Kishegyes: Falugyűlés a közbiztonságról

Falugyűlést tartottak tegnap Kishegyesen a megromlott közbiztonság témájára. Az elmúlt időszakban elloptak egy értékes köztéri bronzszobrot, szinte mindennapossá váltak a kisebb – nagyobb lopások, de súlyos bűncselekmény is történt a faluban, ezért a polgárok egyre inkább aggódnak saját és a vagyonuk biztonsága miatt. Több mint száz polgár jelent meg, hogy a tűzoltóotthon nagytermében – ahova sajnos nem is fért be mindenki – meghallgassa az illetékeseket és elmondja véleményét. Az összejövetelt a helyi közösség hívta össze, a polgárok kezdeményezésére. Jelen volt Pásztor Bálint parlamenti képviselő, dr. Bíró István tartományi képviselő, dr. Celluska Frindik Erzsébet községi elnök, Marko Rovčanin a képviselő testület elnöke, ifj. Juhász Bálint a helyi közösség tanácselnöke és a belügyi titkárság képviseletében Dejan Živaljević, a fővárosi központi igazgatóság osztályvezetője, Vojin Kojić, a szabadkai rendőrség osztályvezetője, valamint Kovács Zoltán, a kishegyesi rendőrállomás parancsnokhelyettese. A belügyi titkárság képviselői elmondták, az előirányzott rendőrlétszám nem teljes a körzet területén, ezért a jövőben meggyorsítják az állomány létszámának feltöltését, megerősítik a járőrözést, fokozzák az ellenőrzést a község mindhárom településén. A polgárokat arra szólították fel, hogy ne mulasszák el jelenteni a gyanús eseteket, lopásokat, erőszakos cselekedeteket, hiszen ha nem értesítik az illetékes szerveket, akkor nem tudnak eljárni. Kojić a statisztikákról elmondta, adataik szerint nem lehet azt mondani, hogy jelentősen romlott volna a biztonsági helyzet, de lehet, hogy a lakosság valóban nem jelentett be minden lopást, ezért arra kért mindenkit, hogy a jövőben ezt tegyék meg. Súlyos bűncselekménynek minősülő eset három történt a faluban, ebből két esetben már elfogták a tetteseket. Egyben felszólította a magyar fiatalokat, hogy menjenek rendőriskolába, mert csak akkor válik lehetővé magyarul beszélő szolgálatosokkal feltölteni az állományt.

Az összejövetel további részében a köztéri kamerák felszerelése, a mezőőrszolgálat megerősítése, a fokozott rendőri jelenlét és az egymás közötti segítségnyújtás merült fel mint lehetséges jövőbeni megoldás. Juhász Bálint, a helyi közösség tanácselnöke úgy vélte, a megoldások akkor születhetnek meg, ha az érintett felek a kölcsönös bizalom jegyében közösen tevékenykednek a helyzet javítása érdekében.

Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő elmondta, sajnos nem Kishegyes az egyedüli település, ahol gondok vannak a közbiztonsággal. Az általa vezetett képviselői csoport indítványozta, hogy az 5 ezer dinár alatti lopások esetében szabálysértés elkövetésében az állam hivatalból indítson eljárást és a szabálysértési eljárás végén az elkövetők komoly börtön-, vagy pénzbüntetésre legyenek ítélhetők. 30 ezer dinár, vagy 60 nap börtön áll a VMSZ javaslatában, ami a legsúlyosabb büntetés, amit szabálysértés elkövetéséért kiróhat az állam. A képviselő véleménye szerint a lopások elleni zéró tolerancia akár két hónapon belül törvényerejűvé válhat.

A lakosság nagy hányada jogos félelmének adott hangot, a jelenlegi állapot pedig tarthatatlan, mondta el dr. Bíró István a fórumon, míg dr. Celluska Frindik Erzsébet azt is hozzátette, a rendőrség képviselői és az önkormányzat folyamatos kapcsolatot tart fenn egymással, az önkormányzat lehetőségeihez mérten a jövőben segíti majd a belügyi szervek munkáját. A lehetséges megoldásokat vizsgálva az összejövetelen felmerült még a mezőőr szolgálat bővítésének lehetősége, amely a jövőben a falu területén is ügyeletet vezetne be.

Rápóti Zsolt szervezésében a kishegyesiek egy csoportja úgynevezett “egészségügyi sétákat” kezdeményezett a faluban, azzal a céllal, hogy az éjszakai órákban kisebb csoportokban sétálva megfigyeljék az utcákat és gyanús történések esetén értesítsék a rendőrséget. Rápóti az összejövetelen, majd azt követően az újságíróknak is elmondta, nincsenek megelégedve a rendőrség munkájával, de nem hibáztathatóak, mert kicsi a létszám és elavult a felszerelés. A politikusok viszont szerinte eddig néma szemlélői voltak csupán az eseményeknek. Az egészségügyi séták folytatását helyezte kilátásba, a néhány fős csoportok mindegyike a tervei szerint három-három utcát figyelne meg, gyanú esetén pedig értesítenék a rendőrséget.

tp.

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​