Módosul a nemzeti tanácsokról szóló törvény

A hatáskörök egyelőre érintetlenek maradnak – Érthetőbbé és pontosabbá válik a jogszabály

A Szerbiai Képviselőház tegnap elkezdte megvitatni a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítási javaslatát. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője felszólalása során a frakció támogatásáról biztosította a képviselőházat. Fontos módosításról van szó, bár év végéig egy újabb és ennél sokkal fontosabb módosítást kell megejteni a nemzeti tanácsokról szóló törvény vonatkozásában, hangsúlyozta Pásztor, hozzátéve, hogy a második módosítás már a nemzeti tanácsok hatásköreit is érinteni fogja.

– Szerbia azok az országok közé tartozik, amelyek felismerik és elismerik a nemzeti kisebbségek kollektív jogait. A nemzeti tanácsokról szóló törvény és a szerb alkotmány értelmében a nemzeti tanácsok a kisebbségek rendkívül fontos szervei, amelyek az érdekérvényesítést teszik lehetővé a kultúra, az oktatás, a hivatalos nyelvhasználat és a tájékoztatás területén. Szeretnék hangot adni abbéli elégedettségemnek, hogy ez a törvényjavaslat lesz a harmadik, amelyet az aktuális összetételű köztársasági parlament elfogad. Ez egyáltalán nem véletlen. Az sem véletlen, hogy Aleksandar Vučić kormányfő expozéjának egy jelentős részét a nemzeti tanácsoknak, illetve a vonatkozó törvény aktuális, valamint következő módosításának szentelte. A VMSZ erre úgy tekint, mint a pártunk és az SZHP közötti koalíciós megállapodás lehető legteljesebb tiszteletben tartására. Úgy vélem, hogy a nemzeti kisebbségek szempontjából pozitív üzenet, hogy a köztársasági parlament hamarosan elfogadja ezt a törvénymódosítást. Azt is remélem, hogy hamarosan megalakul a munkacsoport, amely a még fontosabb módosítások kidolgozásáért lesz felelős – fogalmazott Pásztor.

A nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítása alapos, a jogszabály mintegy 140 szakaszából majdnem hetvenet érint. Amit viszont nem érint, azok a nemzeti tanácsok hatáskörei.

A módosítások négy csoportba sorolhatóak: az első csoport a nemzeti tanácsok általános jogállására, a második a külön választói névjegyzékre és a szavazati jogra, a harmadik a nemzeti tanácsok regisztrációjára és feloszlatására, a negyedik csoport pedig a választások lebonyolítására vonatkozik. Mint ahogyan azt dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a törvénymódosítást előkészítő közel húsztagú szakértői munkacsoport tagja lapunknak nyilatkozva korábban elmondta: ezeken a területeken markáns változások mennek végbe. A változások java része a törvény szövegének pontosítását, érthetőbbé tételét szolgálják.

A tizenkilenc nemzeti tanács négy évvel ezelőtti megválasztása, megalakulása és munkája során számtalan tapasztalat halmozódott fel. Ezekből kiderült, hogy a törvényes rendelkezések egy része hiányos, nem ad választ bizonyos életszerű kérdésekre és nehezen értelmezhető. A nemzeti tanácsok jogállásával kapcsolatban a törvénymódosítás szövege pontosítja azokat a kérdéseket, hogy a tanácsok hogyan tartják meg alakuló ülésüket, hogyan és milyen periódusban kell az alakuló ülést követően megválasztani az elnököt, hogyan történik a regisztráció, milyen határidőkön belül kell a nemzeti tanácsok nyilvántartásába bejegyezni a változásokat, ki miért felelős ebben a vonatkozásban, mik a következményei annak, ha ebben az eljárásban szabálytalanságok történnek.

Egy nemzeti közösség nemzeti tanácsát a jövőben törölhetik a nyilvántartóból. Erre abban az esetben lesz lehetőség, ha adott nemzeti közösségből senki nem kezdeményez választást, ha nem állít jelölteket, vagy megfelelő számú jelöltet a választásokon.

A névjegyzékre vonatkozólag is jelentős változásokra számíthatunk: erősödni fog a névjegyzék hivatalos nyilvántartás jellege. A külön választói névjegyzék az eddigiekhez képest még egy fokkal komolyabb nyilvántartás lesz. Olyan kérdésekkel is foglalkozik a módosítás, mint az adatok folyamatos frissítése, az, hogy ez kinek a feladata. Ennek köszönhetően a jövőben feltehetőleg nem történhet meg, hogy ha mondjuk, valaki másik lakcímre költözik, akkor az új önkormányzatban nem vezetik át automatikusan a magyar vagy bármelyik másik választói névjegyzékbe. A módosított rendelkezések értelmében nemcsak a közvetlen választás esetében feltétel a külön választói névjegyzéken való szereplés, hanem az elektori választások esetében is: az elektorok csak azok közül kerülhetnek ki, akik rajta vannak a névjegyzéken, és csakis azok támogathatják az elektorok jelölését, akik szintén teljesítik ezt a feltételt.

A nemzeti tanácsi választásokkal kapcsolatban talán az lesz a leglényegesebb változás, hogy azokat a jövőben az országos választási bizottság fogja bonyolítani. Mint azt Korhecz korábban megjegyezte: „Ez kiváló megoldás, hiszen a Köztársasági Választási Bizottság minden szempontból hétpróbás, nagyon jól felkészült szervezet, amely garancia a nemzeti tanácsi választások, valamint maguk a nemzeti tanácsok presztízsének a növekedésére, valamint arra, hogy a választások a jogbiztonság elveivel összhangban fognak zajlani.”

A törvénymódosítás kidolgozásakor arról is vita folyt a munkacsoportban, hogy talán korlátozni kellene a politikai pártok részvételét a nemzeti tanácsi választásokon. A szakértők végül úgy döntöttek, hogy csak az úgynevezett polgári pártok nem vehetnek részt a választásokon, adott nemzeti közösségek politikai csoportosulásai viszont igen.

A nemzeti tanácsok belső szervezetét érintő egyik legfontosabb módosítás értelmében a jövőben a nemzeti tanácsok végrehajtó szervei – az MNT esetében ez a Közigazgatási Hivatal – kizárólag a nemzeti tanácsok tagjaiból állhatnak fel. Ez nem azt jelenti, hogy a végrehajtó szervben nem alkalmazhatnak hivatalnokokat vagy egyéb alkalmazottakat, ám a döntéshozatalban ők nem vehetnek részt. Ezek a változások csak a 2014-es választások után lépnek hatályba, vagyis a nemzeti tanácsoknak nem kell megbolygatniuk struktúrájukat a törvénymódosítás elfogadását követően.

P.E.

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából