Kiválósági ösztöndíjak kiváló hallgatóknak

A Várady kiválósági ösztöndíjat 110-en nyerték el, 40-en részesültek az oklevelek honosítási költségeinek visszatérítésére vonatkozó támogatásban

Ma az újvidéki Európa Kollégiumban került sor a Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az oklevelek honosítási költségeinek visszatérítésére vonatkozó támogatási szerződések aláírási ünnepségére. A Várady Ösztöndíjpályázatot a Magyar Nemzeti Tanács 2013 óta hirdeti meg, s idén 103 mesteri és 7 doktori ösztöndíjas hallgató részesül támogatásban. A honosítási költségek visszatérítését 2008 és 2014 között a Szekeres László Alapítványon keresztül valósították meg, majd 2015-től a Magyar Nemzeti Tanáccsal kötnek szerződést a pályázók. Kezdetben évi egy pályázati kiírás volt a jellemző, de 2022-ben ezen is változtattak, és így már két körben pályázhatnak a jelentkezők, ezzel felgyorsítva a nyertesek részére történő kifizetést. Most 40-en részesülnek támogatásban.

– Egy adományom alapján alakult ez az ösztöndíj, ennek talán tizennyolc éve, amikor százezer dollárt ajánlottam fel erre a célra. A motiváció az volt, hogy segítsem a vajdasági magyar értelmiség fennmaradását, hogy létezzen egy szabadon gondolkodó értelmiség. Később csatlakoztak más adományozók is, és a magyar állam is, így sikerült ezt fenntartani. Nagyon fontos, hogy tegyünk a kisebbségért, harcolni kell érte – közölte dr. Várady Tibor, az ösztöndíj alapítója és névadója. Beszédet mondott  Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is. Az esemányen a vajdasági magyar közélet több képviselője is jelen volt.

– A Magyar Nemzeti Tanács rendkívül fontosnak tartja azt, hogy a vajdasági magyar fiatalok itthon tanuljanak tovább. A Várady Tibor professzor úr által alapított ösztöndíj már a 2010-es évek első felében kezdetét vette, és nagy sikerrel működött. Az elmúlt időszakban folyamatosan kiosztásra került, amelyet nemcsak ebből az alapból finanszíroznak, és Magyarország Kormánya, a Bethlen Gábor Alap közvetítésével, valamint a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében osztanak ki – mondta Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.

–  Az elmúlt időszakban számos tudományterületre kiterjedt ennek a támogatása. Nagyon sokan érkeznek a Bölcsészettudományi Karról és a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karról, illetve más szabadkai és újvidéki felsőoktatási intézményből is. Azt kell, hogy mondjuk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács, mint a vajdasági magyar kulturális perszonális autonómia letéteményese, rendkívül fontosnak tartja az oktatás fejlesztését, azon belül is különösen fontosnak az egyetemisták támogatását, ez az elmúlt időszakban az adatok alapján egyértelműen látszik, és az elkövetkezőkben is prioritásnak tekinti – emelte ki Hugyik Richárd.

– Először is szeretnék köszönetet mondani Várady Tibor akadémikusnak azért az önzetlen felajánlásért, amit annak idején tett. Megérdemli, hogy sokat beszéljünk erről az adományról, hiszen ő a közösségünknek nem csak évtizedek óta tanítója, de mecénása is, ugyanis ő a saját vagyonából százezer dollárt ajánlott fel annak érdekében, hogy a mesterhallgatók és a doktoranduszok itthoni boldogulását, versenyképességének növelését, értelmiségivé válását támogassa. A mecenatúra egy olyan fogalom, amely a mai világban már enyhén szólva kikopóban van, ezért kell ezt a tényt mindig megismételni, és ezért kell Várady úrnak köszönetet mondani, így a támogatások a lehető legjobb helyre jutnak. Ehhez később más magánszemélyek és Magyarország Kormánya is csatlakozott, épp ezért van az, hogy ilyen hosszú időn keresztül a Magyar Nemzeti Tanács fenn tudja tartani ezt a programot. Azt pedig, hogy ez egy életerős közösség, mi sem bizonyítja jobban, hogy most is száztíz mesteri és doktori tanulmányait folytató hallgatóval tud a Magyar Nemzeti Tanács szerződést kötni, ennek az önzetlen felajánlásnak köszönhetően. Mindenki a nehezebb utat választotta, aki itt ül, hiszen azt követően, hogy elvégezzük az általános iskolát, a középiskolát, esetleg az egyetemet, hátra lehetne dőlni, és azt mondani, hogy ennyi épp elég volt az iskolapadból, de akik itt ülnek, legalább még a mestertanulmányokat elvégzik, de vannak olyanok is, akik doktori tanulmányokat folytatnak, és azt követően is képzik magukat. Vannak olyanok is, akik azért választották a nehezebb utat, mert azt követően, hogy valamikor elmentek a szülőföldjükről, és külföldön, elsősorban Magyarországon szereztek oklevelet, mégis úgy döntöttek, hogy hazajönnek, honosítják az oklevelüket és itthon állnak munkába, itthon lesznek ennek a közösségnek a részei. Ezért szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki részt vett a Magyar Nemzeti Tanács pályázatán, és így vagy úgy, de a nehezebb utat választotta. Minden, amit teszünk, annak érdekében tesszük, hogy ez a közösség fenn tudjon maradni és fejlődhessen, akkor is, amikor új gazdaságfejlesztési programot dolgozunk ki, és akkor is, amikor az oktatáspolitikának különböző intézkedéseit valósítjuk meg általában a Magyar Nemzeti Tanács képében – osztotta meg gondolatait dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

VB

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása