVEL

Történelmi sikert aratott a június 21-én megtartott szerbiai választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség. 1992 óta először lesz kilenc magyar parlamenti képviselő Belgrádban. A rendkívüli siker titkáról, a trianoni és koszovói traumák közötti hasonlóságról, illetve a magyar–szerb kapcsolatokról Dr. Pásztor Bálint, a párt alelnöke beszélt a Heteknek.

Mindhárom választáson jelentősen növelni tudta súlyát és képviselői helyeit a Vajdasági Magyar Szövetség, minden magyarlakta vajdasági településen lesz magyar képviselő. Minek köszönhető ez a kiugró eredmény?

–  Ez több tényezőnek köszönhető, részben annak, hogy az elmúlt évek tevékenységét, munkáját a vajdasági magyar emberek méltányolták és a folytatásra szavaztak, másrészt annak is, hogy megvalósult a magyar egység, három magyar párt közösen indult a választásokon. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt a Vajdasági Magyar Szövetség listáján indult, ez elsősorban az önkormányzati szintekre vonatkozott technikailag. Azonban olyan fölhajtó erőt jelentett, ami országosan is ilyen eredményt hozott ki, amivel büszkélkedhetünk. S nem volt másik magyar lista, nem jelent meg a politikai porondon más magyar politikai erő. A magyar egység az, ami megvalósult, és amit támogattak a vajdasági magyar emberek.

Mekkora szerepe volt a párt megújulásának a sikerben? Kijelenthető, hogy aktívabbak a vajdasági magyar fiatalok a közéletben, mint mondjuk négy évvel ezelőtt?

– Valóban több fiatal aktív most, mint ahogy volt ez mondjuk tíz évvel ezelőtt. Egy pozitív hangulat volt kitapintható a vajdasági magyarok körében, annak ellenére, hogy jelen vannak a problémák, és még mindig sokkal nagyobb mértékű az elvándorlás, mint ahogy mi szeretnénk. De ezzel együtt vannak ellenkező irányú, vagy ellentétes irányú mozgások is, és fölnőtt egy új, húszas-harmincas éveiben, vagy a negyvenes évei elején járó generáció, amely már némi politikai tapasztalattal is rendelkezik. Ők új energiát vittek a VMSZ politizálásába. Valamivel több mint egy évvel ezelőtt volt a VMSZ rendes tisztújító ülése, és ezek a fiatalok a VMSZ vezető testületeiben nagyon-nagyon komoly mértékben szerephez is jutottak.

Nem sikerült megnyerni ugyanakkor Szabadkán a választásokat, így nem ön lesz a vajdasági város polgármestere. Mekkora csalódás ez az ön, illetve a város lakosságának egyharmadát adó, közel harmincötezres magyar közösség számára?

– Szerettünk volna nyerni és mindent megtettünk annak érdekében, hogy ez így is legyen. Ilyen szempontból csalódás, de én azt gondolom, hogy maximalizálni tudtuk a szavazatokat és ez az eredmény jelen pillanatban a reális. Ez javítható a következő években munkával, és ez azt eredményezheti, hogy négy év múlva a Vajdasági Magyar Szövetség győztese lehet a szabadkai önkormányzati választásoknak. Azért mondom, hogy maximalizáltuk az eredményeket a jelenlegi körülmények között, mert a VMSZ nagyjából a szavazatok egyharmadát szerezte meg, ami megfelel a lakossági arányoknak, a magyarok arányának Szabadkán. Még egy tényező játszott szerepet: a szerb szavazatok sem oszlottak meg, ugyanis a Vučić vezette Szerb Haladó Párton kívül gyakorlatilag egy markáns, elsősorban a szerbek számára vonzó alternatív politikai erő sem vett részt a választásokon. Ez azt eredményezte, hogy a szerbek szavazatai sem osztódtak meg, ahogy a magyarok szavazatai sem, tehát gyakorlatilag a lakossági arányoknak felel meg a mi eredményünk. Ezen a következő években biztos, hogy javíthatunk.

Így, hogy több mint megduplázódott a parlamenti képviselők száma, mely eddig elhanyagolt területekkel lesz lehetősége foglalkozni a VMSZ-nek Belgrádban?

– Az elmúlt időszakban három kérdés volt igazán hangsúlyosan jelen a politizálásunkban országos szinten: ezek az identitásmegőrzést szolgáló kérdések, mint az oktatás, a részarányos foglalkoztatás jogi kereteinek megteremtése, az oktatáson belül a kis létszámú osztályok megnyitása érdekében folytatott küzdelem. Tehát ez volt az egyik terület, amivel foglalkoztunk, a másik az infrastruktúra fejlesztése, a magyarok által lakott önkormányzatok fejlesztési elképzeléseinek a megvalósítása országos költségvetési forrásokból. A harmadik terület pedig a mezőgazdaság volt. Más területeken is voltak államtitkáraink, illetve más területekkel is foglalkoztunk, de ez a három volt igazán hangsúlyos. Most ez nagymértékben bővíthető és elsősorban a gazdasági kérdések, a szociális kérdések, azok a kérdéskörök, amelyek a fókuszba fognak kerülni. Mi természetesen megmaradunk kisebbségi, regionális érdekvédelmi szervezetnek, de a vajdasági magyarok érdeke az, hogy gazdasági kérdésekben is nagyobb mértékben hallassuk a hangunkat, mint az, ami reális volt az előző időszakban. És még egy fontos kérdés van, a gazdasági autonómia ügyét a Vajdasági Magyar Szövetség megalakulása óta folyamatosan, következetesen képviselte, most a helyzet olyan szempontból válik újjá, hogy a VMSZ-en kívül nem lesz más autonomista politikai párt az országos parlamentben. Így mindenkinek, aki számára a vajdasági autonómia fontos – és itt nem csak magyarokra gondolok, az érdekeit mi fogjuk képviselni.

A kormánykoalíciós tárgyalásokon mekkora előnyt jelent a kilenc mandátum? Mire fogják ezt fordítani? 

– Mi lebonyolítottuk a köztársasági elnökkel a tárgyalások első fordulóját, és a következő hetekben fog ez a konkrétumok szintjén folytatódni. Ezúttal sem fogunk miniszteri tisztséget vállalni, hiszen mi azt gondoljuk, és azt az álláspontot képviseltük az előző két mandátum alkalmával is, hogy sokkal fontosabb több minisztériumban jelen lenni államtitkári szinten, mint egy miniszteri tárcát betölteni. A jelenlegiek mellett, és ezek az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra-fejlesztés és a mezőgazdaság volt. Néhány más tárcában is szeretnénk államtitkári szinten jelen lenni és hát a következő hetek fogják azt majd megmutatni, hogy melyek lesznek ezek a tárcák.

A Koszóvóról szóló jelentés elfogadása kapcsán tartott beszédében a belgrádi parlamentben ön úgy fogalmazott 2019-ben, hogy a vajdasági magyar közösség meg tudja érteni a szerbeket, hiszen hasonló traumát élt át 100 évvel ezelőtt, Trianon után. Hogy látja, milyen ma a magyar–szerb kapcsolat?

– Én több alkalommal beszéltem a szerbiai parlamentben a trianoni békediktátumról, párhuzamba állítva az akkori területvesztést, illetve az akkori eseményeket Koszovó ügyével. Nagyon sok mindenben különbözik a két helyzet, de egyvalamiben hasonló: az pedig az, hogy a szerb nemzet olyan lelki traumán megy át az elmúlt években, amilyenen mi, magyarok száz évvel ezelőtt és az azt követő években, évtizedekben átmentünk, és ilyen szempontból biztos, hogy mi értjük meg a leginkább a szerb nemzetet. A szerb–magyar kapcsolatokat tekintve már rengetegszer hangzott el a mondat, hogy az elmúlt évtizedeket, sőt évszázadokat figyelembe véve soha nem volt ilyen magas szintű a két ország közötti kapcsolat. Ennek a legnagyobb haszonélvezői a vajdasági magyarok, illetve a magyarországi szerbek. De ahogy múlik az idő, hiszen most már 7-8 éves múltra tekint vissza a kapcsolatok építése a két ország között, egyre inkább a gazdasági kérdések irányába is elmozdul ez, tehát mindannyian, akik ebben a két országban élnek, haszonélvezői ennek a folyamatnak, aminek az volt az alapfeltétele, hogy helyreraktuk a múltat.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a választást követően úgy fogalmazott: a VMSZ győzelme az egész magyar nemzet győzelme. Milyen jelentősége van az önök sikerének nemzetpolitikai szempontból, illetve a többi határon túli magyar közösségre nézve?

– Én azt gondolom, hogy össznemzeti szempontból nagyon fontos a Vajdasági Magyar Szövetség sikere, hiszen bebizonyította, hogy nemcsak a visszaszorulás létezik, és nemcsak az tűzhető ki célként, hogy őrizzük meg a jelenlegi hídfőállásainkat, hanem azokat jelentős mértékben bővíteni is lehet. Én nagyon bízom abban, hogy a VMSZ sikere pozitívan fog kihatni más nemzetrészekre is, elsősorban azokra, ahol belátható időn belül szintén választásokra kerül majd sor. Ahogy eddig is minden magyar szervezetnek, a VMSZ-ben nagyon szurkolunk, és ahogy eddig is, minden támogatást és segítséget nagyon szívesen megadunk, kínálunk azoknak a szervezeteknek, amelyeknek reális az esélyük a mandátumok megszerzésére, illetve amelyek mögött teljesítmény volt az elmúlt években. Nekünk érdekünk az, hogy Erdélyben is, Felvidéken is, Kárpátalján is és máshol is erősek legyünk.

HAMAR MÁTYÁS RUBEN

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató a VMSZ-ben

2024. április 20.

09,00 - Szabadka - Találkozó dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadóval

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Keresztény Értelmiségi Szövetség közéleti fórumán