Kiharcolt támogatás

A Burlei típusú dohányprémium után szeptember 30-áig kell átadni az igénylést

Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági képviselője örömmel számolt be lapunknak arról, hogy hosszas csatározás után sikerült kiharcolniuk a köztársasági minisztériumnál, hogy a 2008-as évre visszamenőleg a dohánytermelőknek az állam kifizeti a Burlei típusú dohány után járó támogatást. Hosszú története van ennek a mesének, ugyanis még a Koštunica-kormány idején, amikor Slobodan Milosavljević volt a mezőgazdasági miniszter, mindenféle megindoklás nélkül egy olyan döntést hoztak, hogy a nálunk honos három dohányfajtát (Virginia, Oriental és Burlei) két csoportba osztották, és az egyik után megítélték a prémiumot, a másik után pedig nem. Nos, az első csoportba tartozott a Virginia dohány, amelyet jobbára Közép-Szerbiában termesztenek, s ezután vállalta az állam, hogy kifizeti a támogatást, a másik két fajtáért, az Orientálért, amely a preševói albánok körében közkedvelt és a Burleiért, amelyet Vajdaságban a magyarok termesztenek, jobbára Észak-Vajdaságban, Zenta, Csóka és Topolya községben, úgy ítélték meg, hogy nem fizetnek egy fityinget sem. A dohányra vonatkozóan az a szokás, hogy minden évben kormányrendelettel döntenek arról, hogy mennyi támogatást fognak kifizetni. Ezt a 2008-as évre vonatkozó kormányrendeletet olyan módon hozták meg, hogy szinte teljesíthetetlen feltételeket irányoztak elő, például február 22-én született meg a rendelet, hogy február 29-éig jelentsék be az igénylést az érintett termelők, akik ebben az időszakban még azt sem tudhatták, hogy mekkora területen mennyi dohányt fognak termelni.

– Amikor kiderült e sajnálatos kormánydöntés következménye, a dohánytermelők felkéréssel fordultak hozzánk, a VMSZ köztársasági képviselőihez, hogy járjunk közbe az érdekükben, próbáljuk jobb belátásra bírni a mezőgazdasági minisztert, hogy az Oriental és a Burlei dohányfajtákra is hagyja jóvá az állami prémium kifizetését. Több hónapos huzavona következett, a gazdák tüntetéssel próbálkoztak, felvonultak a szerbiai kormány épülete előtt, a minisztériumhoz különböző beadványokat adtak, de ennek ellenére hajthatatlan maradt a mezőgazdasági miniszter, nem teljesítette a gazdák követeléseit. Miután már más megoldás nem mutatkozott, Fremond Árpád képviselőtársammal együtt a miniszterhez folyamodtunk, s próbáltunk nyomást gyakorolni rá, hogy tegyen eleget a követelésnek. Az volt a válasz, hogy sajnálatos technikai hiba következtében született meg a szóban forgó rendelet, s most utólag már nincs jogalap arra, hogy a Burlei és az Oriental típusú dohányra vonatkozóan a termelők benyújthassák a prémiumigényüket. Mi erre azt válaszoltuk, hogy megengedhetetlen az, hogy hátrányos helyzetbe kerüljenek a két említett fajta dohányt termelő gazdák, és megemlítettük azt is, hogy valamilyen csoda folytán épp a magyarokat és az albánokat érinti ez a kérdés. Erre a miniszter azt válaszolta, hogy nincs ebben hátsó szándék, és ő megpróbál mindent megtenni, hogy a hibát orvosolják, de úgy tűnik, nincs jogi alapja annak, hogy 2009-ben egy 2008 elején meghozott rendeletet a 2008-as évre vonatkozóan visszamenőleg felülbíráljanak és módosítsanak. Mi továbbra sem tágítottunk, s szerencsére az lett a végeredmény, hogy a miniszter mégiscsak felülvizsgálta a saját álláspontját, és bebizonyította azt, hogy hosszú évek után akad egy olyan mezőgazdasági minisztere az országnak, aki hajlandó figyelembe venni a gazdák érdekeit is, mert augusztus 27-én megszületett a rendelet, amely szeptember 8-án lép hatályba – hallottuk Pásztor Bálinttól.

Ezek szerint szeptember 8-ától érvényes a rendelet, és szeptember 30-át szabták meg végső határidőként, ameddig a dohánytermesztők átadhatják igényeiket és a szükséges kísérődokumentációt a 2008-as évre vonatkozó dohányprémiumra. Amint a megszabott határidő lejár, a mezőgazdasági minisztérium illetékesei szerint adott ígéret alapján a lehető legrövidebb időn belül elkezdődik a prémiumok kifizetése a gazdák számára.

Az igényelhet dohánytámogatást, aki hektáronként legalább 1800 kilogramm Burlei dohányt termelt, a gazdák szerint, akik ezzel foglalkoznak, ez egy teljesen reális elvárás. A rendelet értelmében négy kategóriába sorolták be a Burlei dohányt minőség szerint. A legjobb minőségű dohányért 60 dinárt fizetnek kilogrammonként, a második csoportba tartozóért 50 dinárt kilogrammonként, a harmadrangú dohányért 45 dinár jár kilogrammonként, az utolsó kategóriába tartozóért pedig 25 dinárt fizetnek kilogrammonként. Ha egy átlagos számítást próbálunk végezni az adott keretek között, akkor a dohánytermelők hektáronként körülbelül 100 ezer dináros támogatásra számíthatnak az államtól. Mindez annak köszönhető, hogy kitartóan harcoltak a dohánytermelő gazdák érdekeiért a mezőgazdasági miniszternél és a kormánynál a VMSZ parlamenti képviselői.

VARJÚ MÁRTA

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 20.

12,00 - Hajdújárás - IX. Rózsa Sándor Fesztivál

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye