Megemlékezés a Vergődő madár emlékműnél

Egyperces néma csenddel adóztak Pásztor István emlékének

Szabadka város önkormányzata és a Kegyeleti Bizottság szervezésében harmincnegyedik alkalommal emlékeztek meg az 1944/45-ös megtorlások során a városban és környékén ártatlanul kivégzett magyarokról, horvátokról, bunyevácokról, zsidókról, németekről és szerbekről a Zentai úti temető melletti, egykori vesztőhelyen, a Vergődő madár emlékműnél. A valamikori Macskovics-féle téglagyár agyaggödrében, négy tömegsírban, a feltételezések szerint kétezer kivégzett ember nyugszik, az azonosított áldozatok száma 1167. Az 1944 októberében kezdődött partizán megtorlások során senkit nem kíméltek, kisgyermekek, állapotos nők, iparosok, politikusok, értelmiségiek, munkásemberek és háztartásbeliek is áldozatául estek a mészárlásnak. Arra is volt példa, hogy egy-egy családnak minden tagját kivégezték. Szabadkán és környékén 19 településről hurcolták el Tito partizánjai az embereket, és végezték ki őket. Mint elhangzott, valójában nem az esemény a lényeg, hanem azok, akiknek nem tömegsírban lenne a helyük, és akik nem is kerültek volna oda, ha lett volna emberségesség.

A megemlékezés kezdetén az egybegyűltek egyperces néma csenddel adóztak a hétfőn elhunyt Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnökének, aki szinte minden alkalommal részt vett a Vergődő madár emlékműnél megtartott megemlékezésen.

A szavalatokat, majd az ökumenikus istentiszteletet követően megkondult az emlékharang és elhangzott a siratóének, majd dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke mondott beszédet. „Olyan időket élünk, amikor egy ilyen nyilvános megemlékezés már természetes” – hangsúlyozta.

– Kezdeményezésünkre Szerbia és Magyarország államfői létrehozták a Magyar–Szerb Akadémiaközi Vegyes Bizottságot, majd négy évvel később a szerbiai parlament határozatban ítélte el a vajdasági civil lakosság ellen elkövetetett atrocitásokat. A két ország államfőinek jelenlétében felavatták a csúrogi vérengzések áldozatainak emlékére állított emlékművet, 2014-ben pedig kormányrendelet helyezte hatályon kívül a kollektív bűnösség terhét és a szerb kormányfő eljött ide, hogy lerója tiszteletét az ártatlan áldozatok emléke előtt – hangsúlyozta Pásztor Bálint.

„Halottak napja egyik legbensőségesebb ünnepünk. Azokra emlékezünk, akik már nincsenek velünk. Hiányukat szívünkben az emlékek töltik be. Vigaszunk az együtt eltöltött idő maradandó értékei, melyekből erőt meríthetünk. Néhány napja édesapámmal is csak gondolataimban tudok már beszélni. De mindig tudni fogom, mit fog válaszolni” – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel Pásztor Bálint.

VIRÁGOK AZ EGYKORI VESZTŐHELYEN

A szabadkai városi képviselő-testület nevében Pásztor Bálint helyezte el a kegyelet virágait, a polgármester nevében pedig Marko Marić polgármesteri tanácsos. Magyarország kormánya nevében Pálinkás Gábor, a belgrádi nagykövetség első beosztottja és dr. Kaizinger Tibor, a szabadkai főkonzulátus első beosztott konzulja rótta le kegyeletét az áldozatok emléke előtt. Az MNT képviseletében Fremond Árpád elnök és Kabók Erika, a Végrehajtó Bizottság tagja helyezte el az emlékezés virágait, míg a VMSZ képviseletében Kovács Elvira és Vicsek Annamária alelnökök. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében Sutus Áron elnök és Dudás Károly tiszteletbeli elnök koszorúzott. A bunyevác, a horvát és a német nemzeti tanácsok, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet, a Kunbajai Német Önkormányzat, a Szabadkai Zsidó Hitközség, továbbá a Visegrádi Szent György Lovagrend, Szabadka Város Kegyeleti Bizottsága, az LMP–Magyarország Zöld Pártja és a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar képviselői ugyancsak koszorúztak.

AZ EMLÉKEZÉS LÁNGJÁT ŐRIZNI KELL

A legújabb kutatásokat az idén márciusban fejezték be. Ennek értelmében 1167 személyről tudják, hogy Szabadkán és környékén estek az 1944/45-ös vérengzések áldozatául – nyilatkozta lapunknak Kudlik Zoltán, Szabadka Város Kegyeleti Bizottságának elnöke, és hozzátette, a Vergődő madár emlékmű mellett található márványtáblákon majdnem 900 áldozat neve szerepel. A következő időszakban az egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy újabb táblákat helyezzenek el, amelyekre további azonosított áldozatok neve kerül fel.

– Tíz éve jött létre a szerb–magyar megbékélés. Ennek köszönhetően emelt fővel emlékezhetünk a 79 évvel ezelőtt kezdődő eseményekre. Fontos arra törekedni, hogy a jövőben is megemlékezzünk az áldozatokról, hogy a jövő generációja se feledkezzen meg az ártatlanul kivégzettekről – fogalmazott Kudlik Zoltán.

P.E

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)