Meg kell oldani Vajdaság pénzelését

A közelgő választások előtt Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjével beszélgettünk elvárásaikról, a pártot ért bírálatokról és a lehetséges koalíciókról.

Mit vár a VMSZ a választásoktól?

- A magyar érdekvédelem megerősödését várom ezektől a választásoktól. Az elmúlt hetekben rengeteg településen jártunk, és azt tapasztaltuk, hogy mindenhol jó a hangulat, az emberek érzik annak a fontosságát, hogy részt vegyenek a választásokon, és azt a pártot támogassák, amely az elmúlt mandátumban azt bizonyította, hogy ugyan nem tud minden esetben sikert elérni, de állhatatosan és megingathatatlanul képviseli a magyar érdekeket, a vajdasági, a helyi, és regionális érdekeket. Az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy a VMSZ volt ez a párt tartományi és köztársasáig szinten is.

A választások után, mely törvények módosítási javaslatára helyeznék a hangsúlyt?

- Azt gondolom, hogy a Vajdaság pénzeléséről szóló törvény elfogadása a legfontosabb. Az elmúlt öt évben, amióta ez az alkotmány hatályban van, hatvankét milliárd dinárt vettek ki a vajdaságiak zsebéből, mintegy hatszáz millió eurót. Ebből a pénzből 700 kilométernyi regionális utat lehetett volna kiépíteni, vagy pedig 10 ezer kilométernyi vízvezeték-hálózatot, ötezer kilométernyi szennyvízcsatorna-hálózatot, 110 újvidéki Európa kollégiumhoz hasonló méretű diákotthont, húsz kórházat. Ezek a számok kitűnően szemléltetik azt, hogy az életminőség szempontjából igen fontos infrastruktúra-építés milyen komoly nehézségekbe ütközött annak köszönhetően, hogy Vajdaság pénzelése nincs megoldva, illetve, hogy a belgrádi kormány nem tartja tiszteletben az alkotmányt. Annak érdekében, hogy ne kelljen minden költségvetési szavazást megelőzően alkudozni, és azt követelni, ami egyébként is jár nekünk, fontos lenne, hogy a Vajdaság pénzeléséről szóló törvényt elfogadják. Ezen kívül pedig azt gondolom, hogy a közbiztonság helyzete a legégetőbb probléma, nemcsak Péterrévén, Bácsföldváron és Csantavéren, hanem az összes vajdasági településen. Éppen ezért ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy a kis értékű lopások értékhatára 15 ezer dinárról 3000-5000 dinárra csökkenjen. Ezen kívül azt fogjuk javasolni, hogy az ettől alacsonyabb értékű lopás hivatalból üldözendő szabálysértés legyen. Ezen kívül a bírósági hálózatot kell módosítani, a bíróságok székhelyéről szóló törvényt kell módosítani. Mi azt szeretnénk, ha Zentán, Topolyán és Óbecsén működne önálló bíróság.

Miért nem támogatják föltétel nélkül a Vajdaság köztársasági státusára vonatkozó kezdeményezést. Miért került bele az állásfoglalásba az, hogy a VMSZ a széleskörű autonómiát támogatná?

- Azért mert nem tartjuk realisztikus elképzelésnek. Egy demagóg elképzelésnek tartjuk, egy olyan elképzelésnek, amelynek nincsenek reális alapjai, hiszen Szerbia sosem volt szövetségi állam. Jugoszlávia igen, de az egy teljesen más történet. Szerbia föderalizációjának nincsenek meg a történelmi alapjai. Ugyanakkor a mi álláspontunk 1994-től változatlan: azt szeretnénk, ha Vajdaság széleskörű autonómiával rendelkezne Szerbián belül. Ez azt jelentené, hogy önálló törvényhozói, végrehajtói és részleges bírósági hatáskörei lennének. Ezen kívül önálló vagyonnal és eredeti bevétellel kell rendelkeznie, valamint bővíteni kell a hatásköröket is. Amennyiben ezt el tudnánk érni, azt gondolom, elégedettek lehetnénk Vajdaság státusával az alkotmányos rendszeren belül.

- Öt magyar párt verseng a szavazatokért. Önök miért zárták ki azt, hogy a kisebb pártokkal karöltve szerepeljenek a választási listákon?

- Ami a többi magyar pártot illeti, egyrészt sohasem szerettünk volna szélsőséges pártokkal együttműködni. Ezen kívül nem tudunk együttműködni olyan pártokkal, amelyek kizárólag azzal foglalkoztak az elmúlt négy évben, hogy destruktív kritikával éljenek a VMSZ minden lépését illetően. Nem hiszem, hogy együtt kellene működni egy olyan párttal például, amely felelőtlen módon támogatja a polgárőrséghez hasonló szervezetek megalakulását. Ezt az elképzelést veszélyes elképzelésnek tartjuk. Ugyanakkor azt sem tudjuk elképzelni, hogy olyan párttal működjünk együtt, amely diszkrimináció vádjával följelentette a Magyar Nemzeti Tanácsot, mert kizárólag magyar egyetemista fiataloknak ad ösztöndíjat, és kizárja a támogatásból a nem magyar nemzetiségűeket. Ha az MNT-ről beszélünk, akkor szerintem egyértelmű, hogy a magukat magyarnak valló fiatalokat kell támogatnia.

Ennek ellenére nem úgy látom, hogy a VMSZ önállóan indul a választásokon, hiszen a programunk definiálási folyamatában mintegy ötszáz civil szervezet képviselőjével egyeztettünk, ezen kívül pedig megbeszéléseket folytattunk a három történelmi egyházunk négy püspökével is.

Számos bírálat érte a VMSZ-t, hogy Magyarország miniszterelnökének a segítségével kampányol.

- Azt gondolom, hogy teljes mértékben érthetetlen, hogy a magyar médiumokban miért merül föl ez a kérdés. Ha a szerb nyelven megjelenő médiumok ezt nem értik, az még elfogadható, de magyar médiumok esetében nem igazán értem a kérdést. A Fidesznek és a VMSZ-nek hosszú évekre visszanyúló stratégiai együttműködése van. Az elmúlt években a Fidesz magas rangú tisztségviselői részt vettek a kampányban. Németh Zsolt is elmondta néhány nappal ezelőtt vajdasági látogatása során, hogy a Fidesznek és a magyar kormánynak az az érdeke, hogy erős magyar érdekképviselet működjön Szerbiában köztársasági, tartományi, és helyi szinteken. Tetszik ez valakinek, vagy nem, jelen pillanatban ezt kizárólag a VMSZ-re történő szavazással lehet a szerbiai politikai palettán biztosítani.

A választások után kivel képzelhető el koalíció, és kit zárnak ki teljes mértékben az együttműködésből?

- Már ebben a pillanatban világos választ lehet adni erre a kérdésre. A VMSZ a Demokrata Párt köré csoportosuló pártokkal működik majd együtt a választásokat követően is. Kizárólag a Demokrata Párt által fémjelzett kormánykoalícióban vagyunk hajlandóak szerepet vállalni. De erre sem vagyunk készen mindenáron. Csak abban az esetben leszünk a kormánykoalíciót alkotó szövetségnek a része, amennyiben a programunk legfontosabb elemeiről megegyezésre tudunk jutni Borisz Tadićtyal, illetve a Demokrata Párttal. Ezek a legfontosabb célkitűzések pedig Vajdaság autonómiájához, a magyar ügyekhez, és a mezőgazdaság megfelelő támogatásához kapcsolódnak.

Teljes mértékben kizárom a választás utáni együttműködést köztársasági, vagy tartományi szinten a Szerb Haladó Párttal. Ugyanakkor, amennyiben a Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt alakít kormányt az elkövetkező időszakban, akkor egészen biztosan a VMSZ ellenzékben fog lenni.

Számítanak-e más nemzetiségűek szavazataira?

- Elsősorban a magyarok szavazataira számítunk, hiszen megmaradunk magyar pártnak, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy annak a normális Szerbiának a képe, amelyet mi fölkínálunk a programunkban, vonzó lehet más nemzetiségűek számára is. Gyakran mondjuk azt, hogy ami jó a vajdasági magyaroknak, az jó a velünk együtt élőknek is. Azt gondoljuk, hogy van reális alapja annak, hogy számítsunk a szerb nemzetiségűek és mások szavazataira is, elsősorban azokéra, akik számára az európai integráció, a vajdasági érdekek, a mezőgazdaság fontosak. A kampányban elég sok szerb nyelvű tévészereplésre van alkalmunk. Németh Zsolt a napokban szerb nyelvű lakossági fórumot tartott Belgrádban mintegy harminc érdeklődő előtt. Úgy gondolom, hogy az üzeneteink eljuthatnak a nem magyarokhoz is.

JERGIĆ JULIANNA

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 15.

09,00 - Szabadka - Interjú a "Politika" napilapnak

10,00 - Szabadka - Beszélgetés az Oktatási Minisztérium Szakmai-pedagógiai felügyeleti és külső értékelési csoportjának munkájáról az intézmény előtt

2026. október 16.

16,35 - Topolya - A közigazgatási, művelődési és oktatási központ megtekintése

17,15 - Pacsér - Utcafórum az Iskola utcában

17,40 - Bácskossuthfalva - A vízvezeték építési munkálatainak megtekintése

17,50 - Bácskossuthfalva - A felújított Mátyás király utca megtekintése

18,00 - Bácskossuthfalva - A VMSZ lakossági fóruma az ECHO-ban

19,30 - Bácskossuthfalva - Interjú a Partizánnak

2026. október 17.

14,30 - Palics - A VMSZ Ifjúsági Fórumának 20. születésnapi ünnepsége

17,00 - Szabadka - 5órai tea Pásztor Bálinttal a Vasutas Helyi Közösségben

2026. október 18.

18,00 - Palics - A VMSZ lakossági fóruma 

2026. október 19.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Hét Nap Plusz podcast felvétele

15,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Palatinus István plébánossal

15,20 - Magyarkanizsa–Törökkanizsa - Hajózás és fórum a Tiszán

16,00 - Törökkanizsa - Találkozó Erős Mihály plébánossal

16,45 - Padé - Utcafórum a Kolping-háznál

17,20 - Csóka - Beszélgetés a Jovan Popović Általános Iskola fejlesztéseiről

17,50 - Csóka - A Móra Ferenc Művelődési Egyesület kerítésének felújítási munkálatainak megtekintése

18,00 - Csóka - A VMSZ lakossági fóruma a Móra Ferenc Művelődési Egyesület székházában

2026. október 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

08,15 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a csütörtöki számban)

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium hamarosan épülő kollégiumának bejárása

18,00 - Csantavér - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 21.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

17,00 - Szabadka - 5órai tea, a vajdasági magyar sajtó képviselőviel, a Városi Könyvtár régi olvasótermében

2026. október 22.

10,00 - Szabadka - Interjú az InfoRádiónak

16,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

17,00 - Szabadka - Az én Vajdaságom fotópályázat díjátadója a Zorka Helyi Közösség épületében

18,00 - A VMSZ kampányzárója 

2026. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

​16,30 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

2026. október 24.

12,00 - Topolya - XIII. Szármafesztivál

2026. október 25.

08,30 - Szabadka - Szavazás

20,00 - Szabadka - Eredményvárás a VMSZ-ben

2026. október 26.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,15 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2026. október 27.

18,00 - Belgrád - Magyarország belgrádi nagykövetségének ünnepi fogadása az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából

2026. október 28.

​17,15 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

2026. október 30.

11,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának harmadik évfordulója alkalmából

15,30 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

17,00 - Szabadka - Megemlékezés Pásztor István halálának harmadik évfordulójára, melynek keretében átadásra kerülnek a Pásztor István-díjak