Közösségi mérföldkövek

Dr. Pásztor Bálint a nemzeti összefogásról, a kúlai választási realitásokról és a szabadkai színjátszás méltatlan évtizedeinek lezárásáról

A Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorának vendégeként nyújtott átfogó és mélyreható elemzést a vajdasági magyarságot érintő legégetőbb politikai és kulturális kérdésekről kedden dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Az interjú során a pártelnök világossá tette: a VMSZ teljes politikai és szervezeti eszköztárával támogatja Orbán Viktor újraválasztását a közelgő, április 12-én esedékes magyarországi országgyűlési választásokon. Állást foglalt a kúlai választási koalíciót ért támadások és az aktuális kulturális kérdések kapcsán is.

Hangsúlyozva Budapest és a vajdasági magyar közösség közötti értékrendbeli és stratégiai szövetség megkérdőjelezhetetlenségét, a VMSZ elnöke rávilágított arra, hogy a pártot és Magyarország jelenlegi nemzeti kormányát szoros elvi közösség fűzi össze. Meglátása szerint az elmúlt tizenhat esztendő kormányzati tevékenysége egyértelmű és megcáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy az Orbán-kormány milyen jelentős és áldozatos munkát végzett a külhoni magyar nemzetrészek, köztük kiemelten a vajdasági közösség megmaradása és gyarapodása érdekében.

Dr. Pásztor Bálint kiemelte, hogy a VMSZ aktív szerepet vállal az anyaországi kampányban is, amelynek keretében számos prominens magyarországi Fidesz–KDNP-s politikus látogat majd el vajdasági településekre. Ennek a nemzetpolitikai látogatássorozatnak az egyik kiemelkedő állomása lesz március 15-e, amikor is a nemzeti ünnep alkalmából Szabadkán, a Jadran színpadon Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter képviseli majd a magyar kormányt. A pártelnök hangsúlyozta, hogy a hetekben több nagyszabású rendezvényt is tartanak, amelyeken részben anyaországi vendégek, részben a VMSZ tisztségviselői szólalnak fel, buzdítva a polgárokat a közös cselekvésre és a választásokon való részvételre, annak érdekében, hogy a nemzetstratégiai folytonosság a következő négy évben is megvalósuljon, Orbán Viktor maradjon Magyarország miniszterelnöke.

EGYSZERŰ RIOGATÁS?

Az interjú egy másik fajsúlyos témája a nyugat-bácskai Kúlán március 29-én megtartandó önkormányzati választás volt. Ebben a körzetben a VMSZ nem önálló listával, hanem az „Aleksandar Vučić – Kúla a családunk” elnevezésű széles körű koalíció részeként indul. A közös listán a Szerb Haladó Párton kívül helyet kapott a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Radikális Párt, valamint a Szerbek Közössége szervezet is.

A felvetésre, miszerint ez a fajta koalíciós felállás esetleg elriaszthatja a magyar szavazók egy részét, dr. Pásztor Bálint reakciójában kijelentette, hogy a VMSZ részéről nem fogadták kitörő örömmel a radikálisokkal való közös szereplést. Hangsúlyozta: a Szerb Haladó Pártnak joga van megválasztani a partnereit, ahogy a VMSZ-szel is megállapodást kötöttek. A politikus élesen kritizálta az ellenzék azon törekvéseit, amelyek a kilencvenes évek eseményeivel és Vojislav Šešelj alakjával igyekeznek félelmet kelteni a lakosságban. Leszögezte: a VMSZ véleménye nem változott meg Šešeljről, akit elítélt háborús bűnösként tartanak számon. Ugyanakkor Pásztor élt a „fogatlan oroszlán” hasonlattal, jelezve, hogy a jelenlegi politikai súlyát tekintve a radikális vezető már nem jelent valós veszélyt, és a vele való riogatást csupán korrektnek nem nevezhető politikai marketingfogásnak tartja az ellenlábasok részéről.

KULTURÁLIS PEZSGÉS

A politikai diskurzus mellett a VMSZ elnöke nagy hangsúlyt fektetett a közösségépítő kulturális események értékelésére is. Kiemelte, hogy az elmúlt hetek rendezvényei – köztük az „Ember maradj – az Ákos-sztori” című film, a „Magyar menyegző” vetítései, valamint Mága Zoltán nagyszabású koncertjei – minden várakozást felülmúló érdeklődést váltottak ki, hiszen összesen több mint tízezer vajdasági magyar vett részt rajtuk. Különös tisztelettel és elismeréssel adózott a Szabadkai Népszínház művészei előtt.

Rámutatott arra a méltatlan és gyakran embertelen helyzetre, amelyben a magyar és a szerb társulat tagjainak évekig részük volt: a színészek pályafutásuk jelentős részét egy régi csipkegyár falai között, nem megfelelő körülmények között zajló próbákkal töltötték. A politikus szerint lenyűgöző teljesítmény, hogy ezen nehézségek ellenére a társulatok számos hazai és nemzetközi díjat hoztak haza a városnak.

A VMSZ elnöke nagy elégedettséggel szólt az új színházépület átadásáról, amely immár európai szintű, modern színpadtechnikával várja a művészeket és a közönséget. Végre olyan környezetben zajlanak az előadások és a próbafolyamatok, amely méltó a szabadkai színjátszás rangjához és történelmi örökségéhez – emelte ki.

V-ÁR

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában