Külvárosi helyi közösségeket fejlesztenek Szabadkán
A járvány okozta nehézségek ellenére sem állítják le a szabadkai fejlesztéseket, jelentette ki dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke, aki szerda délelőtt Újhelyi Ákos köztársasági parlamenti képviselő és munkatársai társaságában ellátogatott két helyi közösségbe.
A Vasutas Helyi Közösségben megtekintette a Tölgyfa utcát, ahol kicserélték, valamint bővítették a korszerűtlen, elavult ivóvíz-vezetéket és kiaszfaltozták az utcát teljes hosszában. Makkhetesen ugyanakkor a Torda utca és Jovan Dučić utca járhatóságát javították. A Vajdasági Magyar Szövetség legfőbb célkitűzése, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítson a város lakosai számára, ezért az infrastrukturális fejlesztéseket folytatják, jelentette ki dr. Pásztor Bálint.
A városi képviselő-testület elnöke elmondta, hogy Makkhetesen a Jovan Dučić utcát mart aszfalttal szórták le, s tették járhatóvá ismét, ami nagyban megkönnyíti az ott lévő tizenegynéhány ház lakóinak életét. Hasonló munkálatok voltak a Torda utcában is. A mart aszfaltot a Szerbia Útjai közvállalat biztosította, a munkálatokhoz szükséges pénzt pedig a város. Hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban tíz helyi közösségben több tíz utcát szórtak le mart aszfalttal.
Nagyobb beruházások voltak a Vasutas Helyi Közösségben. A Tölgyfa utca egyrészt aszfaltburkolatot kapott, ami nagyon jelentős, mert ezzel sikerül tehermentesíteni a forgalmat a környező utcákban, másrészt az ivóvízhálózatot is korszerűsítették.
Mészáros Klaudió, a helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy habár a Vasutastelep mindössze 2 kilométernyire fekszik Szabadka központjától, nagy az infrastrukturális lemaradás. Egyike a város azon részeinek, ahol az elmúlt években a legkevesebb volt a beruházás. Például ekkora mértékű aszfaltozás legalább már hét éve nem történt. Ennek ellenére derűlátó. Szavai szerint mivel a Vajdasági Magyar Szövetség jobban pozicionálódott a városban, az önkormányzatban és a helyi közösségben is, így több invesztíció érkezhet ebbe a városrészbe is.
A munkálatok 11 millió dinárt emésztettek fel, mondta dr. Pásztor Bálint, aki elmondta, hogy több köztársasági minisztériumnak is vannak nyitott pályázatai. A helyi közösségekben élők igényeit szem előtt tartva próbálnak hasonló kisebb beruházásokat elvégezni, hogy Szabadka előrehaladjon, s a lakosságnak megfelelőbb életkörülményeket teremtsenek.
Pásztor Bálint ugyanakkor elmondta azt is, hogy az elmúlt napokban Belgrádban tárgyaltak az illetékes minisztérium képviselőivel. Azt szeretnék elérni, hogy a Városok a fókuszban elnevezésű pályázat révén eszközökhöz jussanak a Városi Könyvtár épületének a felújításához.
Mint ismeretes a közelmúltban leomlott a műemléképület homlokzatát díszítő atlasz egyik karja. A felújítás és a restaurálás komoly befektetést igényel. Ugyanakkor az idegenforgalmi minisztérium aktuális pályázatain palicsi fejlesztésekkel szeretnének részt venni.
NÉMETH ERNŐ