Látványos változások Szabadka új városvezetésének munkájában

Dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke összegezte az első 100 nap eredményeit

Vasárnap volt pontosan 100 napja, hogy megalakult az új összetételű önkormányzati vezetés Szabadkán. A demokratikus rendszerekben szokás, hogy a választóknak elszámolnak az eredményekkel az első 100 nap után, mondta dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, aki sajtótájékoztatón foglalta össze, hogy milyen eredményeket sikerült elérniük augusztus óta.

A Vajdasági Magyar Szövetség Szabadkán, az önkormányzati választásokon 17131 szavazatot kapott, ezzel megduplázta mandátumszámát, emlékeztetett a képviselő-testület elnöke. A komolyabb mandátumszámmal eredményesebb lehet a VMSZ érdekképviselete is.

Látványos változásra került sor stílusban, lendületben, tartalomban is, mondta Pásztor Bálint.

- Már az elején elmondtam, hogy ez a vezetés nem a kontinuitást szolgálja az előző városvezetéssel. Úgy érzem, hogy jónak mondható az együttműködés a polgármesterrel, a városi tanács tagjaival, a végrehajtó hatalommal. Mindannyian közösen dolgozunk annak érdekében, hogy Szabadka egy élhető város legyen. Természetesen vannak ügyek, amelyekben különböző hangsúlyok alapján politizálunk, de ez a polgárok érdekeit egy pillanatra sem sodorja veszélybe. Úgy érzem, hogy egységes csapatként működik a városvezetés.

Az is újdonság az előző évek gyakorlatához képest, hogy a városvezetési ajtaja folyamatosan nyitva áll, s nemcsak a nagyprojektumokkal foglalkoznak, hanem a polgárok is hozzájuk fordulhatnak, s egyedi ügyeket is megoldanak, hívta fel rá a figyelmet a képviselő-testületi elnök.

- Egy polgárbarát városvezetésnek az a feladata, hogy elérhető legyen a lakosság számára, s olyan ügyekben is kötelesek vagyunk eljárni, amelyek esetleg egy háztartást, egy fél utcát, egy városrészt érintenek. A VMSZ házhoz megy akciónk keretében pártunk 21 alkalommal 30 helyi közösség polgárait kereste fel, 400 problémát sikerült feltárnunk, s ezeknek a problémáknak a megoldása képezi az első számú feladatunkat. Meghatároztuk a stratégiai prioritásokat, célkitűzéseket.

Ami a költségvetést illeti, volt egy pótköltségvetés, illetve folyamatban vannak az utolsó lépései a jövő évi költségvetés kidolgozásának, ismertette Pásztor Bálint.

- Az alapvető célkitűzéseket sikerült teljesíteni. Nem került veszélybe a város működése, az intézményrendszer, a közvállalatok munkája annak ellenére sem, hogy nagyon komoly gondoknak nézünk elébe a járvány miatt. A teljes városvezetés és annak VMSZ-es része is hozzájárult a takarékos gazdálkodáshoz. Befejeztük a nyáron elindul beruházásokat, a csantavéri parkolók kiépítését, a hajdújárási Boris Kidrič utca aszfaltozását. A radanováci Ókér utca is kiépült, a Tölgyfa utcában lefektették a vízvezetékrendszert, az útburkolat befejezése pedig december első napjaiban várható. Ezek a beruházások összesen 40 millió dinárt emésztettek fel.

Mart aszfalttal javítottuk a közlekedési lehetőségeket 3500 méter útszakaszon Hajdújáráson, Kelebián, Királyhalmon, Csantavéren és Újfaluban.

- További 1450 méter hosszúságban javítjuk az útburkolatokat mart aszfalttal még a tél beállta előtt Makkhetesen, a Zorka és a Vasutas helyi közösségek területén. Felújítottuk a nagyon rossz állapotban lévő Mičurin utcát, a Bajai úti temetőnél és várható a forgalom egyirányúsítása a temető közelsége, s a polgárok biztonsága miatt.

- Két olyan beruházást is említenék, amelyek köztársasági eszközökből valósulnak, illetve valósultak meg. Az egyik a felüljáró építése az Y-ágnál, ami előrehaladott állapotban van, de a másik felüljáró megépítésére is betervezte a kormány az eszközöket a jövő évi köztársasági költségvetésben. Ezen kívül fel lett újítva a Szabadka-Zenta vasútvonal és megindult a közlekedés 80 km/h sebességgel. Száz év után volt komolyabb beruházás ezen a szakaszon, amelynek értéke 15 millió euró volt.

A Harambašić utcában befejezéséhez közeledik a szennyvízhálózat kiépítése. A napokban elkezdődik a vízvezeték építése a Maribor utcában, ez is egy régi ígéret volt. A gázművek 10 km hosszúságban fektetett le gázvezetéket Palicson, Sándorban, a városközpontban és a Zorka HK területén.

- A nyár folyamán kihelyezett okos buszmegállók esetében sikerült háromnyelvesíteni a feliratokat, hisz a számunkra a szerb, a magyar és a horvát nyelv használata prioritás. A 2020-ban jóváhagyott két IPA pályázat, az Opti-bike 2 és az Infotrans helyet kapott a 2021-es költségvetésben és a megvalósulásuk a terv szerint halad. Az egyedi problémák is prioritást jelentenek. Az utóbbiak közül megemlíteném a Thurzó Lajos utcában az esővíz elvezetésének megoldását.

A közbiztonság, a környezetvédelem területéről is vannak eredmények.

- Egyrészt hatalmas öröm az, hogy miután beszéltünk Vučić elnök úrral a koalíciós szerződés aláírása alkalmával, a rendőrség rendszeresen elszállítja a migránsokat Szabadkáról is. Ilyen akciók korábban nem voltak. Én pontosan tudom, hogy ezek az emberek visszaszivárognak, de hatalmas előrelépésnek tartom, hogy az államvezetés szembe néz ezzel a problémával, s konkrét lépéseket tesz a lakosok biztonsága érdekében.

A környezetvédelem terén folyamatosak a tárgyalások a palicsi, hajdújárási és ludasi olajfúrások ügyében, mondta Pásztor Bálint, majd hozzátette:

- Az egészségügy tekintetében a magyar kormány jóvoltából 8 ezer maszk került szétosztásra a városházán, illetve lélegeztető gépek és betegfigyelő monitorok kerültek a szabadkai kórházba is. Ezt azért hangsúlyozom, mert különböző hírek keltek szárnyra arra vonatkozóan, hogy honnan is származik ez az adomány. Ezt az adományt Magyarország Kormánya küldte.

Az oktatás területén sikerült elérni, hogy a Széchenyi Általános Iskolában ne legyen tagozat összevonás, illetve megnyíltak Csantavéren az új napközi tagozatok.

- Visszakerült a helyére Kosztolányi Dezső előzőleg megrongált mellszobra a gimnázium melletti parkba, s elkezdődött a régi szabadkai értékek számba vétele, azok megőrzése, régi szabadkaiak hagyatékának ápolása, mivel ez a feladatkör elhanyagolásra került az elmúlt években. Vermes Lajosra, Ivan Sarićra, Lazar Mamužićra, Székely Tiborra, Lifka Sándorra és természetesen Bíró Károlyra gondolok, akinek a szobrát remélem, hogy jövő tavaszra fel tudjuk állítani.

- Ami a VKT munkáját illeti, 3 rendes, 1 rendkívüli és 1 ünnepi ülést tartottunk ebben a mandátumban. Én ezt jó dinamikának tartom. A következő ülésre december 3-án kerül sor és bízom abban, hogy a költségvetés is karácsony előtt elfogadásra kerül.

Újságírói kérdésre, hogy a rendkívüli helyzet szabadkai bevezetése a gyakorlatban mit jelent, Pásztor Bálint elmondta, hogy már eddig is olyan szigorú intézkedések voltak érvényben, hogy ez most újabb szigorítást nem jelent, csak lehetővé teszi a komolyabb ellenőrzéseket, hogy betartják-e a polgárok az intézkedéseket. Pásztor Bálint arra kér mindenkit, hogy tartsák be az egészségügyi rendeleteket.

NÉMETH ERNŐ

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)