Kihirdették a 2020. év legjobb szabadkai sportolóit

A Városháza Dísztermében ma este ünnepélyesen kihirdették az Év Sportolója elismerés díjazottjait Szabadka város, a Szabadkai Sportszövetség és a Nove Subotičke novine lap együttes szervezésében. Szabadka legjobb sportolója a 2020-es évben Davor Štefanek, a Spartacus birkózója, a legjobb sportklub pedig a Spartacus Tenisz Klub lett. A város legjobb sportolóinak és klubjainak ünnepélyes kihirdetésénél jelen volt Stevan Bakić, Szabadka polgármestere és dr. Pásztor Bálint, Szabadka Városi Képviselő-testületének elnöke is.

Bakić polgármester ebből az alkalomból elmondta, hogy Szabadka mindig is büszke volt a sportra és sportolóira, s hogy nem csoda, amiért a sportok városának neveznek bennünket. Mint mondta, hiszi, hogy ehhez hozzájárult ez a Subotičke novine által létrehozott hagyomány is, amely immár 1961 óta megszakítás nélkül létezik, függetlenül attól, hogy ép szankciók alatt álltunk, bombáztak bennünket, vagy a korona-vírus dúl-e köröttünk.  

„Gratulálok minden sportolónak, akik idén kiérdemelték a díjakat, de azoknak is, akik nem szerepelnek a díjazottak listáján. Természetesen a legtöbb dicséret a Spartacus Tenisz Klubot illeti, Szabadka legjobb sportklubját, valamint az immár nyolcadik alkalommal legjobb sportolót, Davor Štefaneket. Kitűnő birkózónk, világ- és olimpiai bajnokunk búcsúzik a versenyzéstől, s valószínűleg nincs szebb módja annak, hogy Szabadka kifejezze köszönetét a sok örömért, amelyet városunknak szerzett, s hogy további sportmunkási tevékenységéhez sok sikert kívánjon, mint az Év Sportolója-díj odaítélése”, mondta Bakić polgármester.

Kiemelte, hogy a szabadkai önkormányzat a jövőben is bizonyosan támogatni fogja a sport népszerűsítését és fejlődést, a sport-infrastruktúra fejlesztését városunkban.

„Alkalom ez arra is, hogy kifejezzem hálámat a Szerb Köztársaság Kormányának, amiért rendeletet hozott a sportszervezetek pénzügyi támogatásának programjáról a korona-vírus okozta világjárvány következtében megnehezült gazdasági körülmények ellensúlyozására. Ezt a támogatást hét szabadkai sportegyesület kapta meg, amelyek, hiszem, az eszközök észszerű felhasználásával magasabb szintre emelik munkájukat.  Abban a reményben, hogy a következő év kevesebb pályán kívüli kihívást és annál több pályán elért eredményt fog hozni, jó egészséget, boldog és sikeres új évet kívánok Önöknek”, hangsúlyozta Bakić polgármester.

Pásztor Bálint leszögezte, hogy nem rossz dolog, ha számos sportágban vagyunk az elsők, amit ez a díjátadás is bizonyít, majd kiemelte, hogy minden sportolót a versenyszellem és a kitartás jellemez, olyan tulajdonságok, amelyek a sporton kívül, az életben is fontosak.

„Ezért is örülök annak, hogy idén immár hatvanadik alkalommal nyújtjuk át az elismeréseket Szabadka érdemes sportolóinak. A mögöttünk álló év rendkívül nehéz volt, s az elért eredmények biztosan a dupláját érik. Gratulálok a sportolóknak és mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Szabadkáról sportkörökben is szó essék”, hangsúlyozta Pásztor Bálint.

A pionírok kategóriájában a legjobbaknak járó elismeréseket Kikity Attila, a Szabadka Sportszövetség Közgyűlésének elnöke, az ifjúsági sportolóknak Sreten Damnjanović, a Szabadkai Sportszövetség elnöke, a legjobb felnőtt sportolóknak pedig Nataša Aleksić, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja nyújtotta át.

A legjobb sportegyesületeknek az elismeréseket Nikola Stantić, a Nove Subotičke novine sportrovatának szerkesztője adta át.

A kiemelkedő sportteljesítményekért járó dijakat, valamint a jubileumi elismeréseket dr. Pásztor Bálint, a Városi Képviselő-testület elnöke nyújtotta át.

A nagy Vándorserlegeket a díjazottak Stevan Bakić polgármestertől vették át. Davor Štefanek nevében, aki korábban vállalt kötelezettségei miatt nem lehetett jelen a mai díjátadón, a vándorserleget édesapja, Damir Štefanek  vette át.

Szabadka Év Sportolója díjainak ünnepélyes átadásánál jelen voltak a pionírok, ifjúsági és felnőtt versenyzők első három helyezettjei, a legjobb együttesek képviselője és a külön díjazottak, míg a negyediktől a tizedik helyig rangsoroltaknak az elismeréseket később nyújtják át.

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató a VMSZ-ben