Kik lesznek a VMSZ polgármesterei?

A június 2-ai önkormányzati választás után kik lesznek a polgármesterek azokban az önkormányzatokban, ahol a VMSZ szerzi meg a kellő többséget? — tettük fel a kérdést dr. Pásztor Bálintnak, a VMSZ elnökének, aki emellett szabadkai polgármesterjelöltként a helyi célokat, valamint a meglehetősen rövid, ám nagyon intenzív kampányidőszakot is összegezte lapunknak.

— Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség önkormányzati listája reprezentatív, a lakosság összetételét és struktúráját tükrözi. A célunk az volt, hogy ne maradjon ki egyetlen jelentősebb közösség sem, így többek között Csantavérről, Bajmokról, Királyhalomról, Ludasról, Hajdújárásról és Kelebiáról is lesz képviselője a VMSZ-nek. Arra is odafigyeltünk, hogy a lista tagjai különböző háttérrel és foglalkozással rendelkezzenek, így helyet kaptak rajta egyetemi tanárok, mezőgazdasági termelők, mérnökök, vállalkozók, sportolók, tanárok, orvosok, valamint háztartásbeliek is. Nem volt szempont, de a 67 jelöltnek a kétharmada legalább egyetemi végzettséggel rendelkezik, emellett olyan személyek is szerepelnek a listán, akiket nem a politika világából ismerünk, de mivel önkormányzati választásról van szó, fontos, hogy legyenek sportolók, valamint a civil szféra kiemelkedő tagjai is.

* Milyen terveket vázolt fel a VMSZ Szabadkán a következő négy évben a város fejlődése érdekében?

— Összetett az önkormányzati politizálás, mert egyrészt meg kell védeni a város kulturális örökségét, másrészt az embereknek biztosítani kell az alapvető feltételeket, mint amilyen a vízvezeték, a kanalizáció, a járható utcák, az aszfalt. E tekintetben is voltak sikereink az elmúlt négy évben, és ügyeltünk arra, hogy minden településen és városrészen történjenek fejlesztések, de ezek kisebb mértékűek voltak, mint ahogy szerettük volna. Ennek ellenére rengeteg eredményt lehetne helyi közösségenként felsorolni. Ami a terveket illeti, a vízművek hamarosan felszabadul egy éves szinten 200 millió dináros hiteltől, amely összeget a következő évtől konkrét beruházásokra tud fordítani, emellett elindul a Tiszta Szerbia program, melynek keretében 110 kilométer csatornahálózat épül ki, Csantavéren és Bajmokon pedig egy-egy víztisztító. A királyhalmi, ludasi, hajdújárási és noszai vízvezetéket is szeretnénk kiépíteni, amiről viszont tudni kell, hogy mindez nagyjából 5000 embert érint, és 20 millió eurós beruházás. Tehát nem az van, hogy a VMSZ ezt eddig nem tartotta fontosnak, hanem eszközöket kell biztosítani, mert ehhez a városi költségvetés nem elegendő. Legutóbb, amikor Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban járt, és találkoztunk, akkor arról beszéltünk, hogy a két ország stratégiai együttműködésének az eredményeképpen ezt a projektumot például lehetne-e ebből a stratégiai alapból pénzelni.

* Szabadkán ön a VMSZ polgármesterjelöltje. Ha a választási eredmények lehetővé teszik, elvállalja-e ezt a tisztséget?

— Négy évvel ezelőtt sikerült megduplázni az önkormányzati képviselőink számát 11-ről 22-re. Bízom abban, hogy most még jobb eredményt fogunk elérni, és hogy a szabadkaiak méltányolják majd azt a munkát, amelyet a város épített örökségének a megőrzéséért, Palics fejlesztéséért, illetve az összes helyi közösség fejlesztési elképzeléseinek a megvalósításáért tettünk az elmúlt négy évben. Mi a VMSZ-ben meg szoktuk mondani, hogy kik a polgármesterjelöltek, annak ellenére, hogy nincs ilyen törvényes kötelezettség, mert azt gondoljuk, hogy a választóknak jogukban áll tudni, kire szavaznak. Ahogy négy évvel ezelőtt, úgy most is, amennyiben győzünk, akkor abban az esetben vállalnám a polgármesteri tisztséggel járó kihívásokat, illetve feladatokat. Ez akkor azt eredményezné, hogy le kellene mondanom a köztársasági képviselői mandátumról, mert ez a két tisztség jogi értelemben összeférhetetlen.

* Tehát a VMSZ nem titkolja, hogy egy-egy önkormányzatban ki a polgármesterjelölt. Szabadkára vonatkozóan ezt megválaszolta, de a többi magyar érdekeltségű önkormányzattal, Magyarkanizsával, Topolyával és Zentával kapcsolatban mit lehet tudni? Továbbá milyen tervei vannak a pártnak személyi kérdések tekintetében Adán és Kishegyesen, ahol korábban nem a VMSZ adta a polgármestert?

— Magyarkanizsán Fejsztámer Róbert, Topolyán pedig Szatmári Adrián maradna a polgármester. Zentán váltásra kerül sor, mivel Czegledi Rudolf mostani polgármester, ahogyan Kern Imre Szabadka alpolgármestere is, nyugdíjba vonul a mandátumot követően. Zentán egy erős, jelentősen megfiatalított csapattal indulunk a választáson, Burány Hajnalka a listavezető, aki jelenleg tartományi képviselő, Sztantity Szebasztián szerepel a lista második helyén. Ez a kampány világossá tette, hogy Burány Hajnalka a VMSZ polgármesterjelöltje Zentán, de az is egyértelmű, hogy csapat van mögötte, és csapatként fog működni az önkormányzati vezetés, ha a VMSZ győz. Adáról is azt tudom elmondani, amit Zentáról, hogy egy fiatal és sikeres csapat szerepel a lista első részében. Nagyon örülök annak, hogy Tóth Tamás, a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületének elnöke igent mondott arra, hogy a lista második helyén legyen. Tóbiás József a listavezető, és ha a VMSZ nyer, akkor ő lesz a polgármester, azzal, hogy Adán is csapattal képzeljük el az önkormányzat működését. Úgy gondolom, hogy húsz év után eljött az ideje annak, hogy Adán újra VMSZ-es legyen a polgármester. Az is biztos, hogy Adának, Moholnak, Törökfalunak az lenne az érdeke, és az szolgálná a fejlesztéseket, illetve a megosztottságoknak a lebontását, ha a VMSZ tudna polgármestert adni. Kishegyesen Juhász Bálint a listavezető, és ha nem ő lenne a tartományi parlament elnöke, akkor nyilván ő lenne a polgármesterjelölt, mint ahogyan volt négy évvel ezelőtt is. Értelemszerűen nem fog lemondani erről a tisztségről. Kishegyesen legutóbb 36 szavazattal veszítettünk, most bízom abban, hogy nyerni tudunk, és ha ez bekövetkezik, akkor megbeszéljük, hogy a lista elején szereplők közül ki lesz a község első embere.

* Ezúttal csupán négy hétig tartott a kampányidőszak. Milyennek értékeli ezt a szűk egy hónapot, a rendezvényeken milyen volt a hangulat, és a terepet járva milyen visszajelzések érkeztek a polgároktól?

— Május 8-án indítottuk el a közösségi találkozók sorát, a rendezvények sorozata május 30-áig tart. Ezen időszak alatt 303 rendezvényt tartottunk, ebbe nincsenek beleszámolva a médiaszereplések. Ez abszolút rekordnak számít, még a korábban megszokott hathetes kampányidőszakhoz képest is. Igyekeztünk, és azt gondolom, sikerült is minden, magyarok által lakott településre legalább egyszer eljutni, voltak olyan napok, amikor egy-egy VMSZ-es politikus tíz településen beszélgetett a helyi emberekkel. Magyarországi jelenlét is tetten érhető volt a kampányban, lévén, hogy az európai parlamenti választás is most lesz. Itt volt Zsigmond Barna Pál EU-ügyekkel megbízott miniszterhelyettes, Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa, Deutsch Tamás, a Fidesz—KDNP EU-s listavezetője, Hollik István országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, a Fidesz—KDNP jelöltje, Szekeres Pál olimpikon, a Fidesz—KDNP EP-képviselőjelöltje, Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, illetve a kampány végéig várjuk még Bóka Jánost, Magyarország európai ügyekért felelős miniszterét és Gál Kingát, a Fidesz—KDNP EP-képviselőjét és jelöltjét. A rendezvényeken jó volt a hangulat, mindenhol azt tapasztaltam, hogy az emberek értik azt, hogy minden egyes közösségben kizárólag a VMSZ tudja szavatolni a magyarság érdekképviseletét, a helyi ügyek előrébb vitelét, a fejlesztések biztosítását, akár országos, tartományi vagy önkormányzati eszközökből. Már csak arra van szükség, ami a legfontosabb, hogy ez az energia és ez az összetartás június 2-án is megmutatkozzon.

* Az önkormányzati választás mellett a VMSZ az európai parlamenti választáson való részvételre is buzdította a kettős állampolgárságú vajdasági magyarokat. Aki még nem tette meg, az levélszavazat útján adhatja le a voksát.

— Én mindenkit arra kérek, szavazzon a Fidesz—KDNP listájára, egyrészt azért, mert Vicsek Annamária a befutó nyolcadik helyen van, másrészt azért, mert a Fidesznek stratégiai partnersége van a VMSZ-szel. Az az érdekünk, hogy az Európai Parlamentben minél több olyan képviselő legyen, aki nemzetben gondolkodik, és a hagyományos értékrendeket vallja, ahogyan mi is. Arra kérem a polgárokat, hogy aki még nem tette meg, szavazzon, és juttassa el a levélszavazatát a nagykövetségre vagy a főkonzulátusra, vagy adja oda egy CMH-aktivistának, ha ugyanis még csak most adná fel postán, akkor már biztos, hogy nem fog június 9-éig megérkezni, és abban az esetben nem tud érvényesen szavazni. 

KARTALI RÓBERT

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)